
Találó: Dopeman szalmonellás csirkéhez hasonlította a Tisza Párt alkalmazását
– Azt tartom a legfontosabbnak az idei tanévkezdésnél, hogy a szeptemberben esedékes családtámogatási ellátások már augusztus végén megérkeztek, múlt hét pénteken kézbesítette a Magyar Posta és az államkincstár a gyedet, a gyest, illetve a családi pótlékot – mondta a Magyar Nemzetnek adott interjúban Vitályos Eszter kormányszóvivő, a Pilis–Dunakanyar választókerület országgyűlési képviselője.
Mint hangsúlyozta, megpróbálnak minél több terhet levenni a családok válláról nemcsak a tanévkezdés miatt, hanem általában is.
Közszféra és adórendszer
Vitályos Eszter rámutatott: az Orbán-kormány egész adórendszere úgy épül fel, hogy a magyar családoknak nemcsak a tanévkezdéskor, hanem az év minden egyes időszakában, minden hónapjában segítséget nyújtson.
Több mint harminc családpolitikai intézkedést hoztak, amelyek közül a legfontosabb a családbarát adórendszer, amit minden gyermeket nevelő szülő érezhet. 2010 és 2023 között a családpolitikai intézkedéseknek köszönhetően összességében 4500 milliárd forint maradt a családoknál, amelyhez jelentősen hozzájárult a 2022-ben adott nagy mértékű adóvisszatérítés.
– Csak a mi Szentendre központú választókerületünkben kilencmilliárd forint volt az az összeg, ami a családoknál maradt, kizárólag az adóvisszatérítésből. Ez egy eléggé jelentős juttatás – fogalmazott a térség országgyűlési képviselője.

