Akár 10 évet fiatalíthat egyetlen funkció kikapcsolása a telefonon

Van megoldás az öregedés ellen.

A mai világban sokak számára szinte elképzelhetetlennek tűnhet, hogy internet nélkül élje mindennapjait. Vannak akik saját bevallásuk szerint, akár négy órát is interneteznek egy átlagos hétköznapon. Kevesen tartják mindezt problémának, pedig a túlzásba vitt netezés negatív hatásaival egyre több tanulmány foglalkozik.

Ez egy kanadai kutatás állítása szerint 10 évvel megfiatalíthatja az agyi életkorát az, aki két hétre kikapcsolja a mobiltelefonján az internet hozzáférést - derül ki a dailymail.com írásából.

Egy 400 emberen – diákokon és munkaképes felnőtteken – végzett vizsgálat során a kutatók arra kérték a résztvevőket, hogy töltsenek le egy olyan alkalmazást, amely blokkolja okostelefonjaik internet-hozzáférését. Mindemellett továbbra is tudtak hívást kezdeményezni, és SMS-t küldeni.

A fotó illusztráció: Shutterstock

A résztvevők a vizsgálat előtt és után felméréseket töltöttek ki agyműködésük és mentális jólétük mérésére. Az eredmények azt mutatták, hogy a tartós figyelmük – egy témára való összpontosítás képessége – annyira megnövekedett, hogy egyenértékűvé vált egy 10 évvel fiatalabb ember figyelmével.

A mobilinternet számos előnye ellenére a digitális világhoz való folyamatos kapcsolódás csökkentése jelentős pozitív hatással járhat

- hangsúlyozta a British Columbia Egyetem kutatócsoportja.

Eredményeink bizonyítékot szolgáltatnak arra, hogy a mobilinternet okostelefonról való két hétre történő letiltása jelentős javulást eredményezhet (jólét), mentális egészség és az objektíven mért figyelemfenntartási képesség szempontjából

- tették hozzá.

Az emberek 90 százaléka mentális egészségi állapotának javulásáról számolt be, az élettel való elégedettség érzése is felerősödött. A kutatók azt is megállapították, hogy a vizsgált időszakban a képernyő előtt töltött idő csaknem felére csökkent.

2025. március 28. 20:01
Azt is tudni, mekkora összegre számíthatnak az érintettek.
Portugália északi és középső részén újabb helyeken keletkeztek erdőtüzek a magas hőmérséklet és az erős szél miatt -...
A hadkiegészítő központ emberei nyilvános helyszínen, a mikolajivi piac területén igazoltatták az ukrán férfiakat. A...
Évekig ígérgetett, dolgoztatta, majd amikor fizetnie kellett volna, akkor eltiltotta magától... Döbbenetes történett...
family
Igéző szemek, telt ajkak, hosszú barna haj és persze tökéletes alak. Ez ma egy jó kiindulási alap arra, ha valaki sz...
family
190 kilóval guggolnak, 110 kilót kinyomnak fekve és felhúznak csaknem két mázsát... és nem bivalyerős férfiak, hanem...
family
FRONTÁLIS - Hat hetes újszülöttet kellett újraéleszteni egy baleset után Balatonendrédnél. Az anyja éppen szoptatta,...
Tillának gyógyszert kell szednie. Nem elég az alkoholprobléma, itt van ez a kis magas vérnyomás is. De erre is van m...
family