AM: Magyarország kiemelten készül az uniós elnökségre

Magyarország kiáll azon alapvetés mellett, hogy az unióba érkező élelmiszereknek is ugyanazon szabályoknak és előírásoknak kelljen megfelelniük, mint amit az EU a saját termelőinek előír - jelentette ki Nagy István agrárminiszter, aki csütörtökön hivatalában fogadta Virginijus Sinkeviciust, az Európai Bizottság környezetvédelmi, óceánügyi és halászati biztosát.

Az Agrárminisztérium (AM) MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a tárcavezető arra hívta fel a figyelmet, hogy Magyarország eredményes munkakapcsolatot szeretne kialakítani partnereivel az elnökség kapcsán, erre jó alapot teremtenek azok a nagy nemzetközi konferenciák is, amelyeket Magyarországnak kell majd megszerveznie.

A miniszter kiemelte, rendkívüli módon bántó volt, hogy az éghajlatváltozásért többen a gazdákat tették felelőssé. Ezt a leghatározottabban vissza kell utasítani. Ha van valaki, akinek elemi érdeke, hogy az éghajlat megfelelő legyen, azok a gazdálkodók, akiknek a föld a megélhetésük és a jövőjük alapja.

Kifejtette, a Közös Agrárpolitika már önmagában is tartalmaz olyan intézkedéseket, amelyek ösztönzőleg hatnak a növényvédő szerek csökkentésére. A precíziós gazdálkodásnak köszönhetően - drónok felhasználásával - sokkal eredményesebb lehet például a növényvédelem.

A találkozón vízgazdálkodási kérdések is szóba kerültek. A miniszter arra emlékeztetett, hogy a magyar mezőgazdaságnak az áradásokkal, a belvízzel és a történelmi aszállyal is meg kell küzdenie. Ebben a helyzetben pedig még inkább felértékelődik az öntözéses gazdálkodás szerepe. Azt szeretnék elérni, hogy erre a célra is rendelkezésre álljanak nagyobb EU-s források és támogatások. A precíziós technológiák használatával ugyanis eredményesen lehet visszavezetni a vizet a tájba.

A megbeszélésen a miniszter kitért arra is, hogy az akvakulturális ágazatban, az édesvízi halgazdálkodásban nagy lehetőségek rejlenek. Látni ugyanis, hogy a tengeri kapacitások fogyóban vannak, a társadalmi igényeket pedig ki kell elégíteni. Ezen a területen Magyarország szeretne szemléletváltást elérni, éppen ezért kiemelt figyelmet fordít erre a területre is az uniós elnökség során.

Nagy István a talajvédelmet mindennek az alapjának nevezte, hiszen, szavai szerint, termőföldből nem lesz több. Magyarország éppen ezért elindított egy talaj monitoring rendszert, amelyet szeretne európai méretűre szélesíteni. "Ezen a területen készek vagyunk a tapasztalatainkat megosztani partnereinkkel" - fűzte hozzá a miniszter az AM közleménye szerint.

MTI

2024. február 16. 11:44
Leszakadt a lépcsőház egy budapesti társasházban, létrával mentették a lakókat
Leszakadt egy társasház lépcsője Budapesten a 8. kerületben, miután tűz volt az épületben csütörtökön.
Kegyetlen, amit a saját kutyájával tett egy kíméletlen terepjárós Debrecenben
Terepjárója mögé kötötte a saját kutyáját egy lánccal egy férfi Debrecenben, így húzta maga után kilométereken keres...
Kulisszatitkokat árult el a Hunyadi fináléja előtt Bán Mór
Elképesztő munka áll mögötte.
Besokallt Mihályfi Luca, beszólt Hegyes Bercinek
Párját okolja a történtekért.
Repülni fogtok kutyák! Meg fogtok dögleni - Tatabányán több intézményt ki kellett üríteni
Elfogtak a rendőrök egy 45 éves mocsai férfit.
Trump: az Egyesült Államok felhagyhat az ukrajnai béketörekvéssel, ám jelenleg lát "lelkesedést" a háború lezárására
Donald Trump szerint az Egyesült Államok akár felhagyhat az ukrajnai háború lezárására irányuló erőfeszítésekkel, ám...
Hősugárzó miatt halhatott meg egy asszony Kismaroson
Egy idős nő meghalt szombat hajnalban, miután kigyulladt egy faház a Pest vármegyei Kismaroson - közölte az Országos...
Fejbe lőtte magát egy férfi Törökbálinton, durva részletek derültek ki
Másfél órán át próbálták kihozni a férfit, aki végül fejbe lőtte magát, nem halt meg, mentőhelikopterrel vitték kórh...
Leszakadt egy lépcsőház egy budapesti társasházban, újabb részletek derültek ki
Az ablakon át mentettek ki egy 75 éves nőt az otthonából a tűzoltók reggel Budapesten, a 15. kerületben, miután kigy...
Megszűnik a csapadék, de sűrű köd képződik foltokban
időjárás-jelentés, 2025. április 18., péntek

