Alapjogokért Központ: az abszolút többség Orbán Viktort támogatja

A szombaton évértékelőt tartó Orbán Viktort az aktív magyar szavazók nagy többsége, 58 százaléka szeretné miniszterelnöknek - közölte az Alapjogokért Központ az elmúlt 12 hét adatait összegző közvélemény-kutatására hivatkozva szombaton az MTI-vel.

Az elemzők közleményükben hangsúlyozták, a hivatalban lévő kormányfő népszerűsége az utóbbi 12 hétben rendre 50 százalék fölött volt, míg "baloldali kihívójának", Márki-Zay Péternek a támogatottsága a kampányidőszak kezdetekor lényegesen alacsonyabb.

Február elején az aktív szavazók mindössze 24 százaléka mondta azt, hogy Márki-Zay Pétert szeretné kormányfőnek, ami esetében a második legrosszabb adat 2021 novembere óta - fejtették ki.

Az Alapjogokért Központ aláhúzta, a kutatási trendek azt mutatják, a válaszadók rendre abszolút többséget meghaladó arányban mondták azt, hogy Orbán Viktort szeretnék miniszterelnöknek.


"A 2010 óta hivatalban lévő kormányfő népszerűsége továbbra is töretlen: a mögöttünk hagyott 12 hétben 52-61 százalék között mozgott az őt támogató, aktív megkérdezettek aránya - ez most 58 százalék" - olvasható a közleményben.

Kiemelték, "az évértékelője alapján Gyurcsány Ferenc teljes támogatását bíró Márki-Zay Péter" népszerűsége ezzel szemben a legutolsó adatfelvételkor csökkent: a baloldal miniszterelnök-jelöltjét 2022 negyedik hetében csak az aktív szavazók 24 százaléka támogatta, vagyis kevesebb, mint negyedük szeretné őt kormányfői pozícióban látni.

A hódmezővásárhelyi polgármester országos szimpátiaindexe a felmérések kezdetétől fogva, hétről hétre alacsony volt - közölte az Alapjogokért Központ.

Hangsúlyozták, Márki-Zay Péter támogatottsága tavaly év végéhez közeledve érte el az eddigi mélypontját: akkor 22 százalék mondta azt, hogy őt szeretné kormányfőnek, amin most csak 2 százalékot tudott javítani.

Márki-Zay Péter lemaradása azért lehet még mindig ilyen jelentős, mert "hétről hétre jóformán kipécéz egy adott társadalmi csoportot: nevezte már tudatlannak a vidékieket, gúnyolódott a nyugdíjasokon vagy ostobának titulálta azokat, akik pártolják a gyermekvédelmi törvényt" - fogalmazott az Alapjogokért Központ.

Hozzátették, Márki-Zay Péter "mindemellett a korábbiakban kritizálta a rezsicsökkentést, a minimálbért, a 13. havi nyugdíjat és az alapvető élelmiszerek hatósági árstopját is".

Az Alapjogokért Központ közvélemény-kutatásai 2021. november 15. - 2022. február 9. között telefonos adatfelvétellel, CATI-módszerrel készültek. Az egyenként 1000 fős minták reprezentatívak a 18 évesnél idősebb lakosságra.

MTI/A fotó illusztráció (MTI)

2022. február 12. 09:29
Baleset buktatta le a drogdílert, durva, amit óbudai albérletében találtak
Többféle drog volt egy férfi autójában, óbudai albérletében pedig „varázsgombafarmot” találtak a rendőrök.
Iszonyatos összeget nyert valaki az Eurojackpoton
Több mint 7 milliárd forintot nyert egy játékos a 2025/22. játékhéten pénteken kisorsolt Eurojackpoton. A szerencsés...
Történelmi pillanatra készülünk - exkluzív interjúban a részletek
Hamarosan élőben láthatjuk amint Kapu Tibort felbocsátják az űrbe. De nem csak rá, hanem Cserényi Gyulára is hatalma...
Hatlábú cicát mentettek meg, most új életet kezdhet
A kismacskát megműtötték.
Elon Musk lila monoklival jelent meg a Fehér Házban
Nevetve mesélte el, hogy mi az oka a szeme alatti lila foltnak.
Ház tetejére zuhant egy kocsi, videón a döbbenetes baleset
Borzasztó autóbaleset történt egy Missouri állambeli Veterán Emlékcsarnoknál az Egyesült Államokban a napokban, a ha...
A Nagy Duett után visszatér a képernyőre az egykori tévés
Rendkívül népszerű műsorban vállalt szerepet.
Több száz méteres körben szóródtak szét a pilisborosjenői ház darabjai
Halálra égett egy 90 év körüli asszony Pilisborosjenőn. Valószínűleg elektromos zárlat miatt gyulladt ki a faház, ah...
Elképesztő horrorkaravánt vettek videóra az M7-esen
Több horrorkaraván láttunk már, de ilyet még sosem.
Nyitrai Zsolt: akadálymentes a Voks 2025 online felülete
Akadálymentes a Voks 2025 online felülete, így a siketek és nagyothallók, valamint a látássérültek is elmondhatják v...

