A Föld felé száguld egy üstökös

Hat év után újra a Föld közelébe kerül az űrszondák által is lefotózott 103P/Hartley üstökös, amely szeptember végén mintegy 57 millió kilométerre lesz a Földtől és kisebb távcsővel is megfigyelhető lesz.

A Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont (CSFK) közleménye szerint szeptember 6. és 22. között érdemes leginkább az üstökös észlelésével próbálkozni, mert akkor a Hold nem zavarja a láthatóságát. A Svábhegyi Csillagvizsgáló szeptember 16-i Csillagkapu elnevezésű programján az üstököst is megtekinthetik majd a látogatók.

A 103P/Hartley üstökös egy ovális alakú égitest, amelynek a magja kicsi, nagyjából 1,6 kilométer átmérőjű. A periodikus üstökös keringési ideje nagyjából 6,47 év, legutóbb 2017-ben közelítette meg a Napot.

A 103P/Hartley arról is nevezetes, hogy a Deep Impact űrszonda az EPOXI program keretében 2010-ben 694 kilométerre megközelítette, és fotókat készített róla. Ezzel a 103P/Hartley volt az ötödik üstökös, amelyet űreszköz megközelített. Az üstökösmag felszínén nagyjából 50-80 méteres világos képződmények is találhatók, amelyek fényvisszaverő képessége az átlagos érték két-háromszorosa.

Az üstökös napközelpontját (perihéliumát) október 12-én éri el. A Földhöz szeptember 26-án lesz a legközelebb, akkor már kisebb távcsövekkel is meg lehet figyelni, szabad szemmel azonban még ekkor sem lesz látható. Az üstökös nagyjából 0,38 csillagászati egységre, vagyis 57.270.000 kilométerre közelíti meg bolygónkat


Az üstököst szeptember 6. és 22. között lehet a legjobban megfigyelni, amikor a Hold fénye nem zavarja a láthatóságát. Ebben az időszakban az üstökös először a Perseus, majd az Auriga csillagképben halad át. Az éjfél előtti órákban az üstökös viszonylag alacsonyan, 20-30 fokos horizont feletti magasságban lesz látható, így érdemes inkább a hajnali órákban észlelni, amikor 70-80 fokkal a horizont fölé emelkedik.

A Svábhegyi Csillagvizsgálóban a szeptember 16-i Csillagkapu eseményen az üstököst, valamint a Szaturnuszt és a Neptunuszt is megtekinthetik a látogatók, az úszó hattyút formázó Hattyú-köd és a Jupiter korongja mellett.

A szervezők számos családi programmal is készülnek. A Téridő Trambulinon a bolygók és a csillagok mozgását modellezik üveggolyók segítségével, a Meteoritvizsgálat programon mikroszkópokkal tanulmányozhatják a látogatók a meteoritok kristályait, a gyűjteményben pedig a világűrből érkezett kövek számos darabját a kezükbe is vehetik. A Spektrum Zónában számos izgalmas optikai berendezéssel és fényhajlító eszközzel is lehet találkozni.

A Csillagkapu rendezvénysorozat áprilistól október végéig, minden második szombaton várja a látogatókat.

A 103P/Hartley üstököst Malcolm Hartley fedezte fel 1986. március 15-én az ausztráliai a Siding Spring Obszervatórium Schmidt-távcsövével.

Forrás: MTI

2023. szeptember 05. 16:32
Baleset buktatta le a drogdílert, durva, amit óbudai albérletében találtak
Többféle drog volt egy férfi autójában, óbudai albérletében pedig „varázsgombafarmot” találtak a rendőrök.
Iszonyatos összeget nyert valaki az Eurojackpoton
Több mint 7 milliárd forintot nyert egy játékos a 2025/22. játékhéten pénteken kisorsolt Eurojackpoton. A szerencsés...
Történelmi pillanatra készülünk - exkluzív interjúban a részletek
Hamarosan élőben láthatjuk amint Kapu Tibort felbocsátják az űrbe. De nem csak rá, hanem Cserényi Gyulára is hatalma...
Hatlábú cicát mentettek meg, most új életet kezdhet
A kismacskát megműtötték.
Elon Musk lila monoklival jelent meg a Fehér Házban
Nevetve mesélte el, hogy mi az oka a szeme alatti lila foltnak.
Több száz méteres körben szóródtak szét a pilisborosjenői ház darabjai
Halálra égett egy 90 év körüli asszony Pilisborosjenőn. Valószínűleg elektromos zárlat miatt gyulladt ki a faház, ah...
Elképesztő horrorkaravánt vettek videóra az M7-esen
Több horrorkaraván láttunk már, de ilyet még sosem.
Nyitrai Zsolt: akadálymentes a Voks 2025 online felülete
Akadálymentes a Voks 2025 online felülete, így a siketek és nagyothallók, valamint a látássérültek is elmondhatják v...
Mentőhelikopter sietett a kerti zöldhulladék égetéshez Hódmezővásárhelynél
Megsérült egy nő és egy férfi is, mindkettejüket kórházba szállították.
Megint egy ünneplő a tömegbe hajtott egy autós, többen megsérültek
Négy ember megsérült, ketten közülük súlyosan a délkelet-franciaországi Grenoble-ban, amikor egy autó a Paris Saint-...

