A MAVIR-nál egyeztetett a vihari utáni helyzetről Orbán Viktor + videó

A Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító (MAVIR) Zrt.-nél egyeztetett kedden reggel Orbán Viktor. A kormányfő tájékoztatása szerint hétfőn 366 ezer háztartásban volt áramkimaradás, ezt kedd reggelre sikerült levinni ötvenezerre.

Reggeli egyeztetés a MAVIR-nál. A tegnap esti vihar nagy károkat okozott az országban. 366 ezer háztartásban volt áramkimaradás, ezt ma reggelre sikerült levinnünk 50 ezerre. Az áramszolgáltatók munkatársai folyamatosan dolgoznak a hibák elhárításán. Vigyázzunk egymásra!

– hívta fel a figyelmet közösségi oldalán Orbán Viktor miniszterelnök.


A kormányfő egy videót is posztolt a látogatásáról. Ebben emlékeztetett: három területen okozott a tegnapi nagy kiterjedésű és súlyos vihar komoly fennakadásokat a közszolgáltatásokban. Az egyik a közlekedés, azt a kormányfő tájékoztatása szerint Lázár János miniszter már tegnap este és éjszaka kezelte, a másik a vízellátás rendszere, ez összefügg az elektromosenergia-ellátással, és a harmadik pedig az elektromosenergia-ellátás, az áramszolgáltatás helyzete.

Voltak tegnap éjszaka nehéz pillanatok. Egy adott időpontban volt 366 723 fogyasztó áram nélkül. Ez több embert jelent, ennél jóval többet

– mondta a miniszterelnök. Hozzátette azt is, volt egy olyan baleset, hogy kidőlt jó néhány traverz az Ócsa–Soroksár vonalon.

Gondok voltak Baján, Kecskeméten, Szegeden, a Mátra és a Bükk tágabb térségében is, de itt egész éjszaka dolgoztak

– hívta fel a figyelmet Orbán Viktor.

Az áramszolgáltatást a legtöbb helyen helyreállították, mostanra 50-60 ezer háztartás van áram nélkül. A kormányfő közölte, találkozott azokkal az emberekkel, akik a kár elhárításán dolgoznak. Elkötelezett emberek, akik egész éjszaka dolgoztak, a rendszer működtetése jó kezekben van, ki fogják javítani a hibákat – hangsúlyozta a miniszterelnök.

Óriási pusztítás országszerte

Mint arról a Magyar Nemzet is beszámolt, hatalmas pusztítást végzett a hétfői vihar Magyarországon, a katasztrófavédelem azt írta, kedd reggelig csaknem háromezer viharkárt számoltak fel a katasztrófavédelem tűzoltóegységei.

A kormány közlése szerint a kármentés folyamatos, a rendőrség megerősített jelenléttel garantálja a közbiztonságot. Hatalmas károkat okozott a vihar a tömegközlekedésben is, ami a MÁV járatait érintette a leginkább. A vállalat közleménye szerint kedd reggelre szinte már mindenhol helyreállt a menetrend szerinti közlekedés, ugyanakkor több helyen még pótlóbuszozásra kell számítani.

2025. július 08. 13:19
Először azt mondta, hogy egy fekete kocsit látott, majd leütötték, de újabb kihallgatásán azt vallotta, hogy rosszul...
Hétfői hazatérése után exkluzív interjút adott a TV2-nek Kapu Tibor. Az ország második kutató űrhajósa megdöbbentő ő...
Az ukránok felrobbantották az Északi Áramlatot, és már harmadszor támadták meg a Barátság-kőolajvezetéket. Rövid idő...
Orbán Viktor miniszterelnök a Harcosok Klubjában pénteken közzétett bejegyzésében értékelte az augusztus 20-ai állam...
Balogh Tamásné szó szerint felrobbantotta a Séfek séfe hatodik évadát. Nem kímélték a konyhában és a közösségi oldal...
family
Keresve sem találnánk olyan alkotást, ami jobban szól a magyarságról, mint az István, a Király. Szörényi Levente és ...
family
AGYONVERHETTÉK - Az anyát gyanúsítja a rendőrség a kegyetlen nagydorogi csecsemőgyilkosság ügyében. A nő szerint ő s...
Kabai Andris a Házasság első látásra első évadának egyik legmegosztóbb szereplője volt. Dávid Petra exférje nem egys...
family
AGYONVERHETTÉK ÉS ELREJTETTE - Az anyát gyanúsítja a rendőrség a nagydorogi csecsemőgyilkossággal. A nő két különböz...
family