Az ügyeit is úgy intézte, hogy a halott kisfiú a kocsija csomagtartójában volt - videóval

Napokig az autóban tartotta a meghalt gyereket.

Elmebeteg lehet a nyíregyházi nevelőanya, aki két éves kisfia holttestével a csomagtartóban autózott napokig a városban. Úgy tudjuk, az ügyeit is úgy intézte, hogy közben a halott gyerek a kocsiban volt.

A két éves kisfiú holtteste az autó csomagtartójából került elő egy hónapja. A nevelőanya napokig a kocsiban tartotta a halott gyereket, úgy tudjuk ezidő alatt még az ügyvédjéhez is elment, hogy aláírjon egy adásvételi szerződést. Férje is vele volt, aki információink szerint rá is kérdezett, hol van a kisfiú, amire felesége azt válaszolta, hogy a lakásban alszik. A férfi be akart nézni a csomagtartóba, de a nő nem engedte. Csak napokkal később jelentkeztek a rendőrségen.

Sanyika januárban került a családhoz egy éves kishúgával együtt. Az egyébként harmadik gyermekével várandós nevelőanyát azóta kiengedték a kórházból, de az elsődleges pszichológusi vizsgálat szerint elmeorvosi véleményre is szükség van.

Ezt olyankor kéri a hatóság, ha elmebetegség gyanúja merült fel.

A kisfiú 17 éves vérszerinti édesanyja, akit információink szerint mostohaapja ejtett teherbe, egy anyaotthonban él, azóta visszakapott kislányával. Sanyikát néhány hete temették el Ilken.

Nevelőanyja ellen segítségnyújtás elmulasztása miatt indult eljárás.

2023. május 13. 08:36
Több mint 67 év börtönbüntetésre ítélt az egyesült államokbeli Colorado bírósága egy gambiai katonát, aki a vád szer...
Éles diplomáciai feszültség alakult ki Franciaország és Olaszország között, miután Matteo Salvini olasz minisztereln...
Kocsis Máté szerint „a brüsszelita MANöken teljesen elvesztette a fonalat a kamuzásban. Kár folytatnod a blöffölést,...
Migránsellenes tüntetések söpörnek végig az Egyesült Királyságon: Liverpooltól Bristolon át Newcastle-ig tiltakoznak...
Elviselhetetlen a bűz Mezőfalván – a lakók már több mint egy éve szenvednek, és választ követelnek, hogy meddig kell...
family
A nők közül sokan bármit megadnának azért, hogy nagyobb mellekkel rendelkezzen. Évről évre egyre jobban hódítanak a ...
family
A sajtó egész egyszerűen csak az "ördög ügyvédjeként" emlegeti. A tárgyalóteremben kíméletlen stratéga, aki szavaiva...
family
Mini ásatásokkal és állatsimogatóval várták a kicsiket és nagyokat Vértesszőlősre, az idén jubileumot ünneplő Samu-n...
Felrobbant egy gyár Louisianában. Az eset után drámai felvételek készültek, sűrű füst és óriási lángok borították be...