A masszőrként dolgozó, pedofíliával gyanúsított, pedagógiai asszisztens készíthetett PR-filmeket a DK-s László Imre önkormányzatának - Videó

A 2019-es önkormányzati választás után kezdett emelkedni a pedofíliával gyanúsított őrizetbe vett férfi cégének bevétele. A profit nulláról milliósra nőtt, amióta a baloldal vezeti a kerületet. László Imréék hallgatnak az ügyről - írta meg a Magyar Nemzet.

A Magyar Nemzet megtalálta azt az újbudai panelházat, ahová bejegyezték a Sokfilm Bt.-t. 

A cég éppen azután kezdett el növekedni, hogy a XI. kerület irányítását 2019-ben átvette a DK-s László Imre. A polgármester regnálása alatt a nulláról milliósra nőtt az árbevétele a cégnek. 


A cégnek az a Gy. Péter az ügyvezetője, akit pedofília gyanújával vettek őrizetbe. A férfi pedagógiai asszisztensként dolgozott az újbudai Szivárvány óvodában és a gyanú szerint legalább egy, sokak szerint azonban több óvodással szemben követhetett el szexuális bűncselekményt.

Kiderült, a DK-s László Imre vezette XI. kerületi önkormányzat hatmilliós szerződésben áll a férfi Sokfilm Bt. nevű cégével. Érdekes, hogy a 2019-es önkormányzati választás előtt 2018-ban a cég adózott eredménye mínusz 273 ezer forint volt. Ez az összeg 2022-ben már meghaladta a másfél millió forintot. 2021-ről, 2022-re például 106 százalékkal emelkedett a nettó árbevétele. A lap információi szerint Gy. Péter talpreflexológusként is dolgozott, legalábbis a névjegykártyája alapján, emellett volt pedagógiai asszisztens és cégvezető.

A gyanúsított Gy. Péter nevelőanyjával irányítja a Sokfilm Bt.-t. Gy-né Molnár Ilona pedig a baloldali XI. kerület Humánszolgáltatási Igazgatóságának igazgatója. Többen úgy vélik, éppen miatta és vezető tisztsége miatt nem merték határozottan jelezni, hogy problémák lehetnek a fiával.

A Magyar Nemzetnek sem a polgármester, sem a Sokfilm Bt.-t címén ajtót nyitó hölgy nem árult el információkat a cégről. Így nem világos, hogy pontosan milyen munkát végeztek el. Azonban feltételezhetően PR-filmeket gyárthattak László Imrééknek. A Sokfilm Bt. tevékenységei között szerepel ugyanis a film-, video- és televízióműsor-gyártás.

Címlapfotó: MTI/ Soós Lajos

2024. március 08. 16:18
A Fidesz a békét és a nyugalmat képviseli. „Tessék választani!” – írta a miniszterelnök.
Mégis mi van abban a programban, amit háromszázan írnak, és ennyire kell titkolni? Az már csak a kisebbik kérdés, ho...
Tavasz óta gőzerővel készül a Tisza Párt programja, de a részleteket még nagyon sokáig titkolni akarják Magyar Péter...
Nagy Ervin szerint nem kell mindent elmondani, mert azt az ellenfelek félreértelmezhetik vagy felhasználhatják – így...
Egyre kellemetlenebb a tiszás szakértői gárda.
Dmitro Kuleba volt ukrán külügyminiszter megerősítette, hogy Volodimir Zelenszkij rendelete miatt külföldre menekült...
Egy újabb sokkoló felvétel került nyilvánosságra, amely gyomorforgatóan mutatja meg, hogyan működik a háborús gépeze...
Egy újabb sokkoló felvétel került nyilvánosságra, amely gyomorforgatóan mutatja meg, hogyan működik a háborús gépeze...
GYILKOSSÁG - Halálra késelte ismerősét egy brit férfi hétfőn hajnalban Budapesten, a hetedik kerületben. Szórakozni ...