Autópályáról a szülőszobába, kalandosan jött a világra Zselyke

Rendkívüli helyzet tette próbára az autópálya forgalmát, és a rendőrök lélekjelenlétét.

Vasárnap reggel az M3-as autópálya forgalmában rekedt egy vajúdó kismama, és férje – írta meg a Pest vármegyei rendőrség Facebook-bejegyzésében. A rendőrök gyors reagálásának köszönhetően a család időben beért a kórházba, ahol megszületett a kis Zselyke.


Kétségbeesett hívás érkezett a rendőrséghez reggel, ugyanis egy kismama a férjével beragadt a forgalomba, miközben már elindultak a szülési fájások. A hatóság nagy erőkkel kivonult a helyszínre, feloldották a házaspár előtti kocsioszlopot. A rendőrautók szirénázva haladtak a kórház felé, utat törve a türelmetlen kisbabának. Az édesanya ennek köszönhetően biztonságban eljutott a szülőszobáig, ahol egészséges kislánynak adott életet.

Reményvesztetten telefonáltam két fájás között, és soha ekkora megnyugvást nem hozott még az életembe a közeledő, kéken villogó fény

- köszönte meg üzenetében a büszke édesapa a segítséget.

A rendőrség szívből gratulált a családnak, és jó egészséget kívánt az újszülöttnek és az édesanyának, elismerve egyúttal kollégáik gyors és profi munkáját.

2025. május 18. 18:52
Először azt mondta, hogy egy fekete kocsit látott, majd leütötték, de újabb kihallgatásán azt vallotta, hogy rosszul...
Hétfői hazatérése után exkluzív interjút adott a TV2-nek Kapu Tibor. Az ország második kutató űrhajósa megdöbbentő ő...
Az ukránok felrobbantották az Északi Áramlatot, és már harmadszor támadták meg a Barátság-kőolajvezetéket. Rövid idő...
Orbán Viktor miniszterelnök a Harcosok Klubjában pénteken közzétett bejegyzésében értékelte az augusztus 20-ai állam...
Keresve sem találnánk olyan alkotást, ami jobban szól a magyarságról, mint az István, a Király. Szörényi Levente és ...
family
AGYONVERHETTÉK - Az anyát gyanúsítja a rendőrség a kegyetlen nagydorogi csecsemőgyilkosság ügyében. A nő szerint ő s...
Kabai Andris a Házasság első látásra első évadának egyik legmegosztóbb szereplője volt. Dávid Petra exférje nem egys...
family
AGYONVERHETTÉK ÉS ELREJTETTE - Az anyát gyanúsítja a rendőrség a nagydorogi csecsemőgyilkossággal. A nő két különböz...
family
Alkalmi kapcsolatot kereső férfiak bizarr találkái zajlanak a Népligetben. Évek óta tartó probléma ez, ami csak egyr...
family