A gyanúsított meghalt, mielőtt ölhetett volna, nem mindennapi esettel álltak szemben a rendőrök

A kaliforniai rendőrséget karácsonykor egy házhoz riasztották, ahol családon belüli erőszak történt. A hatóságok azonnal a helyszínre siettek, majd végignézték, ahogy az épület lángra lobban – számolt be az esetről kedden a Crime Online.

Az áldozat és családtagjai délután 15 óra 30 perc körül elmenekültek a házból, miután a gyanúsított fenyegetőzni kezdett. Az első segélyhívás alkalmával hangos veszekedésről és egy fegyveres férfiról számoltak be.

A férfi ezután elbarikádozta magát a lakóhelyen és nem volt hajlandó kapcsolatba lépni a rendőrséggel

– állt a Hermosa Beach-i Rendőrség közleményében.

Körülbelül egy órával a hatóságok kiérkezése után az ingatlan garázsában lángok csaptak fel, ami gyorsan átterjedt az otthon többi részére. Ennek következtében a tűzoltókat is értesítették, akik nagy erővel oltották a tüzet.

A rendőrség beszámolója alapján ezt követően robbanások hallatszódtak az épületből, amelyek akár lövések is lehettek, de senkit sem vettek célba. Elővigyázatosságból a közeli szomszédokat evakuálták.

Este fél 10 környékén a szakemberek behatoltak a házba és a férfi holttestére bukkantak. Rajta kívül senki sem tartózkodott az ingatlanba, egy kutyát viszont sikerült megmenteni.

A tűz keletkezésének körülményeit és a férfi halálának okát vizsgálják.

2023. december 28. 12:58
A telefonok cellainformáció alapján is közel dupla annyian voltak a Békemeneten, mint Magyar Péter rendezvényén – je...
Hatalmas sikert aratott Radics Gigi és Curtis közös produkciója az október 23-i ünnepségen. A két előadó Demjén Fere...
Minden idők legnagyobb Békemenete zajlott le csütörtökön Budapesten, ahol hatalmas tömeg vonult fel a béke és a nemz...
Szívszorító tragédia rázta meg a napokban a stájerországi Eisenstraße régiót: egy 19 éves magyar fiú életét vesztett...
Életveszélyes helyzeteket gyűjtött egy videó a Budapesti Autósok Közössége.
TRAGÉDIA - Meghalt egy 19 éves magyar férfi Ausztriában, rosszul lett, összeesett és mentőhelikoptert riasztottak ho...
Egy olyan sportolót mutatunk be, aki már 27 évesen legendává vált. Díjai és eredményei szinte felsorolhatatlanok, Ek...
family
Vannak, akiknek romba dőlnek az álmai, míg mások élete egyik pillanatról a másikra új irányt veszt. Tudás, bátorság,...
family
Bicikli, roller, vagy séta és esetleg gördeszka, ki mivel jár iskolába, van akit viszont a szülei visznek autóval. D...
family
Vannak furcsa sportok a világban: gumicsizmadobás, sárfoci, vagy akár az, amikor valaki egy tó mélyén mondja ki a bo...
family