Az olasz maffiával is kapcsolatba kerülhetett a fővárosi számlagyár kulcsfigurájának egyik cége

Az egyik legnagyobb és legerősebb maffiacsoport, az olasz ’Ndrangheta budapesti tevékenysége során is előkerült a fővárosi számlagyárügy főszereplőjének, Vig Mórnak a neve. Az exügyvéd egy olyan vállalkozásnak volt ugyanis a vezérigazgatója és részvényese, amely összefonódott az olasz bűnszervezet egyik magyarországi cégével - írta a Magyar Nemzet

A fellelhető nyilvános adatok szerint a hírhedt olasz bűnszervezet, a ’Ndrangheta elleni nyomozás magyarországi szálában is felbukkant a fővárosi számlagyárügy kulcsfigurájának, Vig Mórnak az egyik cége.

Emlékezetes, ez az az ügy, amelyben egy budapesti ügyvédnőt is elfogtak, igaz, azóta a nő szabadlábon védekezik és állítja, ő valójában áldozata, sértettje az ügynek és a bűncselekményeket nem ő, hanem egy másik, a hatóságok előtt jól ismert személy követte el.

Az ügyvédnőt tavaly januárban helyezte átadási letartóztatásba a Fővárosi Törvényszék a catanzarói bíróság európai elfogatóparancsa alapján. A törvényszék korábbi tájékoztatása szerint bűnszervezetben való részvétel, csalással kapcsolatos bűncselekmények, valamint bűncselekményből származó jövedelem tisztára mosása merült fel a hölggyel szemben.

A nő a társaival együttműködve – akik a ’Ndrangheta szövetség tagjai – Olaszországban és külföldön is tevékenykedő bűnszervezetet alkottak. Ügyvédi státusát kihasználva bűntársaival formálisan vezette a budapesti ügyvédi irodájára bejegyzett és ott működtetett magyarországi cégeket, azokat azonban valójában a bűnbanda vezetője működtette és teljeskörűen ellenőrzése alatt tartotta, illegális vagyonátruházás, pénzmosás bűncselekményből származó jövedelem tisztára mosására használta – írta korábbi közleményében a törvényszék.

Fotó: MTI/Balogh Zoltán

Vig Mór neve is felbukkant az olasz maffia pénzmosási botrányában

A maffiaellenes olasz hatóságok 2017 óta nyomoznak a calabriai ’Ndrangheta nevű, a világ második legnagyobb maffiájának számító bűnszervezet több tagja ellen. A catanzarói államügyészség indítványára négy, budapesti székhelyű cég üzletrészeit, valamint bankszámláit vették bűnügyi zár alá a ’Ndrangheta pénzmosási ügyével összefüggésben. Ezek közé tartozott egy bizonyos Veritas Menedzsment Kft. is.

Az a Privát kopó bűnügyi portál tavaly jegyzett cikkéből derült ki, hogy a titkosszolgálati eszközzel rögzített megbeszélések során többször is szóba került a Veritas. Ezt a céget akarták felhasználni ugyanis arra, hogy egy ománi befektetői csoportot lehúzzanak. A kft. ügyvezetői – formálisan – a Cipruson élő Baxter Kenneth David, valamint – ténylegesen – Gaetano Loschiavo voltak.

A portál oknyomozásából kiderült, hogy a jelentős NAV-tartozást felhalmozó, a gyanú szerint csalás elkövetése céljából létrehozott vállalkozással szemben 2019 augusztusában kényszertörlési eljárás indult.

Bő fél évvel korábban, 2019. január 24-én, a Veritas Menedzsment Kft. vezetését „átpasszolták” egy, akkor mindössze nyolc napja létező társaságnak, a GattobInc Zrt.-nek, amelynek vezérigazgatója és egyedüli részvényese pedig nem más volt, mint Vig Mór – olvasható a bűnügyi lap beszámolójában.


A Városházáig érő számlagyár

Ahogy arról már többször beszámoltunk, Vig Mór a Lánchíd ötmilliárddal túlárazott felújításához kapcsolódó fővárosi számlagyár kulcsfigurája, akit tavaly novemberben vett őrizetbe a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), mert belebukott egy több száz milliós számlagyárba.

Később kiderült, az ügy jóval túlnő Vig Móron, akinek céges számlájára a hídfelújítást végző A-Híd Zrt. másfél milliárd forintot utalt. Ezt az eddig megjelent információk szerint egy ügyvéd ismerősével együtt készpénzben felvették, majd a tetemes összeget visszajuttatták az A-Hídhoz köthető tulajdonosi körnek.

Ezek a pénzek aztán egy bennfentes szerint a Karácsony Gergely vezette Városházán landoltak. Minderről részleteket itt olvashatnak.

2024. május 02. 11:30
A német rendőrség több száz kilogramm Captagon nevű, élénkítő hatású kábítószert foglalt le, amelyre egy Szász-Anhal...
Az elemző szerint hamarosan kipukkadhat a lufi.
A Tisza Párt vezetője Bujdosó Andreát ültette a frakcióvezetői székbe Ordas Eszter bukása után.
Callcentert üzemeltetett egy budapesti börtönből egy férfi, aki egy nyereményjátékot ajánlva hívogatta az embereket ...
Mikrogravitációs körülmények között az izmok és a csontok tömege csökken, emiatt a testmozgás az űrben legalább olya...
LESÚJTOTT AZ ARMAGGEDON - Templomtornyokat csonkított meg, tetőszerkezeteket tépett le, fákat csavart ki és napokon ...
family
BECSAPÓDÁS - Szörnyethalt egy sofőr, amikor frontálisan karambolozott egy másik kocsival Lábodnál, 10 éves kisfia ül...
Miért jelennek meg bizonyos emberek, állatok, helyek vagy események az álmainkban? Mit üzennek a visszatérő álmaink?...
family
Világsztárok és hazai hírességek egymásnak adták a kilincset a méltán híres és tehetséges fodrásznál. Kevesen látták...
family