Átverték a 91 éves idős asszonyt - 20 milliót csaltak ki tőle

A nő lakásának kapujáig mentek a pénzért.

Újabb unokázós csalót fogtak el, társa ellen pedig elfogatóparancsot adtak ki - közölte a police.hu oldala.

A csalók ügyvédnek adták ki magukat és június 25-én azzal hívták fel a gyanútlan fertőrákosi asszonyt, hogy fiát Horvátországban letartóztatták, és pénzre van szükség, hogy ki tudjon szabadulni. Még azt is eljátszották, mintha a fia beszélne, és így próbáltak  meg minél több pénzt kiharcolni a gyanútlan nőtől.

A kétségbeesett, 91 éves nő azonnal segítene szerettet volna, és bár csak ötezer forint volt nála, minden mozdítható pénzét felszabadította, és már ott is várta a csalókat a háza előtt egy kék ruhatáskával, amibe 20 millió forint volt elrejtve.

A kép forrása: police.hu

Egy nő érkezett az összegért és sietve távozott. Az idős asszony csak akkor jött rá, hogy csalás áldozatává vált, amikor egyik fia hazaért, és felvilágosította, hogy ők nem tartózkodnak Horvátországban.

A Soproni Rendőrkapitányság nyomozói azonnal munkába kezdtek, tanúkat kutattak fel, kamerafelvételeket szereztek be és hamarosan azonosították a bűnösöket.

Július 2-án elfogták az 56 éves férfit akinek kezdeményezték a letartóztatását, a segítője ellen pedig elfogatóparancsot adtak ki.

2025. július 04. 18:33
Imával eltűnt platina, agyregeneráció és démonűzés – így próbálja bizonyítani csodatevő képességeit Látó János, Juhá...
Közösségi oldalán elemezte a Tisza konferenciáját az egészségügyi államtitkár.
Nagy István agrárminiszter élesen bírálta a Tisza Párt alelnökének kijelentéseit. Tarr Zoltán egy politikai rendezvé...
Maga Magyar Péter ismerte be, hogy adóemelésre készülnek – hívta fel a figyelmet az Ellenpont. A blog kiszúrt egy ta...
Pörög a fogyókúrás injekciók fekete piaca. Ami ilyen sokakat érdekel, azt kvázi azonnal illegálisan is terjeszteni k...
family
Hatalmas bulira készülnek Tiszakécskén, vasárnap érkezik ugyanis a Zeneexpressz a Dél-Alföldre. A Szerencsekoncertek...
Kötélpálya, csúszda és fitneszpark is van azon az új játszótéren, amit szombaton adtak át Budakeszin a családoknak. ...
Békés vonulással álltak ki a családi értékek mellett Pécsett ahol a tiltás ellenére is megtartották a Pride felvonul...
A Tisza Párt elnöke nem először lépett föl agresszívan az állami szervekkel szemben, de számos alkalommal a róla tud...