Keresztbe fordult egy gépkocsi az M85-ösön Rábapatonánál
Keresztbe fordult egy gépkocsi az M85-ösön Rábapatonánál
A tűzoltók riasztották a forgalmi akadályhoz.
Baleset okoz fennakadást az M3-as autópályán, egyelőre áll a forgalom!
Több autó ütközött össze az érintett szakaszon.
Baleset okoz fennakadást az M3-as autópályán, egyelőre áll a forgalom!
Több autó ütközött össze az érintett szakaszon.
Két autó rohant egymásba Mosonmagyaróváron - Mentő is a helyszínen
Egy sávon halad a forgalom az Ostermayer utca érintett szakaszán.
Drónnal ütközött az útellenőr az M1-esen
Április 12-én, szombaton délután különös baleset történt az M1-es autópálya 158-as kilométerénél, a Lajta pihenő lehajtójánál. Egy, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kezelésében lévő drón gyakorlórepülés közben – egyelőre tisztázatlan okból – nekiütközött az MKIF autópályakezelő útellenőrző járművének, egy Mercedes Sprinter típusú kisbusznak.
Szokatlan baleset az autópályán: drónnal ütközött az útellenőr
Drónnal ütközött egy útellenőr az M1-es autópályán még szombaton. A szokatlan balesetről részletek derültek ki.
Képeken a megrázó baleset helyszíne, a mentők már csak a halál beálltát tudták megállapítani
Lesodródott és fának csapódott egy autó Csengelénél.
Pótkocsis teherautó fekszik keresztbe ezen a borsodi úton – A gázolaj is folyik, teljes útzár van!
Rendőrségi és tűzoltó egységek is a helyszínre vonultak. A baleset miatt teljes útlezárás van érvényben a helyszínelés idejére. Kiömlött gázolajat takarítanak.
Mentőhelikopter is érkezett a szabadbattyáni balesethez – válaszolt az OMSZ
Közlekedési balesetet szenvedett Szabadbattyán egyik szociális munkatársa. Az OMSZ is megszólalt a sérült állapotáról!
Megrázó fotók készültek a halálos tragédia helyszínén
Hiába vonultak nagy erőkkel a helyszínre a hivatásos szervek, a sofőr életét nem tudták megmenteni.
Mentőhelikopter is érkezett a hajdú-bihari balesethez!
Csütörtök délután riasztották a hatóságokat. A balesethez mentőhelikopter is érkezett.

Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, olyan megalázó kijelentés hangzott el Sebestyén Balázs műsorában
Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, olyan megalázó kijelentés hangzott el Sebestyén Balázs műsorában
Ismért törvényt sértett a Rádió 1.
Húsvétra már kiadták az országos riasztást, ezt nem láttuk jönni
Csütörtöktől folyamatosan romlani fog pár napig az időjárás.
Húsvétra már kiadták az országos riasztást, ezt nem láttuk jönni
Csütörtöktől folyamatosan romlani fog pár napig az időjárás.
Hányas házszám alatt élsz? Ezt üzeni otthonod titkos energiájáról
A házszámnak - mint minden számnak - fontos üzenete van.
Barbra Streisand férje kifecsegte a hálószobatitkaikat
James Brolin közel 30 éve él boldog házasságban híres feleségével. Barbra Streisand férje most végre elárulta a hosszú kapcsolatuk titkát...
Most kaptuk: szalagkorlátnak ütközött egy gépkocsi - torlódásra lehet számítani!
A tűzoltók már intézkedtek.
Ennyire rosszul megy a szekér? Meghan Markle már megint Katalin hercegnét utánozza
Meghan sokak szerint minden pénzzé akar tenni.
Megtuduk, mit eszik valójában húsvétkor Borbás Marcsi
Húsmentes fogás, bárány és mézes krémes. Ezt a menüt készíti húsvétra Borbás Marcsi.
Most jött a hír, ismét kórházba került Sallai Nóra
A színésznőt ugyanott kezelik, ahol korábban.
Farm VIP: Kiderült, mit kezd Leo a nyereménnyel, még egy luxusutazásra is futja belőle
Szerda este óriási véghajrában nyerte meg az ötödik évadot.