A Magyar Nemzet utánajárt: szinte kizárt, hogy Magyar Péter neve tévedésből került volna a háborúpárti határozatra

Továbbra is furcsa körülmények övezik a szerdai háborúpárti európai parlamenti döntést. Magyar Péter neve a hivatalos verzió szerint tévedésből szerepelt előterjesztőként a javaslaton. Viszont az eljárási szabályok vizsgálata alapján a tévedés lehetősége szinte kizárt. A brüsszeli elit közben meg is szavazta a javaslatot. A Tisza Párt elnöke pedig leszavazhatta volna azt, de ezt nem merte megtenni - írta pénteken a Magyar Nemzet.

Szerdán elfogadta az Európai Parlament azt a háborúpárti állásfoglalást, amelyen előterjesztőként eredetileg Magyar Péter neve is szerepelt. A javaslat, amelyet a Magyar Péter-féle nagykoalíció megszavazott, bevenné az ukránokat az európai biztonsági rendszerbe. 

A háborúpárti többség szerint ugyanis Európa jövője az ukrán csatatereken dől el. Fegyvert és lőszert szállítanának Ukrajnába, hogy fordítsanak a hadiszerencsén, valamint a magyar adófizetők pénzét is felhasználva egy új bankból pénzelnék Ukrajna újjáépítését. Ráadásul elvennék Magyarország vétójogát is, így a védelmi unió keretében a jövőben hazánkról nélkülünk is dönthetnének. Magyar Péter és a Tisza képviselői nem szavaztak a fentiek ellen.

Zavaros helyzet alakult ki ugyanakkor az előterjesztők személye kapcsán. Roberta Metsola, az Európai Parlament elnöke arról beszélt a szerdai szavazás előtt, hogy egy hiba miatt került Magyar Péter neve a javaslatra. Ugyanakkor nehéz elképzelni, mindez a példátlan eset hogyan történhetett meg, és miért éppen Magyar Péterrel. A Magyar Nemzet utánajárt a vonatkozó parlamenti eljárási szabályoknak.

Az állásfoglalások benyújtásával kapcsolatos általános szabályokat az EP Eljárási Szabályzatának 136 (2) és (4) bekezdése rögzíti. A plenáris irományok benyújtása szigorú eljárási rend szerint, a frakciók és a parlament plenáris irományok kezeléséért illetékes osztálya, a Tabling Desk közötti együttműködésben történik.

Szerzőként csak személyesen vagy elektronikusan elküldött, aláírt dokumentummal lehet csatlakozni egy irományhoz, a visszaélés lehetősége kizárt.

A gyakorlatban a benyújtás a következőképpen zajlik. Egy frakció titkársága (jelen esetben a Biztonság- és Védelempolitikai Bizottsághoz [SEDE] rendelt frakciótanácsadó) emailben tájékoztatja az Európai Parlament plenáris irományok kezeléséért illetékes osztályát, a Tabling Desket a frakció által benyújtandó határozat szövegéről és szerzőiről.

A társszerzőként megnevezett EP-képviselők mindegyikének külön-külön ki kell nyomtatnia az állásfoglalási indítvány fedőlapját, fel kell rajta tüntetni a nevüket és alá kell írniuk.

Ezt követően a dokumentumot a frakció elektronikusan elküldi a Tabling Desk részére. A Tabling Desk minden esetben ellenőrzi, hogy a frakció által megnevezett társszerzők mindegyike megküldte-e az aláírt fedőlapokat, ha ez nem történt meg, hiánypótlásra szólít fel, vagy megtagadja az illető képviselő társszerzőként való feltüntetését.

A Tabling Desk ezt követően publikálja az irományt az EP plenáris honlapján – a kérdéses közös határozat kedden már elérhetővé vált bárki számára. Magyar Péternek a sajtó irányába megfogalmazott, bennfentességről szóló vádjai ezért is érthetetlenek, hiszen ahogy ő is felkészülhetett volna a szerdai ülésre akár már kedden, úgy bárki más is megtehette ezt.

Fotó: MTI/Bodnár Boglárka

A bemutatott hivatalos eljárás megkérdőjelezi Magyar Péter állítását, miszerint a Fidesz képviselői hamisították a nevét az állásfoglalásra. Ugyanis a plenáris irományok kezeléséért illetékes osztállyal kizárólag a frakciók meghatározott munkatársai kerülnek kapcsolatba, éppen a visszaélések és tévedések minimalizálása érdekében.

