„A zsírleszívás kevésbé volt súlyos” – reagált Gulyás Gergely Ruszin-Szendi Romulusz botrányára

A Honvédelmi Minisztérium vizsgálata feltárta, hogy Ruszin-Szendi Romulusz altábornagy vezérkari főnökként kettős kommunikációt folytatott: míg jelentéseiben a magyar kormányzati álláspontot tükröző háborúellenes narratívát jelenítette meg, a NATO ülésein valójában Ukrajna-barát álláspontot képviselt, sőt felszólalásait a „Szlava Ukrajini!” (Dicsőség Ukrajnának) kifejezéssel zárta. Gulyás Gergely a csütörtöki Kormányinfón reagált a botrányra.

„Ez súlyosabb eset, mint amikor valaki a saját zsírját szívatja le közpénzen” – így reagált Gulyás Gergely a csütörtöki Kormányinfón arra, hogy a nemzetbiztonsági bizottság vizsgálódik Ruszin-Szendi Romulusz korábbi magatartása miatt.

A miniszterelnökséget vezető miniszter megerősítette, hogy a volt vezérkari főnök távozása összefügg azzal, hogy túllépett azokon a korlátokon, amelyeket a honvédelmi minisztérium szabott neki Ukrajna témájában. Azt is megerősítette, hogy Slava Ukraina „harci felszólalással” fejezte be beszédét a NATO eseményén, és nem a kormány álláspontját képviselte. 

Gulyás Gergely szerint ez súlyosabb, mint amikor valaki a „saját zsírját közpénzen szívatja le”, ez súlyos függelemsértés, aminek Ruszin-Szendi is tudatában volt.

Mint korábban beszámoltunk róla: a Honvédelmi Minisztérium vizsgálata feltárta, hogy Ruszin-Szendi Romulusz altábornagy vezérkari főnökként kettős kommunikációt folytatott: míg jelentéseiben a magyar kormányzati álláspontot tükröző háborúellenes narratívát jelenítette meg, a NATO ülésein valójában Ukrajna-barát álláspontot képviselt, sőt felszólalásait a „Szlava Ukrajini!” (Dicsőség Ukrajnának) kifejezéssel zárta.

Magyar Péter Ruszin-Szendi Romulusz után nem önmagát mutogatta

A vizsgálat szerint az altábornagy egyetlen alkalommal sem képviselte a magyar álláspontot a háború további eszkalációjának megelőzésével kapcsolatban. Nem említette, hogy Magyarország nem járul hozzá halált okozó eszközök területén keresztül Ukrajnába történő szállításához, és nem sürgette a harcok azonnali beszüntetését és a konfliktus tárgyalásos úton történő rendezését sem. 

Fotó: MTI/Illyés Tibor

A HM vizsgálata különösen súlyos megállapításként rögzítette, hogy Ruszin-Szendi az ülésekről készített jelentéseiben olyan elemeket is feltüntetett, amelyeket valójában nem mondott el. Így a feletteseit és a kormányzatot félrevezetve azt a látszatot keltette, hogy a NATO-üléseken a magyar mandátumnak megfelelően járt el. A vizsgálat azt is feltárta, hogy az EU vezérkarfőnöki találkozón az altábornagy nem ismertette az unió Ukrajna Kiképző Misszióját (EUMAM) érintő magyar aggályokat sem, pedig erre is egyértelmű utasítást kapott.

Miután napvilágot látott hogy vizsgálatot folytatnak Magyar Péter emberével szemben, a Tisza Párt elnöke bejelentkezett Facebook-oldalán. 

Szerinte a magyar kormánynak le kellene mondania amiatt, mert hadsereget fejleszt. Mondandóját ezúttal nem magamutogató fotóval illusztrálta, hanem egy hangfelvételt csatolt a bejegyzéshez. Ezen a felvételen Szalay-Bobrovniczky Kristóf beszél, aki elmondja, hogy a nemzetközi helyzet megváltozott, háborúra kell készülni, akkor tartható fenn a béke.

Forrás: Magyar Nemzet

2025. május 08. 11:11
Heten meghaltak Zuglóban, több tucat lakó került kórházba
Megrázó tűzről számolt be a katasztrófavédelem közösségi oldalán vasárnap. Az egyik legtragikusabb fővárosi eset épp...
Lövés dördült a Keletinél, várják a szemtanúk jelentkezését
Elképesztő, ami a fővárosban történt.
Le akart ugrani egy képviselő a Parlament tetejéről - videóval
Ha egy lépést is teszel felém, leugrom – mondta.
Búvárrobogóval próbált meglépni a rendőrök elől a milliókat lenyúló csaló
Akár hollywoodi forgatókönyvbe is illene a menekülési kísérlete. Most állították bíróság elé.
Átlyukasztotta a tüdejét a késelő, aki már korábban is ölt
A tüdeje is átszakadt, olyan erővel szúrtak mellbe egy 47 éves férfit pénteken délután egy kántorjánosi büfé udvarán...
Alig lesz cseresznye a fagyok miatt
A hazai cseresznyetermés 90 százaléka tönkrement az elmúlt időszak fagyos időjárása miatt. A termelők azt mondják, l...
Jégeső és villámárvíz pusztított
Jégeső és villámárvíz pusztított több dunántúli településen is vasárnap. Závodon és Tevelen is sártenger öntötte el ...
Fékezés nélkül csapódott árokba a kamion
Hatalmas sebességgel, fékezés nélkül hajtott árokba egy kamion az M3-as autópályán, a döbbenetes balesetről videófel...
Spaniferrel kötözték le a halála előtt
Spaniferrel és szíjjal is többször lekötözték a halála előtt azt a 21 éves lányt, akit később vízbe fojtott az anyja...
Bosszúból szurkálta meg a nőt, elítélték
Majdnem halálra szúrta volt élettársát egy férfi a Heves vármegyei Kömlőn. A kegyetlen késelő bosszút akart állni a ...