Keresztbe fordult egy gépkocsi az M85-ösön Rábapatonánál
Keresztbe fordult egy gépkocsi az M85-ösön Rábapatonánál
A tűzoltók riasztották a forgalmi akadályhoz.
Baleset okoz fennakadást az M3-as autópályán, egyelőre áll a forgalom!
Több autó ütközött össze az érintett szakaszon.
Baleset okoz fennakadást az M3-as autópályán, egyelőre áll a forgalom!
Több autó ütközött össze az érintett szakaszon.
Két autó rohant egymásba Mosonmagyaróváron - Mentő is a helyszínen
Egy sávon halad a forgalom az Ostermayer utca érintett szakaszán.
Drónnal ütközött az útellenőr az M1-esen
Április 12-én, szombaton délután különös baleset történt az M1-es autópálya 158-as kilométerénél, a Lajta pihenő lehajtójánál. Egy, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kezelésében lévő drón gyakorlórepülés közben – egyelőre tisztázatlan okból – nekiütközött az MKIF autópályakezelő útellenőrző járművének, egy Mercedes Sprinter típusú kisbusznak.
Szokatlan baleset az autópályán: drónnal ütközött az útellenőr
Drónnal ütközött egy útellenőr az M1-es autópályán még szombaton. A szokatlan balesetről részletek derültek ki.
Képeken a megrázó baleset helyszíne, a mentők már csak a halál beálltát tudták megállapítani
Lesodródott és fának csapódott egy autó Csengelénél.
Pótkocsis teherautó fekszik keresztbe ezen a borsodi úton – A gázolaj is folyik, teljes útzár van!
Rendőrségi és tűzoltó egységek is a helyszínre vonultak. A baleset miatt teljes útlezárás van érvényben a helyszínelés idejére. Kiömlött gázolajat takarítanak.
Mentőhelikopter is érkezett a szabadbattyáni balesethez – válaszolt az OMSZ
Közlekedési balesetet szenvedett Szabadbattyán egyik szociális munkatársa. Az OMSZ is megszólalt a sérült állapotáról!
Megrázó fotók készültek a halálos tragédia helyszínén
Hiába vonultak nagy erőkkel a helyszínre a hivatásos szervek, a sofőr életét nem tudták megmenteni.
Mentőhelikopter is érkezett a hajdú-bihari balesethez!
Csütörtök délután riasztották a hatóságokat. A balesethez mentőhelikopter is érkezett.

Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, olyan megalázó kijelentés hangzott el Sebestyén Balázs műsorában
Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, olyan megalázó kijelentés hangzott el Sebestyén Balázs műsorában
Ismért törvényt sértett a Rádió 1.
Húsvétra már kiadták az országos riasztást, ezt nem láttuk jönni
Csütörtöktől folyamatosan romlani fog pár napig az időjárás.
Húsvétra már kiadták az országos riasztást, ezt nem láttuk jönni
Csütörtöktől folyamatosan romlani fog pár napig az időjárás.
Hányas házszám alatt élsz? Ezt üzeni otthonod titkos energiájáról
A házszámnak - mint minden számnak - fontos üzenete van.
Barbra Streisand férje kifecsegte a hálószobatitkaikat
James Brolin közel 30 éve él boldog házasságban híres feleségével. Barbra Streisand férje most végre elárulta a hosszú kapcsolatuk titkát...
Most kaptuk: szalagkorlátnak ütközött egy gépkocsi - torlódásra lehet számítani!
A tűzoltók már intézkedtek.
Ennyire rosszul megy a szekér? Meghan Markle már megint Katalin hercegnét utánozza
Meghan sokak szerint minden pénzzé akar tenni.
Megtuduk, mit eszik valójában húsvétkor Borbás Marcsi
Húsmentes fogás, bárány és mézes krémes. Ezt a menüt készíti húsvétra Borbás Marcsi.
Most jött a hír, ismét kórházba került Sallai Nóra
A színésznőt ugyanott kezelik, ahol korábban.
Farm VIP: Kiderült, mit kezd Leo a nyereménnyel, még egy luxusutazásra is futja belőle
Szerda este óriási véghajrában nyerte meg az ötödik évadot.