Az eljárás szinte kizárja, hogy a Tabling Desk tévedett volna a társszerző képviselők neveiben, hiszen ők a frakcióktól kapott információ alapján tüntetik fel a szerzőket. Mivel a szerzőség a parlamenti munka egyik legérzékenyebb kérdése, a Tabling Desk egyik fő feladata éppen az, hogy meggyőződjék arról, hogy a társszerzők elküldték-e az aláírt fedőlapot.

Egy belső vizsgálat könnyen feltárhatja, hogy a Magyarékat a soraiban tudó EPP-frakció részéről milyen tájékoztatást kapott a Tabling Desk, és hogy a szükséges aláírt fedőlap rendelkezésre állt-e, ugyanis minden kommunikáció elektronikusan, emailben történik.

Mindenesetre az Európai Parlamentben több évtizedes tanácsadói tapasztalattal rendelkező Magyar Nemzet forrása még nem hallott olyan esetről, hogy egy képviselő neve tévedésből került volna fel egy állásfoglalásra.

Egyébként a közös, frakcióközi állásfoglaláson eredetileg 9 EPP-s társszerző szerepelt: Rasa Juknevičienė, Nicolás Pascual de la Parte, Riho Terras, Michael Gahler, David McAllister, Sebastião Bugalho, Andrzej Halicki, Inese Vaidere, Péter Magyar, Wouter Beke. Matematikailag is kicsi az esély arra, hogy a 188 tagú EPP-frakcióból éppen Magyar Péter neve kapcsán hibáztak volna a Tabling Desk munkatársai.

Viszont előfordulhat, hogy az EPP frakció illetékes szakértői a közös állásfoglalástervezet elkészülte után újra felajánlották a frakció körében a társszerzőként való csatlakozás lehetőségét, és valaki – vagy közvetlenül Magyar Péter, vagy egyik munkatársa, vagy egyik párttársa vagy, esetleg a frakcióvezetés – úgy döntött, hogy jó, ha szerepel rajta a neve.

Maga Magyar Péter viszont arról beszélt, hogy nem ismerte a javaslat tartalmát szerda délelőttig, miközben szerda délben szavaztak arról.

Mivel a Tisza Párt elnöke ritkán van ott a munkahelyén, és nem vesz részt aktívan az EP munkájában, mindez újabb beismerés a képviselői munkája minőségéről.

A belső vizsgálat tisztázó végeredményéig több kérdés és lehetséges forgatókönyv is felmerül, bár ezek egyike sem magyarázza az aláírással kapcsolatos kérdéseket. Mindenesetre Magyar a szerdai parlamenti felszólalásában maga is utalt az EPP esetleges felelősségére. Köztudott, hogy a mentelmi jog fenntartása ügyében Magyart fogja az EPP pártelnök-frakcióvezetője, Manfred Weber, és meglehetősen sok a vesztenivalója.

Akárhogyan is, Magyar Péternek és a Tisza képviselőinek még egy lehetősége volt tiszta helyzetet teremteni, méghozzá a háborúpárti javaslat leszavazásával. Ezzel a lehetőséggel pedig a szavazási jegyőzkönyv alapján nem éltek.

2025. március 14. 13:22
Erősen kompromittáló videó készült egy iskola igazgatónőjéről, követelik a felelősségre vonását
Villámgyorsan terjed a felvétel az interneten.
Index: erre a 30 termékre is árrésstopot vezetnek be
Az Index birtokába jutott egy kormányzati táblázat arról, hogy melyik az a 30 termékkategória, amelyek esetében új á...
Megmérgezhették Gáspár Győző lányát, kórházba került Evelin
Az italába tehettek valamit.
Orbán Viktor Ursula von der Leyen bejelentéséről: Botrány!
Ukrajna pénzt és fegyvert kap, az európai adófizetők pedig a számlát.
Szijjártó Péter drámai támadásról beszélt
Brüsszel új energiapolitikai javaslata komoly vitát váltott ki Budapesten. Szijjártó Péter szerint a tervezet súlyos...
Mély szakadékba zuhant egy 11 éves kislány az iskolai kiránduláson
Életveszélyes állapotban vitték kórházba a gyereket.
"Gyerekkoromban eladtak egy láda sörért" - folytatódik a Napló
Vasárnap újabb sokkoló történeteket láthatunk.
Gyürk András: kiéheztetnék Magyarországot, az orosz gázszállítások azonnali leállítását követeli az Európai Parlament
Kiéheztetnék Magyarországot, az Európai Parlament az orosz gázszállítások azonnali leállítását követeli - jelentette...
Tények délben teljes adás, 2025. május 9., péntek
XIV. LEÓ - A békéről és az egységről szólt első beszédében XIV. Leó pápa. A bíborosok Robert Francis Prevostot válas...
Erőteljesebbé válik a gomolyfelhő-képződés
időjárás-jelentés, 2025. május 9., péntek dél

