Ágyékon talált a labda egy 11 éves gyereket, belehalt - Videóval

A kisfiú barátai előtt esett össze a pályán, akik az igyekezetük ellenére már nem tudták megmenteni.

Egy kicsit krikettezni gyűlt össze néhány fiatal fiú múlt csütörtökön az indiai Pune városában, de a játék örömét hirtelen tragédia árnyékolta be – számolt be az esetről kedden a Mirror. A 10 év körüli Shaurya Kalidas Khandve barátaival a dobást gyakorolta, többször hajította a falnak a labdát, ami ezután nagy erővel pattant vissza éppen feléjük. A játék jó szórakozásnak tűnt, ám az egyik labda nem felfelé, hanem egyenesen a gyerek felé repült, majd hatalmas erővel csapódott a nemiszervének. A kisfiú ekkor a földre rogyva elfeküdt, másodpercekkel később pedig felállt, leporolta magát, majd ismét összeesett. Ekkor azonban már a gyorsan megkezdett újraélesztés ellenére sem tudták megmenteni az életét.

Az esetről a sportpályát figyelő kamera felvételt is készített, amin végig jól látható a tragikus baleset.


Habár Shauryat a mentők egy magánkórházba szállították, megérkezésükkor már csak a halál tényét tudták megállapítani. A helyi rendőrség szóvivője, Sachin Dhamane megerősítette, hogy nyomozást indítottak az ügyben. A környékbeliek által csak Shambhu néven ismert kisfiú óriási sportrajongó volt, és arról álmodozott, hogy felnőttként profi birkózó lesz majd.

2024. május 07. 13:47
Több mint 67 év börtönbüntetésre ítélt az egyesült államokbeli Colorado bírósága egy gambiai katonát, aki a vád szer...
Éles diplomáciai feszültség alakult ki Franciaország és Olaszország között, miután Matteo Salvini olasz minisztereln...
Kocsis Máté szerint „a brüsszelita MANöken teljesen elvesztette a fonalat a kamuzásban. Kár folytatnod a blöffölést,...
Migránsellenes tüntetések söpörnek végig az Egyesült Királyságon: Liverpooltól Bristolon át Newcastle-ig tiltakoznak...
A sajtó egész egyszerűen csak az "ördög ügyvédjeként" emlegeti. A tárgyalóteremben kíméletlen stratéga, aki szavaiva...
family
Mini ásatásokkal és állatsimogatóval várták a kicsiket és nagyokat Vértesszőlősre, az idén jubileumot ünneplő Samu-n...
Felrobbant egy gyár Louisianában. Az eset után drámai felvételek készültek, sűrű füst és óriási lángok borították be...
Az ország minden pontjáról érkeztek a rajongók Kapu Tibor első közönségtalálkozójára, a Millenáris Parkba. A magyar ...
Száguldozó motorosokra vadásztak a rendőrök a Mátrában. A statisztikák szerint a szabálytalankodók miatt rengeteg a ...