Azbej Tristan: a migráció a humanitárius válság enyhítése helyett további válságokat eredményez

Téves és veszélyes az a hozzáállás, illetve az az általános nyugati liberális vélekedés, mely szerint a humanitárius válság megoldása a migráció támogatása lenne, a migráció ugyanis a humanitárius válság enyhítése helyett további válságokat eredményez - jelentette ki a Miniszterelnökség üldözött keresztények megsegítéséért és a Hungary Helps Program megvalósításáért felelős államtitkára Strasbourgban kedden.

Azbej Tristan magyar újságíróknak nyilatkozva kijelentette: a kereszténység a világ legüldözöttebb vallása, több mint háromszázmillió embert üldöznek ártatlanul Krisztushitük miatt a világban.
Hangsúlyozta, a keresztény emberek ugyanazt a védelmet érdemlik, mint bármelyik más kisebbségi csoporté. Elmondta, Magyarország volt az első kormány a világon, amelyik az üldözött keresztények megsegítését célul tűzte ki. Az elmúlt négy évben a Hungary Helps Programon keresztül több mint negyedmillió üldözött keresztény számra tette lehetővé az elvándorlás helyett az otthonmaradást, illetve azt, hogy visszatérhessenek hazájukba.

Magyarország missziója nem csak a megsegítést tűzte ki célul, hanem arra kívánja rábírni a nemzetközi közösséget, hogy elismerje a keresztényüldözés jelenségét, valamint a magyar mintát követve maguk is az üldözött keresztények segítségére siessenek - közölte.
"Ha a világ felismerte, hogy a keresztényüldözés a jelenkor legnagyobb emberi jogi válsága, akkor cselekedetre szeretnénk bíztatni" - fogalmazott.

Az államtitkár fontosnak nevezte, hogy az Európa Tanács Miniszteri Bizottságának május 21-én kezdődött, féléves magyar elnöksége idején a szervezet prioritásként kezelje a vallásszabadság, azon belül pedig az üldözött keresztények védelmét. Ez az oka annak, hogy a Kereszt-tűzben című, a Magyar Nemzeti Múzeummal és a Migrációkutató Intézettel közösen készített, az üldözött keresztények megsegítéséért felelős államtitkárság támogatásával létrejött kiállítást Magyarország elhozta Strasbourgba - közölte.

A kiállítás azt kívánja elérni, hogy a világ elismerje az üldözött keresztények, köztük a közel-keleti és a nyugat-afrikai keresztény közösségek kálváriáját - tette hozzá Azbej Tristan. A Miniszteri Bizottság a 47 tagországot tömörítő Európa Tanács legfőbb államközi döntéshozó testülete. Soros elnöki tisztségét május közepétől november közepéig Magyarország tölti be.

 

MTI/címlapfotó: police.hu

2021. szeptember 28. 17:36
Imával eltűnt platina, agyregeneráció és démonűzés – így próbálja bizonyítani csodatevő képességeit Látó János, Juhá...
Közösségi oldalán elemezte a Tisza konferenciáját az egészségügyi államtitkár.
Nagy István agrárminiszter élesen bírálta a Tisza Párt alelnökének kijelentéseit. Tarr Zoltán egy politikai rendezvé...
Maga Magyar Péter ismerte be, hogy adóemelésre készülnek – hívta fel a figyelmet az Ellenpont. A blog kiszúrt egy ta...
Pörög a fogyókúrás injekciók fekete piaca. Ami ilyen sokakat érdekel, azt kvázi azonnal illegálisan is terjeszteni k...
family
Hatalmas bulira készülnek Tiszakécskén, vasárnap érkezik ugyanis a Zeneexpressz a Dél-Alföldre. A Szerencsekoncertek...
Kötélpálya, csúszda és fitneszpark is van azon az új játszótéren, amit szombaton adtak át Budakeszin a családoknak. ...
Békés vonulással álltak ki a családi értékek mellett Pécsett ahol a tiltás ellenére is megtartották a Pride felvonul...
A Tisza Párt elnöke nem először lépett föl agresszívan az állami szervekkel szemben, de számos alkalommal a róla tud...