Arcába robbant a tűzijáték a színpadon a magyar műsorvezetőnek, durva videón a baleset

Úgy tűnik, nem sérült meg komolyabban.

Csak úgy, ahogy tavalyi nagykoncertjén a ValMar énekese, csütörtökön Miskovits Marci is szerencsétlen balesetet szenvedett a színpadon egy pirotechnikai eszköz miatt.

A műsorvezető éppen fotót készített néhány fiatal zenésszel a színpadon, amikor hirtelen az előtte lévő ágyú működésbe lépett és éppen az arcába szórta a látványelemnek szánt szikrákat.

Habár gyorsan észrevette, a balesetről készült videón úgy tűnik, borostája egy kicsit megéghetett a tűz miatt, ám azt egyelőre nem tudni, milyen súlyos sérüléseket szenvedhetett.

A szerencsétlen esetről készült videót a műsorvezető 24 óráig látható Instagram-történetében osztotta meg pénteken, „ebbe beleszaladtam” felirattal és néhány nevetős emotikonnal, amiből arra lehet következtetni, hogy az ijedtségen kívül nagyobb baja nem lett.

Fotó: Instagram/miskovitsmarci

2024. szeptember 20. 15:14
Mexikóban meggyilkoltak egy polgármestert napokkal hivatalba lépése után
Az eset felháborodással tölti el a helybelieket.
Lövöldöztek egy bevásárlóközpontban, mentő sietett a helyszínre
Életmentő intézkedésre volt szükség.
Meghalt Madonna öccse
63 éves volt.
Álomszép nővé cseperedett Varga Miklós lánya, már udvarlója is van
A büszke édesapa fotókon mutatta meg a szerelmeseket.
Angelina Jolie újra szerelmes, íme a férfi, aki elrabolta a szívét
Beigazolódtak a pletykák.
Meghalt Johan Neeskens
73 éves volt.
Oroszország légibombákat dobott Herszonra, sokan megsérültek
Az orosz csapatok hétfő délelőtt irányított bombákat dobtak a dél-ukrajnai Herszon városára, aminek következtében az...
Halálra verte a nőt, börtönbe megy
Megrepedt a lépe, a mája egy 67 éves nőnek, miközben ütlegelte egy férfi Lyukóvölgyben. Az asszony belehalt a sérülé...
Frontálisan ütköztek, túlélte
Súlyosan megsérült egy 47 éves nő, miután menet közben áttért a szembe sávba és frontálisan ütközött egy másik kocsi...
Súlyosabb büntetést kaphat a taxis
Súlyosabb büntetést kaphat az a taxis, aki miatt meghalt a Ferencváros korábbi labdarúgója, Halgas Tibor. Egy taxis ...

Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
A baleset helyszínén teljes útlezárás van érvényben - írták a police.hu oldalon
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Halálos baleset történt a 85-ösön, a szomszédos vármegyében
20:34 - A sofőr meghalt
Felborult egy autó a 84-esen főúton
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Felborult egy autó a 84-esen, Lövőnél
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Kamion és kisteherautó ütközött össze az 5-ösön, Lajosmizsénél
A 66-os és 65-ös kilométer között félpályán halad a forgalom.
Karambol a kórház közelében Nyíregyházán
Két személygépkocsi ütközött össze a Szent István utcán Nyíregyházán péntek délután. A vétlen autóból egy sérültet kórházba szállítottak. A baleset okát a rendőrség vizsgálja.
Baleset történt a 4-es főúton Kőlaposnál
Egy személy megsérült abban ráfutásos balesetben, ami pénteken délután történt a 4-es főúton Kőlapos közelében. A rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit.
Kerékpározás közben telefonált egy nő Egerben, súlyos baleset lett a vége
Az ügyészség vádiratában pénzbüntetés kiszabására tett indítványt.
Baleset történt Zalaegerszegen
Baleset történt Zalaegerszegen a Hock János utca 92-nél péntek délután 4 óra tájt. A helyszíni szemle időtartama 1 órát vesz igénybe. Torlódás és lezárás nincs a helyszínen, de mindenki körültekintően vezessen. 

Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Szerelmükről adtak bizonyítékot.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.

Most derült ki: június óta rákkal küzd a képernyőről eltűnt műsorvezető
Nagyon népszerű arca volt a híradónak.
Baleset történt a 85-ös főúton: a sofőr a helyszínen életét vesztette
A helyszínen életét vesztette a sofőr.
Baleset a Paksi Atomerőműnél: többen is megsérültek!
A rendőrség adott tájékoztatást a történtekről.
Kiderült a titok az Aldi pénztárosairól - ez minden egyes vásárlót érint!
Ez segít alacsonyan tartani az árakat.
Krausz Gábor fotóját máris egy társkeresőn látták viszont
A sztárt egy társkeresőn találták meg.
"41 éves vagyok, és hozzámentem a legjobb barátom iskolás fiához – ő 16 éves"
Legjobb barátja fiához ment feleségül egy 41 éves nő és állítja, ez legális.
Még csak 15 éves, de meseszép: Jázmin lehet Palvin Barbi utódja
Kifutóról álmodik.