Állok a büntetés elébe - mondta a 126-szor szúró csornai fiatal

Jogerősen elítélte a bíróság azt a csornai fiatalt, aki brutálisan meggyilkolta élettársát még 2023-ban. Az áldozat egy 39 éves kétgyerekes családapa volt, a vita pedig féltékenységből indult. Egy ollóval összesen 126 alkalommal szúrta meg élettársát a fiatal. A vádlott a bíróságon beismerte tettét, és bocsánatot kért áldozata családjától.

Állok a büntetés elébe, és szeretném, hogyha méltányos lenne a büntetés

– mondta a bíróságon megbilincselt, összekulcsolt kézzel az a 24 éves férfi, aki különös kegyetlenséggel késelte halálra 39 éves élettársát Csornai otthonukban még 2023 áprilisában. Az áldozat egy kétgyerekes családapa volt, a szúrásoktól azonnal meghalt, a fiatal pedig elmenekült.

126 szúrt és metszett sérülést szenvedett el az áldozat, de rúgások és ütések nyomai is voltak a testén.

A tragédia napján együtt volt a pár egy férfival, az áldozat pedig elkezdett vonzódni az ismerősükhöz, ez nem tetszett az élettársnak, összevesztek, az ismerőst pedig elküldték a házból. Ezután került elő az olló, amivel brutálisan összeszurkálta a fiatal, aki szerint viszont nem szenvedhetett sokáig a családapa, az első szúrásokba belehalhatott.

A 24 éves férfi a bíróságon most bocsánatot kért az áldozat családjától, azt mondta, megbánta, amit tett.

Szeretnék bocsánatot kérni minden hozzátartozótól, minden szerettétől, a sértett szeretteitől, ha ezzel fájdalmat okoztam. Nagyon-nagyon megbántam, ezt elmondtam elsőfokon is. Nem így terveztem, nem ezt akartam, azon az estén az agyam teljesen elborult, nem gondolkoztam

– mondta a gyilkos.

A bíróság elsőfokon 13 év szabadságvesztésre ítélte, most azonban súlyosították a büntetését 15 évre. Az ítélet jogerős.

2025. május 09. 14:30
A kényszersorozás áldozata lett. A TV2 riportere most megtálalta Beregszászon a sírját. Szívszorító képeket készítet...
A miniszterelnök péntek reggel beszámolt a legfrissebb kormányzati döntésekről, de beszélt arról is, hogy az ukrán t...
Taxinak csapódott egy sofőr péntek hajnalban Budapesten, a Blaha Lujza téren.
Hivatalos személy elleni erőszak és minősített könnyű testi sértés bűntette miatt indított nyomozást a Debreceni Reg...
Callcentert üzemeltetett egy budapesti börtönből egy férfi, aki egy nyereményjátékot ajánlva hívogatta az embereket ...
Közzétette vagyonnyilatkozatát a Tisza Párt mind a hét európai parlamenti képviselője. Magyar Péter, Gerzsenyi Gabri...
Több ellentmondás is akad Magyar Péter korábbi Facebook-bejegyzése és a csütörtökön közzétett vagyonnyilatkozata köz...
Mikrogravitációs körülmények között az izmok és a csontok tömege csökken, emiatt a testmozgás az űrben legalább olya...
8 pontban gyűjtötte össze a Tisza Párt válságjeleit a Nézőpont Intézet.