A vagyonkezelő vezetőjének is tízmilliós prémiumot adott Karácsony

Újabb hatalmas összegű prémium kiosztásáról értesültünk a fővárosban, ráadásul Karácsony Gergely annak a Barts J. Balázsnak adott közel 10 millió forint plusz pénzt, akit 2021 végén fegyelmiben részesített, amiért a vagyonkezelő vállalat vezérigazgatója befektetőkkel tárgyalt a Városháza eladásáról. A napokban a Magyar Nemzet beszámolt több fővárosi cégvezető mesés prémiumáról, az összes megítélt extra juttatás már közelíti a százmillió forintot, miközben a főpolgármester szerint súlyos anyagi helyzetben van az önkormányzat.

Még a lap nem tudja, melyik nagy értékű fővárosi ingatlant verte dobra, vagy árulja éppen a budapesti vagyonkezelő vállalat vezére, de az biztos, hogy Karácsony Gergely maximálisan elégedett a munkájával. A főpolgármester ugyanis – több más önkormányzati cég vezetőjéhez hasonlóan – Barts J. Balázsnak is mesés prémium kiosztását engedélyezte idén július 20-án.

A lap birtokába került dokumentum szerint Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Zrt. vezérigazgatójának a 2022. évi prémiumfeladatainak teljesítéséért 9,48 millió forintot fizethet ki a vállalat a főpolgármester döntése nyomán. Ez a közel 10 milliós összeg Barts J. Balázs 2022. évi alapbérének a 40 százaléka.

Mindez azért is pikáns, mert a vagyonkezelő vezetője az egyik főszereplője a Városháza-botránynak.

Emlékezetes, hogy 2021 novemberében jelentek meg az első hangfelvételek a sajtóban arról, hogy a patinás épületegyüttes lehetséges értékesítéséről tárgyaltak befektetőkkel, a megbeszéléseken részt vett Barts J. Balázs is.

Egy másik hangfelvételen pedig Bajnai Gordon, volt baloldali miniszterelnök arról beszélt, hogy a Városháza értékesítési projektjével kapcsolatban érdeklődött nála a közvetítő szerepét betöltő régi harcos- és üzlettársa, Gansperger Gyula, hogy kivel kell beszélni az ügyről. 

Akkor én ebben tájékozódtam, és azt mondták, hogy egyelőre a Barts Balázs van erre kijelölve mint szakember

– felelte saját szavai szerint Bajnai. Azt is megjegyezte a felvételen, hogy ismeri és jó szakembernek tartja Bartsot, de most nem vele beszélt erről,

hanem azzal, aki jóval fölötte áll.

Az is kiderült a felvételeken, hogy jutalékos rendszert működtettek a Városházán, amelyen keresztül fű alatt értékesítettek fővárosi ingatlanokat.

Az ügyben rendőrségi nyomozás indult, ami ma is zajlik, és befolyással üzérkedéssel gyanúsítják a vélelmezett korrupciós rendszer kulcsfigurájának tartott, a baloldalhoz köthető Berki Zsoltot és testvérét, Berki Józsefet.

A büntetőeljárás adatai szerint a Berki testvérek szorosan összehangolták a teendőiket, ráadásul több elektronikus levél azt is bizonyítja, hogy a Barts J. Balázs vezette fővárosi vagyonkezelő egyik munkatársától közvetlenül kapták a belső információkat.

A vagyonkezelő cég vezérigazgatója később – az ügyet vizsgáló fővárosi bizottság előtt – annyit elismert, hogy tárgyalt a Városháza eladásáról a szóban forgó befektetőkkel, és ezzel hibát követett el.

Karácsony Gergely is hibának tekintette Barts háttértárgyalásait a Városháza eladásáról, de egy írásbeli fegyelmivel megúszta a vagyonkezelő vezére. Sőt, mint aztán kiderült, ugyanebben az évben, 2021 végén jutalomban részesítette Barts J. Balázst a főpolgármester.
A Főpolgármesteri Hivatal tavaly februári hivatalos tájékoztatása szerint a vagyonkezelő cég vezetője 5 millió 220 ezer forint prémiumot kapott.

Mielőtt azonban kiderült volna a teljes igazság, egy hónapon át tartó valóságos hazugságspirálba lavírozta magát Karácsony, hiszen egymást követő nyilatkozatokban önmagát is cáfolva összevissza beszélt Barts prémimáról.

