Ábrahám Edit megmutatta ritkán látott fiát, Péter igazi sármőr lett

Néhány családi titkot is elmesélt róla.

Szinte nincs olyan ember az országban, aki ne ismerné fel Ábrahám Edit színésznőt akár az utcán is. A még most is gyönyörű színésznő a Tények Plusz szombat esti adásában megmutatta ritkán látott fiát, aki a színművész szülei nyomdokait követi. Bár ez korábban korántsem volt egyértelmű.

A színésznő felelevenítette, hogy egy igazi belevaló kiskölyök volt, akinek nem kellett a szomszédba venni egy kis csibészségért.

Igazi rosszcsont Peti volt, ennek minden következményével és minden hangulatával, vagyis nagyon-nagyon eleven gyerek volt. Az első osztályban volt, hogy belépett a folyosóra, úgy ledobta a táskáját és végicsúszott a folyóson, s utána hasra vágta magát, és ő is hosszan csúszott, s így megérkezett az osztályba 

– mesélte derűsen, ám ha arra gondol, hogy a sok munkája miatt lehetett volna többet is fiával, lelkiismeretfurdalása van.

Péter azonban az édesanyjának az országos ismertségével birkózott meg nehezen.

Sokszor találkoztam olyan helyzettel, ami számomra kényelmetlenebb volt, hogy ott voltam vele, és közben róla beszéltek és mutogattak rá

– elevenítette fel Péter, aki az ilyen helyzeteket legszívesebb száműzte volna az életéből.

Mindennek dacára kiegyensúlyozott és boldog anya-fia kapcsolatban élnek ma is, kölcsönösen elismerik egymás eredményeit. Ábrahám Edit rendkívül büszke arra, hogy Péter elvégezte az ELTE bölcsészkarát, a Madách Musical Stúdiót és számos munkája mellett színdarabokban is szerepel. Továbbá fordít, magyar szinkront ír, és még egy saját saját zenekara is a kétgyermekes édesapának. Ez egy Elvis tribute zenekar, aminek a fellépései során a Rock ’n’ Roll királyának felejthetetlen dalai csendülnek fel.

2025. február 03. 19:00
Meghalt egy csecsemő a szigetvári postán
A rendőrség eljárást indított.
A szerelem szó szerint gyógyítja a szívet, sőt az életet is meghosszabbítja
A romantikus érzés nemcsak a léleknek jó.
Napi 22 liter tejet ivott, intenzívre került egy férfi
Hiperkalcémia lépett fel nála.
A síneken tétovázott egy sofőr, brutális rombolást végzett az érkező vonat - Videó
Egyszerűen érthetetlen, miért nem ment inkább előre az autós.
Elfogták Magyarország egyik legkeresettebb bűnözőjét Tenerifén
A rendőrség top 50-es körözési listáján, méghozzá annak élmezőnyében szereplő tíz, különösen veszélyes bűnöző egyike...
Megváltoztatja a világot a Trump-tornádó
Halleluja, erre vártunk. Így reagált Orbán Viktor arra a hírre, hogy várhatóan hamarosan tárgyalások kezdődnek az or...
Beismerte, hogy szándékosan gázolt
Beismerte a szándékos gázolást az az afgán férfi, aki csütörtök délelőtt hajtott a tüntető tömegbe Münchenben. A nyo...
Lecsapott a hatóság egy Nógrád vármegyei szamurájra
Most nagyon bánhatja.
Rózsát, ékszert és vacsorát ajándékoztak
Hatalmas volt a tömeg a boltokban, rengetegen vásároltak rózsát és tulipánokat, pénteken van ugyanis Valentin-nap. I...
Az autók között szlalomozott a rollerrel
Az autók között hatalmas sebességgel száguldozott egy rolleres péntek reggel Budapesten, a legnagyobb csúcsforgalomb...

Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
A baleset helyszínén teljes útlezárás van érvényben - írták a police.hu oldalon
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Halálos baleset történt a 85-ösön, a szomszédos vármegyében
20:34 - A sofőr meghalt
Felborult egy autó a 84-esen főúton
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Felborult egy autó a 84-esen, Lövőnél
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Kamion és kisteherautó ütközött össze az 5-ösön, Lajosmizsénél
A 66-os és 65-ös kilométer között félpályán halad a forgalom.
Karambol a kórház közelében Nyíregyházán
Két személygépkocsi ütközött össze a Szent István utcán Nyíregyházán péntek délután. A vétlen autóból egy sérültet kórházba szállítottak. A baleset okát a rendőrség vizsgálja.
Baleset történt a 4-es főúton Kőlaposnál
Egy személy megsérült abban ráfutásos balesetben, ami pénteken délután történt a 4-es főúton Kőlapos közelében. A rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit.
Kerékpározás közben telefonált egy nő Egerben, súlyos baleset lett a vége
Az ügyészség vádiratában pénzbüntetés kiszabására tett indítványt.
Baleset történt Zalaegerszegen
Baleset történt Zalaegerszegen a Hock János utca 92-nél péntek délután 4 óra tájt. A helyszíni szemle időtartama 1 órát vesz igénybe. Torlódás és lezárás nincs a helyszínen, de mindenki körültekintően vezessen. 

Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Szerelmükről adtak bizonyítékot.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most derült ki: június óta rákkal küzd a képernyőről eltűnt műsorvezető
Nagyon népszerű arca volt a híradónak.
Baleset történt a 85-ös főúton: a sofőr a helyszínen életét vesztette
A helyszínen életét vesztette a sofőr.
Baleset a Paksi Atomerőműnél: többen is megsérültek!
A rendőrség adott tájékoztatást a történtekről.
Kiderült a titok az Aldi pénztárosairól - ez minden egyes vásárlót érint!
Ez segít alacsonyan tartani az árakat.
Krausz Gábor fotóját máris egy társkeresőn látták viszont
A sztárt egy társkeresőn találták meg.
"41 éves vagyok, és hozzámentem a legjobb barátom iskolás fiához – ő 16 éves"
Legjobb barátja fiához ment feleségül egy 41 éves nő és állítja, ez legális.
Még csak 15 éves, de meseszép: Jázmin lehet Palvin Barbi utódja
Kifutóról álmodik.