Akkora sztárok érkeznek Budapestre, hogy érdemes lesz figyelni

Hamarosan kezdődik a nagyszabású Dűne 2. forgatása Magyarországon.

Hatalmas sikert aratott a Dűne első része, ráadásul számos Oscar-díjat is bezsebelt, így hamar zöld utat kapott a folytatás. Akárcsak az első filmet, úgy a Dűne 2-t is részben Magyarországon forgatják - számolt be róla az IGN.

Az előforgatások már el is kezdődtek az olaszországi Altivole kisvárosában, ahol a Brion családi síremlék környékén vesznek fel pár jelenetet. A forgatás ezt követően Magyarországon folytatódik, a stábtagok és a színészek július 21-én érkeznek meg Budapestre.

Fotó: Instagram/dunemovie

Ha nyitott szemmel járunk, akkor akár össze is futhatunk majd néhány sztárral Budapesten, a napokban Florence Pugh már meg is érkezett a magyar fővárosba.

A legfontosabb visszatérő természetesen Timothée Chalamet lesz, de Zendaya, Rebecca Ferguson, Javier Bardem és Stellan Skarsgård is újra a jelmezükbe bújnak majd. Az újak között pedig Pugh mellett ott találjuk a veterán Christopher Walkent, aki a császárt játssza, Léa Seydouxot, aki Lady Margotot és Austun Butlert is, akit mostanában az Elvis című film főszerepében láthatunk a mozikban.

A Dűne 2. a jelenlegi tervek szerint 2023. november 17-én kerül a mozikba.

2022. július 04. 12:08
A Békemenet sikeresebb és Orbán Viktor mondanivalója népszerűbb volt, mint kihívójáé – ismertette legújabb felmérésé...
Magyarországon a kormány egyedülálló családtámogatási rendszert épített ki az elmúlt években, több mint harmincféle ...
Fontos látogatáson vesz részt a magyar miniszterelnök hétfőn. Orbán Viktor XIV. Leó pápával és Giorgia Meloni olasz ...
Ha az Európai Unió Putyin letartóztatásáról beszél, azzal nem lehet véget vetni az orosz–ukrán háborúnak. Területi e...
Varázslóknak és boszorkányoknak öltöztek, így kedvezményesen mehettek be a látogatók a Gyöngyösi Állatkert elő Hallo...
A kötelező sorkatonaság bevezetéséről beszél a Tisza párt, miután kiderültek terveik a nyugdíjak megadóztatásáról, a...
A Békemenet sikeresebb és Orbán Viktor mondanivalója népszerűbb volt, mint Magyar Péteré - ez derül ki egy újabb fel...
Ketten meghaltak, amikor kamion csapódott az autójuknak Romániában. Sokkoló videó készült a tragédiáról, a teherautó...
Nemcsak magyar, hanem például egy svájci csapat is indult a kolbásztöltők versenyén a békéscsabai kolbászfesztiválon...