Először a Városháza-ügyben felállított fővárosi vizsgálóbizottság ülésén határozottan azt állította, hogy Barts Balázst, a fővárosi vagyonkezelő cég vezetőjét év végi jutalomban részesítette a főváros. A főpolgármester ekkor kiemelte, hogy minden cégvezető kapott jutalmat.


Ezt követően a Főpolgármesteri Hivatal a sajtó megkeresésére letagadta Karácsony szavait, azt válaszolták, hogy Barts nem kapott jutalmat.

A főpolgármester ezt követően kínos magyarázkodásba kezdett.

– Sajnos rosszul emlékeztem az időpontokra, fejből nyilatkoztam – válaszolt Karácsony a vagyonkezelő vezetőjének év végi jutalmára vonatkozó kérdésre. Azt állította, Barts Balázs mégsem kapott év végi jutalmat, tavaly csak a 2020-as évre vonatkozó prémiumot vehette fel. Arra azonban nem volt hajlandó egyértelmű választ adni, hogy a 2021-es évre vonatkozó prémiumot megkapja-e majd a vagyonkezelő igazgatója.

Végül a közérdekű adatigénylésre érkezett válaszból derült ki egyértelműen, hogy több mint 5 millió forintos plusz juttatásban részesítették a vagyonkezelő vezérét, holott közben írásbeli fegyelmit kapott a főpolgármestertől, amiért Karácsony állítása szerint felhatalmazás nélkül tárgyalt a Városháza eladásáról.

Mint arról a Magyar Nemzet beszámolt, a főpolgármester saját hatáskörben eljárva, titokban mesés prémiumokat hagyott jóvá három BKK-s, és hat BKV-s vezető számára is, ráadásul éppen akkor, amikor bejelentette, hogy 28 százalékkal megemeli a tömegközlekedési jegyárakat. Az érintettek összesen 65 millió forintot vehetnek fel, a kifizetések azokban az esetekben is az adott társaságok költségvetését terhelik.

Karácsony egyébként szerdai Facebook-posztjában elismerte a BKK-s, valamint a BKV-s felsővezetői prémiumok engedélyezését, amelyekre az érintettek szerinte azért jogosultak, mert teljesítették az ehhez szükséges vállalásokat.

Múlt csütörtökön pedig a lap arról számolt be a birtokába került friss dokumentumok alapján, hogy Mártha Imre, a budapesti közműcég vezetője is hatalmas prémiumban részesülhet. Karácsony döntése alapján közel 8 millió forinttal gazdagodhat az egyébként milliárdos vagyonnal rendelkező Mártha Imre.

Tehát a fővárosi vagyonkezelő vezérének, a közlekedési vállalatok vezetőinek, valamint a budapesti közműcég első emberének kiosztott prémium összesen már közelít a százmillió forinthoz, miközben Karácsony Gergely szerint súlyos anyagi gondokkal küzd az önkormányzat. 

Címlapfotó: MTI/Illyés Tibor

2023. október 09. 08:17
Heten meghaltak Zuglóban, több tucat lakó került kórházba
Megrázó tűzről számolt be a katasztrófavédelem közösségi oldalán vasárnap. Az egyik legtragikusabb fővárosi eset épp...
Lövés dördült a Keletinél, várják a szemtanúk jelentkezését
Elképesztő, ami a fővárosban történt.
Le akart ugrani egy képviselő a Parlament tetejéről - videóval
Ha egy lépést is teszel felém, leugrom – mondta.
Búvárrobogóval próbált meglépni a rendőrök elől a milliókat lenyúló csaló
Akár hollywoodi forgatókönyvbe is illene a menekülési kísérlete. Most állították bíróság elé.
Átlyukasztotta a tüdejét a késelő, aki már korábban is ölt
A tüdeje is átszakadt, olyan erővel szúrtak mellbe egy 47 éves férfit pénteken délután egy kántorjánosi büfé udvarán...
Szakértő: Új fejezetet nyitott a Fidesz, Európában egyedülálló újítással
„A Fidesz minden választási időszakban, minden választási kampány előtt látja, hogy mi az az irány, amit képviselni ...
6 tonnás gép zuhant egy férfira Tatán, szörnyethalt
Rázuhant egy 6 tonnás gép, meghalt munka közben egy férfi Tatán.
Megöltek egy férfit Dunakeszin, kisteherautóban találtak a holttestre
Holtan találtak egy 46 éves férfit május 13-án Dunakeszin, a gyilkosság 56 éves gyanúsítottját elfogták - közölte a ...
Egy bogár miatt történt durva baleset az M30-ason
Vízelvezető árokba zuhant egy autós vasárnap este az M30-as autópályán Encs közelében.
Óriásit zuhant a fejére egy fiatal a rakparton Budapesten
Öt métert zuhant és a kövekbe verte a fejét egy 28 éves férfi, miután nekidőlt a kordonnak egy Duna-parti szórakozóh...