Keresztbe fordult egy gépkocsi az M85-ösön Rábapatonánál
Keresztbe fordult egy gépkocsi az M85-ösön Rábapatonánál
A tűzoltók riasztották a forgalmi akadályhoz.
Baleset okoz fennakadást az M3-as autópályán, egyelőre áll a forgalom!
Több autó ütközött össze az érintett szakaszon.
Baleset okoz fennakadást az M3-as autópályán, egyelőre áll a forgalom!
Több autó ütközött össze az érintett szakaszon.
Két autó rohant egymásba Mosonmagyaróváron - Mentő is a helyszínen
Egy sávon halad a forgalom az Ostermayer utca érintett szakaszán.
Drónnal ütközött az útellenőr az M1-esen
Április 12-én, szombaton délután különös baleset történt az M1-es autópálya 158-as kilométerénél, a Lajta pihenő lehajtójánál. Egy, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kezelésében lévő drón gyakorlórepülés közben – egyelőre tisztázatlan okból – nekiütközött az MKIF autópályakezelő útellenőrző járművének, egy Mercedes Sprinter típusú kisbusznak.
Szokatlan baleset az autópályán: drónnal ütközött az útellenőr
Drónnal ütközött egy útellenőr az M1-es autópályán még szombaton. A szokatlan balesetről részletek derültek ki.
Képeken a megrázó baleset helyszíne, a mentők már csak a halál beálltát tudták megállapítani
Lesodródott és fának csapódott egy autó Csengelénél.
Pótkocsis teherautó fekszik keresztbe ezen a borsodi úton – A gázolaj is folyik, teljes útzár van!
Rendőrségi és tűzoltó egységek is a helyszínre vonultak. A baleset miatt teljes útlezárás van érvényben a helyszínelés idejére. Kiömlött gázolajat takarítanak.
Mentőhelikopter is érkezett a szabadbattyáni balesethez – válaszolt az OMSZ
Közlekedési balesetet szenvedett Szabadbattyán egyik szociális munkatársa. Az OMSZ is megszólalt a sérült állapotáról!
Megrázó fotók készültek a halálos tragédia helyszínén
Hiába vonultak nagy erőkkel a helyszínre a hivatásos szervek, a sofőr életét nem tudták megmenteni.
Mentőhelikopter is érkezett a hajdú-bihari balesethez!
Csütörtök délután riasztották a hatóságokat. A balesethez mentőhelikopter is érkezett.

Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, olyan megalázó kijelentés hangzott el Sebestyén Balázs műsorában
Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, olyan megalázó kijelentés hangzott el Sebestyén Balázs műsorában
Ismért törvényt sértett a Rádió 1.
Húsvétra már kiadták az országos riasztást, ezt nem láttuk jönni
Csütörtöktől folyamatosan romlani fog pár napig az időjárás.
Húsvétra már kiadták az országos riasztást, ezt nem láttuk jönni
Csütörtöktől folyamatosan romlani fog pár napig az időjárás.
Hányas házszám alatt élsz? Ezt üzeni otthonod titkos energiájáról
A házszámnak - mint minden számnak - fontos üzenete van.
Barbra Streisand férje kifecsegte a hálószobatitkaikat
James Brolin közel 30 éve él boldog házasságban híres feleségével. Barbra Streisand férje most végre elárulta a hosszú kapcsolatuk titkát...
Most kaptuk: szalagkorlátnak ütközött egy gépkocsi - torlódásra lehet számítani!
A tűzoltók már intézkedtek.
Ennyire rosszul megy a szekér? Meghan Markle már megint Katalin hercegnét utánozza
Meghan sokak szerint minden pénzzé akar tenni.
Megtuduk, mit eszik valójában húsvétkor Borbás Marcsi
Húsmentes fogás, bárány és mézes krémes. Ezt a menüt készíti húsvétra Borbás Marcsi.
Most jött a hír, ismét kórházba került Sallai Nóra
A színésznőt ugyanott kezelik, ahol korábban.
Farm VIP: Kiderült, mit kezd Leo a nyereménnyel, még egy luxusutazásra is futja belőle
Szerda este óriási véghajrában nyerte meg az ötödik évadot.