
Kudarcba fulladt Magyar Péter országjárása
A Zsolti bácsi-ügy állítólagos informátora, Látó János is felszólal azon a tüntetésen, melyet Puzsér Róbert szervez vasárnap a fővárosban. A publicista ugyanis szolidaritási demonstrációval kíván kiállni Juhász Péter mellett, akit pénteken hallgattak ki a budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség épületében a Szőlő utcai álhírbotrány miatt.
Kiderült a volt baloldali politikus és Látó János együtt alkotta meg a nem létező ózdi gyermekotthonban pedofil rémtetteket elkövető „Zsolt bácsi” képzelt karakterét.
A vasárnapi tüntetésre mindössze mintegy 2 ezren kíváncsiak.
Deák Dániel a XXI. Század Intézet vezető elemzője egy fotóval is bemutatta mindezt.
Az álhírterjesztők találkozóján 17:30-kor készült ez a fotó, körülbelül 1500, maximum 2000 ember lehet jelen.
Eleve abszurd Puzsérék megmozdulása: azok mellett tüntetnek, akik a valaha volt egyik legundorítóbb álhírt terjesztették…
– jelentette ki az elemző.

Kudarcba fulladt Magyar Péter országjárása

Washington, Moszkva, Isztambul – így néz ki az „elszigetelődés” 2025-ben

Menczer Tamás: Magyarország előtt két út áll – a brüsszeli háborús és a magyar békepárti út

Magyar Péter épp most veszíti el a választásokat

Így szomorkodnak a tiszások Magyar Péter lejtmenete miatt - Videó

Kitört a pánik: a Tisza-hívek nem értik a zuhanást, saját közvélemény-kutatóikat vádolják csalással

Magyar Péter jelöltje kukacos csokimikulást osztogatott a gyerekeknek Hajdúböszörményben

Nagy István: a mezőgazdaság teljes kibocsátási értéke és jövedelmezősége is bővült

Aláírások bizonyítják, kik állhatnak a Tisza megszorítócsomagja mögött

Dömötör Csaba: a Tisza-csomag merényletkísérlet a magyar családok megélhetése ellen

Orbán Viktor a Tisza-csomagról: Új arc, de a régi módszer - Videó

El lehet felejteni a minimálbér-emelést, ha a Tisza programja lépne életbe