A majomhimlő miatt közegészségügyi veszélyhelyzetet hirdetett az Egyesült Államok

Az Egyesült Államok közegészségügyi veszélyhelyzetet hirdetett csütörtökön a majomhimlő terjedése miatt.

2022. augusztus 05. 08:00

Xavier Becerra amerikai egészségügyi miniszter szerint az intézkedés mindenek előtt a szövetségi források felszabadítását szolgálja a vírus elleni harcban.

"Készek vagyunk a következő szintre emelni a vírus elleni intézkedéseinket. Felszólítjuk az amerikaiakat, hogy vegyék komolyan a majomhimlőt, és felelősségteljesen járjanak el, segítve minket a kórokozó elleni harcban" - mondta Becerra.

Az ENSZ Egészségügyi Világszervezete (WHO) globális egészségügyi veszélyhelyzetnek nyilvánította a majomhimlőt július 23-án.

A nemrég még ritka betegség Közép- és Nyugat Afrika egyes részein évtizedek óta létezik, de májusig nem volt ismert, hogy Afrikán kívül is okozott volna nagyobb járványt. Májusban Európában, Észak-Amerikában és más területeken regisztrálták járványok kitörését.

A fotó illusztráció: Shutterstock

Az amerikai egészségügyi minisztérium szerint az Egyesült Államokban eddig mintegy 6600 esetet regisztráltak. Becerra közölte, hogy 1,1 millió dózis oltóanyag áll rendelkezésre. A politikus egyben bejelentette, hogy a tesztelési kapacitást heti mintegy 80 ezerre akarják növelni. A nagyobb amerikai városok, mint New York és San Francisco már korábban egészségügyi vészhelyzetet hirdetett, és segítséget kért a szövetségi hatóságoktól.

A majomhimlőt okozó vírus bőrfelületek hosszan tartó érintkezésével, ágynemű, törölköző és ruházat közös használatával terjed.

A jelenlegi járványban azonosított vírus ritkán vezet halálozáshoz, a fertőzöttek általában néhány hét alatt meggyógyulnak, azonban a vírus okozta bőrelváltozások és hólyagok fájdalmasak. A kórokozó a sérülékenyebb - többek között legyengült immunrendszerű emberek és várandós nők - esetében kelt aggodalmat.

Forrás: MTI

Megsérült Marsi Anikó, aggódnak a kommentelők
A műsorvezető legújabb Instagram-posztján furcsa dolgot fedeztek fel a rajongók.
Baltával akarta megölni a rendőröket, durván rájuk támadt egy Győr-Moson-Sopron megyei férfi
A férfi azt kiabálta ámokfutása közben a rendőröknek, hogy "meg fogtok halni".
Durva betegség terjed a gyerekek közt, felnőttek is veszélyben
A különös betegség vélhetően mutálódott, így most már nem csak a gyerekek vannak veszélyben.
Kivégezte édesanyját a 10 éves kisfiú, mert nem kapott VR szemüveget
A gyerek korábban ellopta a széf kulcsát, ahol édesanyja a fegyverét tárolta.
Alvó nőt erőszakoltak meg vendégmunkások egy Veszprém megyei szállón, videóra is vették
Elítélték és kiutasították azt a két mongol férfit, akik Veszprém megyében szexuálisan bántalmaztak egy nőt.
Túl hangos volt szobatársa lélegeztetőgépe, ezért inkább lekapcsolta
Az idős nőt annyira irritálta a hang, hogy kétszer is lekapcsolta a gépet, ami életben tartotta szobatársát.
Nézőpont Intézet: A magyarok 70 százaléka szerint a béketárgyalások állnának Ukrajna érdekében
A magyarok 70 százaléka szerint inkább a béketárgyalások állnának Ukrajna érdekében, nem pedig a háború folytatása -...
Kijött a börtönből az egri tanárnő, elmondta, hogy miért tette - videóval
Exkluzív interjút adott a Tények Plusznak.
Falba verte a kicsi fejét, majd földhöz vágta, döbbenetes, hogy mi miatt tette a monori férfi
Maradandó sérüléseket szenvedett az ötéves gyerek.
Franciaországban országos szimulációs gyakorlatot tartanak az esetleges áramhiányok kezelésére
Franciaországban szimulációs gyakorlatot szerveznek az energetikai hatóságok december 9-én az esetleges téli áramhiá...
Sylvester Stallone is szerepel A galaxis őrzői 3-ban - videó
Öt gyereket segített a világra egy New York-i rendőr
Bárki beköltözhet ebbe az angliai építészeti műremekbe
Gelencsér Tímea minden szögből megmutatta magát bikiniben
Önkéntesekkel teszteltek óvszereket, itt az eredmény