Andrzej Duda: Lengyelország és Magyarország jelentős szerepet akar betölteni Európa jövőjének alakításában

Mind Lengyelország, mind Magyarország tisztában van az Európa előtt álló kihívások súlyával, jelentős szerepet akarnak betölteni Európa jövőjének alakításában - hangsúlyozta Andrzej Duda lengyel elnök abban a levélben, amelyet a hétfőn megkezdődött 4. lengyel-magyar nyári egyetem résztvevőihez intézett.

A délkelet-lengyelországi Krasiczyn kastélyában tartott rendezvénysorozat megnyitóján felolvasott levélben Andrzej Duda aláhúzta: kevés példa akad a két nemzet olyan együttműködésére, mint amilyen a lengyel-magyar barátságra jellemző. Kiemelte a regionális együttműködés szerepét is az európai változásokban, és meggyőződését fejezte ki, hogy "közeledik Közép- és Kelet-Európa növekvő jelentőségének időszaka".

A péntekig tartó nyári egyetem fő témája Európa jövője, a hazák Európájaként felfogott kontinensen Lengyelország és Magyarország jelentős szerepet akar betölteni, "megértve a közösség előtt álló kihívások súlyát, egyúttal megőrizve örökségüket, identitásukat és önrendelkezésüket" - fogalmazott Duda a Krasiczynba érkezett mintegy 150 lengyel és magyar egyetemistához intézett levelében.

A "történelem során kipróbált, egyúttal a jó jövő alapját képező" lengyel-magyar barátság további sorsa a fiatal nemzedéken múlik, ez a nemzedék pedig a nyári egyetemet szervező varsói lengyel-magyar együttműködési intézet patrónusa, Waclaw Felczak (1916-1993) nyomában halad - idézte fel Andrzej Duda a Magyarországhoz sok szálon kötődő legendás lengyel második világháborús futár, történészprofesszor alakját.

Fotó: facebook.com/andrzejduda

Felczak a közép- és kelet-európai kérdéskör, különösen a lengyel-magyar kapcsolatok kiváló ismerője volt - emelte ki Duda, hozzáfűzve: a professzor nemcsak kutatói munkára korlátozódott, "a társadalmi aktivista energiájával is rendelkezett, és tudatosan vállalta állampolgári kötelességeit".

A második világháború során, valamint a háborút követő években is Felczak hősként és tehetséges szervezőként viselkedett, amikor futárként és az emigrációs lengyel kormány küldöttjeként földalatti, a kommunizmussal és a nácizmussal harcoló struktúrákat szervezett - idézte fel a lengyel elnök.

Az ötnapos nyári egyetemen a résztvevők országaik történelméről, kultúrájáról, gazdaságáról szóló pódiumbeszélgetéseken, vitaesteken, könyvbemutatókon vesznek részt, naponta a két nyelv alapjait is tanulhatják. Foglalkoznak a klímapolitikával és koronavírus-járvány hatásával is országaik és önmaguk életére, az egyik pódiumbeszélgetés címe például a Szakmai karrierépítés a világjárvány után.

A hét során a hallgatók megtekintik a közeli Przemysl első világháborús katonai temetőjét és a magyar honvédek emlékét őrző páncélerődöt is.

A krasiczyni nyári egyetem magyar előadói között van Rácz Zsófia, az Emberi Erőforrások Minisztériumának fiatalokért felelős helyettes államtitkára. Részt vesz Andrzej Adamczyk lengyel infrastrukturális miniszter, valamint Marek Kuchcinski volt házelnök, a lengyel-magyar parlamenti baráti tagozat elnöke is.

MTI

2021. augusztus 24. 06:36
Az Európai Unió elhatározta, hogy háborúba megy, ez rossz Magyarországnak és rossz az EU-nak is - mondta Orbán Vikto...
A halál körülbelül 1–2 évvel ezelőtt következhetett be.
Tarr Zoltán a Tisza Párt alelnöke megint elszólta magát: a Tisza Párt kíméletlen megszorításokra készül.
Bántotta őket és drogozott is kicsit előtt.
Tette az egész országot sokkolt egy éve. A borzalmakkal vádolt férfi a csütörtöki előkészítő ülésen tagadta kisfia m...
SOKKOLÓ - Disznóölő pisztollyal lőtte fejbe kétéves kisfiát a horrorapa, a kicsi azonnal meghalt, a zákányi férfi há...
Berobbant az ingatlanpiac, egy hónappal ezelőtt indult el az Otthon Start program. Szakértők szerint rendkívül erős ...
időjárás-jelentés, 2025. október 2., csütörtök