koronavírus

Az Egyesült Államokban is megjelent a vírus mutációja

A nemrégiben Délkelet-Angliában azonosított új koronavírustörzs már az Egyesült Államokban is megjelent. 

Colorado államban egy húszas éveiben járó férfinál mutatták ki a koronavírus délkelet-angliai, B.1.1.7 kóddal ellátott törzsét.

Jared Polis coloradói kormányzó szerint a férfit önkéntes karanténban van Denver városában. Az egészségügyi hatóságok megpróbálják kideríteni, hogy kitől kapta el a vírust, ő ugyanis nem járt az elmúlt napokban olyan országokban, ahol már megjelent az említett vírusvariáns.

Szakértők szerint a szóban forgó vírustörzs sokkal gyorsabban terjed az eddig ismert SARS-CoV-2 vírusváltozatoknál. A coloradói egészségügyi hatóságok tájékoztatójában az szerepel, hogy az Egyesült Államokban forgalomban lévő vakcinák feltehetően védelmet nyújtanak ellene is.

Az Egyesült Államok mind a fertőzöttek, mind pedig a koronavírus okozta halálesetek számát illetően az első helyen áll a világon. A baltimore-i Johns Hopkins egyetem legfrissebb összesítése szerint a járvány kezdete óta közel 19,5 millión kapták el a koronavírust, és több mint 337 ezren haltak bele a vírus okozta Covid-19 betegség szövődményeibe, írja az MTI.

Joe Biden megválasztott amerikai elnök kedden felhívta a figyelmet arra, hogy eddig mintegy kétmillió embert oltottak be az Egyesült Államokban, miközben Donald Trump leköszönő elnök azt ígérte, hogy az év végéig húszmillióan kapják meg az oltást. A január 20-án hivatalban lépő Biden arra figyelmeztetett, hogy amennyiben ilyen ütemben folytatódik az oltási kampány, évekbe telhet, mire minden amerikai megkapja a vakcinát. Biden azt tűzte ki célul, hogy hivatali idejének első száz napja alatt százmillió embert oltanak be a 330 milliós országban, ehhez azonban naponta egymillió oltást kell beadni, ötszörösére-hatszorosára növelve a vakcináció mostani tempóját.

Közben Kamala Harris leendő alelnök kedden oltatta be magát a helyi televíziók élő adásában, hogy erősítse az amerikaiak bizalmát a vakcina iránt.

MTI

2020. december 30. 07:06
Megtévesztő információs hadműveletet indítottak a tiszások és a baloldali médiumok egy része.
A Békemenet sikeresebb és Orbán Viktor mondanivalója népszerűbb volt, mint kihívójáé – ismertette legújabb felmérésé...
Hatalmas sikert aratott Radics Gigi és Curtis közös produkciója az október 23-i ünnepségen. A két előadó Demjén Fere...
Minden idők legnagyobb Békemenete zajlott le csütörtökön Budapesten, ahol hatalmas tömeg vonult fel a béke és a nemz...
Szívszorító tragédia rázta meg a napokban a stájerországi Eisenstraße régiót: egy 19 éves magyar fiú életét vesztett...
ÖSSZEÁLLTAK A CSAPATOK - A siker és a hírnév kapujában, összeálltak a csapatok a Megasztár első élő showjára. A vers...
family
Orbán Viktor édesanyja, Sipos Erzsébet beszélt a Békemenetről, a családról és a tisztességről is Kersák István youtu...
Három másik ember életét követelte az öngyilkos merénylet.
Az egyik pillanatban sírnak, a másikban a felhők felett járnak - újabb és újabb drámai fordulatok váltják egymást a ...
family
TRAGÉDIA - Meghalt egy 19 éves magyar férfi Ausztriában, rosszul lett, összeesett és mentőhelikoptert riasztottak ho...