Keresztbe fordult egy gépkocsi az M85-ösön Rábapatonánál
Keresztbe fordult egy gépkocsi az M85-ösön Rábapatonánál
A tűzoltók riasztották a forgalmi akadályhoz.
Baleset okoz fennakadást az M3-as autópályán, egyelőre áll a forgalom!
Több autó ütközött össze az érintett szakaszon.
Baleset okoz fennakadást az M3-as autópályán, egyelőre áll a forgalom!
Több autó ütközött össze az érintett szakaszon.
Két autó rohant egymásba Mosonmagyaróváron - Mentő is a helyszínen
Egy sávon halad a forgalom az Ostermayer utca érintett szakaszán.
Drónnal ütközött az útellenőr az M1-esen
Április 12-én, szombaton délután különös baleset történt az M1-es autópálya 158-as kilométerénél, a Lajta pihenő lehajtójánál. Egy, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kezelésében lévő drón gyakorlórepülés közben – egyelőre tisztázatlan okból – nekiütközött az MKIF autópályakezelő útellenőrző járművének, egy Mercedes Sprinter típusú kisbusznak.
Szokatlan baleset az autópályán: drónnal ütközött az útellenőr
Drónnal ütközött egy útellenőr az M1-es autópályán még szombaton. A szokatlan balesetről részletek derültek ki.
Képeken a megrázó baleset helyszíne, a mentők már csak a halál beálltát tudták megállapítani
Lesodródott és fának csapódott egy autó Csengelénél.
Pótkocsis teherautó fekszik keresztbe ezen a borsodi úton – A gázolaj is folyik, teljes útzár van!
Rendőrségi és tűzoltó egységek is a helyszínre vonultak. A baleset miatt teljes útlezárás van érvényben a helyszínelés idejére. Kiömlött gázolajat takarítanak.
Mentőhelikopter is érkezett a szabadbattyáni balesethez – válaszolt az OMSZ
Közlekedési balesetet szenvedett Szabadbattyán egyik szociális munkatársa. Az OMSZ is megszólalt a sérült állapotáról!
Megrázó fotók készültek a halálos tragédia helyszínén
Hiába vonultak nagy erőkkel a helyszínre a hivatásos szervek, a sofőr életét nem tudták megmenteni.
Mentőhelikopter is érkezett a hajdú-bihari balesethez!
Csütörtök délután riasztották a hatóságokat. A balesethez mentőhelikopter is érkezett.

Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, olyan megalázó kijelentés hangzott el Sebestyén Balázs műsorában
Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, olyan megalázó kijelentés hangzott el Sebestyén Balázs műsorában
Ismért törvényt sértett a Rádió 1.
Húsvétra már kiadták az országos riasztást, ezt nem láttuk jönni
Csütörtöktől folyamatosan romlani fog pár napig az időjárás.
Húsvétra már kiadták az országos riasztást, ezt nem láttuk jönni
Csütörtöktől folyamatosan romlani fog pár napig az időjárás.
Hányas házszám alatt élsz? Ezt üzeni otthonod titkos energiájáról
A házszámnak - mint minden számnak - fontos üzenete van.
Barbra Streisand férje kifecsegte a hálószobatitkaikat
James Brolin közel 30 éve él boldog házasságban híres feleségével. Barbra Streisand férje most végre elárulta a hosszú kapcsolatuk titkát...
Most kaptuk: szalagkorlátnak ütközött egy gépkocsi - torlódásra lehet számítani!
A tűzoltók már intézkedtek.
Ennyire rosszul megy a szekér? Meghan Markle már megint Katalin hercegnét utánozza
Meghan sokak szerint minden pénzzé akar tenni.
Megtuduk, mit eszik valójában húsvétkor Borbás Marcsi
Húsmentes fogás, bárány és mézes krémes. Ezt a menüt készíti húsvétra Borbás Marcsi.
Most jött a hír, ismét kórházba került Sallai Nóra
A színésznőt ugyanott kezelik, ahol korábban.
Farm VIP: Kiderült, mit kezd Leo a nyereménnyel, még egy luxusutazásra is futja belőle
Szerda este óriási véghajrában nyerte meg az ötödik évadot.