Fotó: MTI/Soós Lajos
A tanári béremelésekről a kormányszóvivő kijelentette: a mostani kormány az első, amelyik komolyan kezeli ezt a kérdést. 2010 előtt az egész közszféra az akkori kormányzás sérültje volt, és hátrányba került. Az oktatásból és az egészségügyből is szakdolgozókat bocsátottak el, összevontak és bezártak iskolákat, tehát kijelenthető, hogy hazánk akkor a közszolgáltatások egy nagyon rossz időszakát élte.
A jelenlegi kormány arra törekszik, hogy 2030-ig egy folyamatos béremelési szinten tartsa a tanárokat.
– Már az idei fizetésemeléssel is jelentőset léptünk a tanári átlagbérekben, most 670-680 ezer forint ennek az összege. A bérnövekedés január elsejével folytatódik, az idei 32 százalék után a jövő év elejétől újabb 21 százalék körüli emelés következik. Ez azt jelenti, hogy körülbelül 820 ezer forintra növekszik a tanári átlagbér, ami 2027-re akár az egymillió forintot is meg fogja haladni. Ez egy érezhető és indokolt béremelés, amit a diplomás átlagbérhez igazítottunk, hiszen a kormány azt vállalta, hogy annak minimum nyolcvan százalékán fogja tartani a tanári átlagkeresetet – szögezte le.
Ingyenes tankönyvek és laptopok segítik a családokat
A kormányszóvivő emlékeztetett: Magyarországon a tankönyvek ingyenesek, amit a második Orbán-kormány már 2013-tól felmenő rendszerben bevezetett.
A Kello 13 millió tankönyvet szállított ki 4100 iskolába, ami 1,2 millió diákot és a családjaikat érinti. Ezzel összességében 15 milliárd forintot spórolnak meg a magyar családok országosan, ami akár több tízezer forintos megtakarítást is jelenthet családonként – sorolta.
Ezenkívül indítottak egy nagyszabású laptopbeszerzést az elmúlt években, jelenleg több mint ötszázezer darab ilyen eszköz érkezett már meg az 5–12. évfolyamos diákokhoz. – Itt is százezer forint körüli összegről beszélhetünk, amivel segítséget szerettünk volna nyújtani a családoknak – fogalmazott Vitályos Eszter.
A vizsgadíj visszajár
Jelezte, hogy a továbbiakban is fenntartják a KRESZ-támogatást, illetve a sikeres nyelvvizsgáért kifizetett vizsgadíj visszatérítését.
Újdonság, hogy szeptember elsejétől minden köznevelésben és szakképzésben tanuló diáknak biztosítják a közlekedési alapismeretek és a gyakorlati vizsga letételéhez szükséges ismeretek megszerzését, amivel megint csak nagy segítséget nyújtanak a családoknak.
Az életüket megkönnyítő támogatások visszaigénylése már évek óra zajlik, ezeknek köszönhetően 197 ezer gyermek és családja tudta ezeket az összegeket visszaigényelni vagy ezeket a lehetőségeket kedvezményesen igénybe venni.
Megmaradnak magyarnak
Vitályos Eszter arra is kitért, hogy a kormányt gyakran éri kritika a határon túli magyaroknak nyújtott egyszeri százezer forintos kedvezmény miatt. Erre az a kormány válasza, hogy ezt határon túli testvéreink azért kapják, mert abban az országban, ahol élnek, nem tudnak igénybe venni olyan típusú családtámogatási kedvezményeket, mint az itthoniak.
Ők a magyar anyanyelvükön beszélnek, büszkén vállalják magyarságukat, amelyet nemcsak őriznek, hanem tovább is adnak, ezt pedig a magyar kormány kötelességének érzi honorálni.
A kormányszóvivő hozzátette: a hátrányos helyzetű családokat a kabinet még azzal is segíti, hogy az önkormányzatokon keresztül támogatja az ingyenes óvodai és iskolai étkeztetésüket. Ezenfelül az iskolák nyolcvanezer ingyenes tanszercsomagot osztanak ki a rászoruló családoknak.
A tanulást kell szolgálnia
Szóba került a mobiltelefonok használata az iskolában. Hangsúlyozta, hogyha a tananyag elsajátításához a mobilkészülék is szükséges, akkor a tanár engedélyével azt be lehet vinni a tanórákra. Amikor tehát az okoseszköz a tanulást szolgálja, akkor a diákok használhatják, de amikor a tanulást akadályozza, akkor nem.
Vitályos Eszter kiemelte: jelenleg is zajlik hazánkban az oktatási infrastruktúra fejlesztése. Ennek részeként 220 olyan projekt fut országszerte, melyekkel kifejezetten a köznevelési infrastruktúrát teszik modernebbé, mindezt hazai forrásból megvalósítva. Magyarországon most 57 új tanuszodát és 87 új tantermet építenek, valamint 44 tanterem fejlesztése van folyamatban, de végéhez ért az elmúlt évtizedek legnagyobb hazai forrásból megvalósuló oktatási beruházása is.
A dunakeszi diáknegyed három hektár területen valósul meg, és egy olyan, hét épületegyüttesből álló középiskolai campus jön létre, amiből az 1500 diák mellett a város lakossága is profitál. Az uszodát, a tornacsarnokokat és a szabadtéri sportpályákat, parkokat a tanítási időn kívül a környék lakói is igénybe vehetik majd.
– Az európai uniós Top plusz forrásokból szintén történnek iskolai beruházások, például a mi választókerületünkben, a Pilis–Dunakanyarban is több mint hétszázmillió forintból újulnak meg a tanintézmények. Mindannyian tudjuk, hogy sosem lehet megállni ezen a területen, mindig van min dolgozni, de a legégetőbb gondokat most rendbe tudjuk tenni – jelentette ki.

Találó: Dopeman szalmonellás csirkéhez hasonlította a Tisza Párt alkalmazását

Itt a bejelentés: már 100 ezren csatlakoztak Orbán Viktor digitális polgári köreibe

Magyarország újabb megbüntetéséről fantáziál Magyar Péter tanácsadója + Videó

Eddig nem látott képsorokat osztott meg Orbán Viktor a Háborúellenes Gyűlés backstage-ből + Videó

Orbán Viktor ezt a hetet is megnyerte

„A Tisza tagja vagyok, támogatom Ukrajna háborúját“ – így zajlott Magyar Péter győri gyűlése

Szijjártó Péter: Kína egy évvel meghosszabbította a magyar állampolgárok vízummentességét

Nagy bejelentésre készül Orbán Viktor – Jó hírrel kezdhetik a hetet a kkv-k

A magyarok nemet mondanak a sorkatonaságra

Orbán Viktor: Magyarországon van az egyik legstabilabb és leghatékonyabb kormányzás Európában

Orbán Viktor: A migráció és a háború jelenti ma a legnagyobb veszélyt Magyarországra

„Jellemtelen hazaáruló” – így üdvözölték Magyar Pétert Győrben