Február 11-e az Egységes Európai Segélyhívó Szám napja, ebből az alkalomból vágott össze egy terjedelmes felvételt a Zsaru Magazin, hogy mégis milyen észveszejtő segélyhívásokat kapnak az operátorok nap mint nap.
Volt, aki azért érdeklődött, hogy az öccse jól van-e, más arra panaszkodott, hogy a kocsmáros hígítja a rövidet, így jó lenne, ha kivizsgálnák az ügyet. Továbbá akadt olyan is, aki festés után hiába dugta vissza a tévét, az mégsem működött.
Meg sem lepődünk, de egy másik betelefonáló pedig a gumibottal szeretett volna közelebbi kapcsolatba kerülni.
Szórakoztatónak tűnik, de ha figyelembe vesszük, hogy eközben egy valós vészhelyzeti hívás elől foglalják a központ kapacitását, már egy cseppet sem az.