Az ügy 2020 májusában, a koronavírus-járvány alatt robbant ki Amerikában, amikor a 22 éves Eleanor Williams sokkoló, zúzódásokkal teli fotókat osztott meg magáról Facebook-oldalán. A bejegyzésében azt állította, hogy ázsiai férfiak, főleg pakisztáni üzletemberek verték meg, illetve kényszerítették szexuális kapcsolatra - írta meg a Mirror pénteken.
Az interneten azonnal elterjedt a lány története, rengetegen álltak ki mellette, sőt egy globális szolidaritási kampányt indított el a hazugsága. Egy „Igazságot Ellie-nek” nevű csoportot alapítottak, mely több mint 100 ezer taggal rendelkezett.
A rendőrség ekkor nyomozásba kezdett, mely során a lány hamis bizonyítékokat is szolgáltatott a hatóságoknak. Hamis profilokat készített melyekről saját magának írt zaklató, zsaroló üzeneteket és csalt ki intim fotókat. A lánynak hat mobiltelefonja volt, mellyekkel hamis személyazonosságokat kreált, és olyan férfiak nevében hozott létre profilokat, akiket valamennyire ismert.
Erre azonban már csak azután derült fény, hogy Eleanor négy férfit megnevezett és meggyanúsított, akit a rendőrök le is tartóztattak és őrizetbe is vettek.