Az engedélye nélkül politizált Marco Rossi képével a Tisza Párt

Egy Tisza-párti politikus kampányfotóján tűnt fel a válogatott mestere, aki nem gondolta, hogy ez lesz a mindennapos rutinnak számító szurkolói fotózkodásból - írta meg a Nemzeti Sport szombaton.

„Labdáról labdára! Visszavesszük a hazánkat, a sportunkat, a focinkat! Hajrá, magyarok! TISZA Párt” – írta szombati Facebook-posztjában a Marco Rossival, láthatóan egy repülőtéren készült közös fotója mellé Gerzsenyi Gabriella, a Tisza Párt európai parlamenti képviselője. Rajtuk kívül még két hölgy és egy fiatalember látható a képen, amely ezzel a posztszöveggel sokak számára azt is sugallhatja, hogy a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya a baloldali párt aktivistája lett. Egy újabb posztban aztán némi magyarázkodás következett, miszerint a képen szereplők bemutatkoztak „Rossi kapitánynak” és engedélyt is kértek a fotó közzétételéhez, de mégis egyértelműnek látszik, hogy a magyar válogatott szakvezetőjének jóváhagyása és akarata nélkül használták politikai célra a képét. A Nemzeti Sport megkeresésére ugyanis Marco Rossi ezt közölte:

Néhány utas tegnap arra kért, hogy készítsünk közös fotót, mint sok más alkalommal. Nem ismertem őket, és nem adtam rá engedélyt, hogy a képet politikai üzenethez használják. Természetesen nem szeretnék bevonódni semmilyen politikai vitába, sőt általában is elmondhatom, hogy csak azért járulok hozzá az ilyen képek közzlétételéhez a közösségi médiában, hogy aki posztolja vagy látja, a kedvét lelje benne, tegnap is így történt.

2024. szeptember 28. 20:27
A Fidesz a békét és a nyugalmat képviseli. „Tessék választani!” – írta a miniszterelnök.
Mégis mi van abban a programban, amit háromszázan írnak, és ennyire kell titkolni? Az már csak a kisebbik kérdés, ho...
Tavasz óta gőzerővel készül a Tisza Párt programja, de a részleteket még nagyon sokáig titkolni akarják Magyar Péter...
Nagy Ervin szerint nem kell mindent elmondani, mert azt az ellenfelek félreértelmezhetik vagy felhasználhatják – így...
Hideg zuhanyként érte Európát, hogy orosz drónok hatoltak be Lengyelország légterébe. Egy részüket azonnal lelőtték ...
family
A Magyar Zene Háza különleges kiállítással idézi meg Freddie Mercury emlékét. Az ikonikus cipők, kabátok és fellépőr...
Az Európai Unió Bírósága tárgyalta a 6 magyar egyetem keresetét. A felsőoktatási intézmények azért fordultak a bírós...
Romlott élelmiszerek, koszos szobák és rengeteg rejtett költség. Mindez egy balatonfüredi szállodában. Néhány hónapp...
Összedolgoznak a lengyelekkel Magyar Péterék, hogy a nemzeti kormány ellen használják fel a tőlük szerzett tapasztal...