Keresztbe fordult egy gépkocsi az M85-ösön Rábapatonánál
Keresztbe fordult egy gépkocsi az M85-ösön Rábapatonánál
A tűzoltók riasztották a forgalmi akadályhoz.
Baleset okoz fennakadást az M3-as autópályán, egyelőre áll a forgalom!
Több autó ütközött össze az érintett szakaszon.
Baleset okoz fennakadást az M3-as autópályán, egyelőre áll a forgalom!
Több autó ütközött össze az érintett szakaszon.
Két autó rohant egymásba Mosonmagyaróváron - Mentő is a helyszínen
Egy sávon halad a forgalom az Ostermayer utca érintett szakaszán.
Drónnal ütközött az útellenőr az M1-esen
Április 12-én, szombaton délután különös baleset történt az M1-es autópálya 158-as kilométerénél, a Lajta pihenő lehajtójánál. Egy, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kezelésében lévő drón gyakorlórepülés közben – egyelőre tisztázatlan okból – nekiütközött az MKIF autópályakezelő útellenőrző járművének, egy Mercedes Sprinter típusú kisbusznak.
Szokatlan baleset az autópályán: drónnal ütközött az útellenőr
Drónnal ütközött egy útellenőr az M1-es autópályán még szombaton. A szokatlan balesetről részletek derültek ki.
Képeken a megrázó baleset helyszíne, a mentők már csak a halál beálltát tudták megállapítani
Lesodródott és fának csapódott egy autó Csengelénél.
Pótkocsis teherautó fekszik keresztbe ezen a borsodi úton – A gázolaj is folyik, teljes útzár van!
Rendőrségi és tűzoltó egységek is a helyszínre vonultak. A baleset miatt teljes útlezárás van érvényben a helyszínelés idejére. Kiömlött gázolajat takarítanak.
Mentőhelikopter is érkezett a szabadbattyáni balesethez – válaszolt az OMSZ
Közlekedési balesetet szenvedett Szabadbattyán egyik szociális munkatársa. Az OMSZ is megszólalt a sérült állapotáról!
Megrázó fotók készültek a halálos tragédia helyszínén
Hiába vonultak nagy erőkkel a helyszínre a hivatásos szervek, a sofőr életét nem tudták megmenteni.
Mentőhelikopter is érkezett a hajdú-bihari balesethez!
Csütörtök délután riasztották a hatóságokat. A balesethez mentőhelikopter is érkezett.

Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, olyan megalázó kijelentés hangzott el Sebestyén Balázs műsorában
Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, olyan megalázó kijelentés hangzott el Sebestyén Balázs műsorában
Ismért törvényt sértett a Rádió 1.
Húsvétra már kiadták az országos riasztást, ezt nem láttuk jönni
Csütörtöktől folyamatosan romlani fog pár napig az időjárás.
Húsvétra már kiadták az országos riasztást, ezt nem láttuk jönni
Csütörtöktől folyamatosan romlani fog pár napig az időjárás.
Hányas házszám alatt élsz? Ezt üzeni otthonod titkos energiájáról
A házszámnak - mint minden számnak - fontos üzenete van.
Barbra Streisand férje kifecsegte a hálószobatitkaikat
James Brolin közel 30 éve él boldog házasságban híres feleségével. Barbra Streisand férje most végre elárulta a hosszú kapcsolatuk titkát...
Most kaptuk: szalagkorlátnak ütközött egy gépkocsi - torlódásra lehet számítani!
A tűzoltók már intézkedtek.
Ennyire rosszul megy a szekér? Meghan Markle már megint Katalin hercegnét utánozza
Meghan sokak szerint minden pénzzé akar tenni.
Megtuduk, mit eszik valójában húsvétkor Borbás Marcsi
Húsmentes fogás, bárány és mézes krémes. Ezt a menüt készíti húsvétra Borbás Marcsi.
Most jött a hír, ismét kórházba került Sallai Nóra
A színésznőt ugyanott kezelik, ahol korábban.
Farm VIP: Kiderült, mit kezd Leo a nyereménnyel, még egy luxusutazásra is futja belőle
Szerda este óriási véghajrában nyerte meg az ötödik évadot.