Keresztbe fordult egy gépkocsi az M85-ösön Rábapatonánál
Keresztbe fordult egy gépkocsi az M85-ösön Rábapatonánál
A tűzoltók riasztották a forgalmi akadályhoz.
Baleset okoz fennakadást az M3-as autópályán, egyelőre áll a forgalom!
Több autó ütközött össze az érintett szakaszon.
Baleset okoz fennakadást az M3-as autópályán, egyelőre áll a forgalom!
Több autó ütközött össze az érintett szakaszon.
Két autó rohant egymásba Mosonmagyaróváron - Mentő is a helyszínen
Egy sávon halad a forgalom az Ostermayer utca érintett szakaszán.
Drónnal ütközött az útellenőr az M1-esen
Április 12-én, szombaton délután különös baleset történt az M1-es autópálya 158-as kilométerénél, a Lajta pihenő lehajtójánál. Egy, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kezelésében lévő drón gyakorlórepülés közben – egyelőre tisztázatlan okból – nekiütközött az MKIF autópályakezelő útellenőrző járművének, egy Mercedes Sprinter típusú kisbusznak.
Szokatlan baleset az autópályán: drónnal ütközött az útellenőr
Drónnal ütközött egy útellenőr az M1-es autópályán még szombaton. A szokatlan balesetről részletek derültek ki.
Képeken a megrázó baleset helyszíne, a mentők már csak a halál beálltát tudták megállapítani
Lesodródott és fának csapódott egy autó Csengelénél.
Pótkocsis teherautó fekszik keresztbe ezen a borsodi úton – A gázolaj is folyik, teljes útzár van!
Rendőrségi és tűzoltó egységek is a helyszínre vonultak. A baleset miatt teljes útlezárás van érvényben a helyszínelés idejére. Kiömlött gázolajat takarítanak.
Mentőhelikopter is érkezett a szabadbattyáni balesethez – válaszolt az OMSZ
Közlekedési balesetet szenvedett Szabadbattyán egyik szociális munkatársa. Az OMSZ is megszólalt a sérült állapotáról!
Megrázó fotók készültek a halálos tragédia helyszínén
Hiába vonultak nagy erőkkel a helyszínre a hivatásos szervek, a sofőr életét nem tudták megmenteni.
Mentőhelikopter is érkezett a hajdú-bihari balesethez!
Csütörtök délután riasztották a hatóságokat. A balesethez mentőhelikopter is érkezett.

Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, olyan megalázó kijelentés hangzott el Sebestyén Balázs műsorában
Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, olyan megalázó kijelentés hangzott el Sebestyén Balázs műsorában
Ismért törvényt sértett a Rádió 1.
Húsvétra már kiadták az országos riasztást, ezt nem láttuk jönni
Csütörtöktől folyamatosan romlani fog pár napig az időjárás.
Húsvétra már kiadták az országos riasztást, ezt nem láttuk jönni
Csütörtöktől folyamatosan romlani fog pár napig az időjárás.
Hányas házszám alatt élsz? Ezt üzeni otthonod titkos energiájáról
A házszámnak - mint minden számnak - fontos üzenete van.
Barbra Streisand férje kifecsegte a hálószobatitkaikat
James Brolin közel 30 éve él boldog házasságban híres feleségével. Barbra Streisand férje most végre elárulta a hosszú kapcsolatuk titkát...
Most kaptuk: szalagkorlátnak ütközött egy gépkocsi - torlódásra lehet számítani!
A tűzoltók már intézkedtek.
Ennyire rosszul megy a szekér? Meghan Markle már megint Katalin hercegnét utánozza
Meghan sokak szerint minden pénzzé akar tenni.
Megtuduk, mit eszik valójában húsvétkor Borbás Marcsi
Húsmentes fogás, bárány és mézes krémes. Ezt a menüt készíti húsvétra Borbás Marcsi.
Most jött a hír, ismét kórházba került Sallai Nóra
A színésznőt ugyanott kezelik, ahol korábban.
Farm VIP: Kiderült, mit kezd Leo a nyereménnyel, még egy luxusutazásra is futja belőle
Szerda este óriási véghajrában nyerte meg az ötödik évadot.