A fakitermelésről szóló rendelet nem veszélyezteti az erdőket

A fakitermelés szabályozására vonatkozó rendelet nem veszélyezteti a magyar erdőállományt - jelentette ki a Mátrában, a Bükkben és a Borsodi dombságon gazdálkodó Egererdő Zrt. vezérigazgatója az M1 aktuális csatorna pénteki műsorában.

Az erdőgazdálkodás és a fakitermelés jelenleg is a szigorú erdőtörvény, szigorú természetvédelmi törvény szerint zajlik, mert a rendelet csak vészhelyzet esetén lép életbe - közölte Dobre Csaba. Ezért arra készülnek, hogy az érvényben lévő erdőtervek szerint folyik az idén az erdőgazdálkodás és a kitermelésre tervezett 1,3 millió köbméternyi tűzifa elég lesz a lakossági igények kielégítésére - tette hozzá.

Elmondta: az erdőgazdálkodás fenntarthatósági követelményeit a rendelet nem írja felül. Az erdők éves gyarapodását, a fák vastagodását és az új facsemeték kihajtását, jelentő "folyó növedéket", banki nyelvre lefordítva a "kamatot", évtizedek óta csak 50-60 százalékban hasznosítja az erdőgazdálkodás. A rendelet csak a fennmaradó "kamat" hasznosítását teszi lehetővé vészhelyzet esetén, a "tőkéhez" továbbra sem lehet hozzányúlni - fűzte hozzá.


Az sem veszélyezteti a faállományt, hogy meghosszabbították a fakitermelésre rendelkezésre álló időszakot, mert az aszály miatt már őszi körülmények vannak az erdőkben. A rendelet nyomán a szeptember elsejével induló fakitermelési időszakot csupán 1-2 héttel tudják előbbre hozni - magyarázta.

Dobre Csaba pénteken a Kossuth Rádió, Jó reggelt Magyarország! című műsorában is megerősítette, hogy a rendelet nem veszélyezteti az erdőállományt. Hangsúlyozta, hogy az Egererdő 70 százalékban védett, illetve Natura 2000-es területen található magas ökológiai értékű tölgyeseket és bükkösöket kezel, amelyeket még a legszigorúbb vészhelyzetben sem lehetne kivágni.

Szerinte átmeneti ellátási nehézségek lehetnek, ám ezeket enyhítheti, hogy egy-két héttel hamarabb kezdhetik meg az erdőgazdaságok a fakitermelést. Arról is beszélt, hogy a szociális tűzifa program is az előzetes tervek szerint zajlik. Így az 5 ezres lélekszámot el nem érő települések önkormányzatai 5 milliárd forint értékű tűzifát kapnak, ami 210-230 ezer köbméternyi faanyagot jelent.

Forrás: MTI/címlapfotó: EGERERDŐ Erdészeti Zrt. Facebook-oldal

2022. augusztus 12. 12:42
Baleset buktatta le a drogdílert, durva, amit óbudai albérletében találtak
Többféle drog volt egy férfi autójában, óbudai albérletében pedig „varázsgombafarmot” találtak a rendőrök.
Iszonyatos összeget nyert valaki az Eurojackpoton
Több mint 7 milliárd forintot nyert egy játékos a 2025/22. játékhéten pénteken kisorsolt Eurojackpoton. A szerencsés...
Történelmi pillanatra készülünk - exkluzív interjúban a részletek
Hamarosan élőben láthatjuk amint Kapu Tibort felbocsátják az űrbe. De nem csak rá, hanem Cserényi Gyulára is hatalma...
Hatlábú cicát mentettek meg, most új életet kezdhet
A kismacskát megműtötték.
Elon Musk lila monoklival jelent meg a Fehér Házban
Nevetve mesélte el, hogy mi az oka a szeme alatti lila foltnak.
A Nagy Duett után visszatér a képernyőre az egykori tévés
Rendkívül népszerű műsorban vállalt szerepet.
Több száz méteres körben szóródtak szét a pilisborosjenői ház darabjai
Halálra égett egy 90 év körüli asszony Pilisborosjenőn. Valószínűleg elektromos zárlat miatt gyulladt ki a faház, ah...
Elképesztő horrorkaravánt vettek videóra az M7-esen
Több horrorkaraván láttunk már, de ilyet még sosem.
Nyitrai Zsolt: akadálymentes a Voks 2025 online felülete
Akadálymentes a Voks 2025 online felülete, így a siketek és nagyothallók, valamint a látássérültek is elmondhatják v...
Mentőhelikopter sietett a kerti zöldhulladék égetéshez Hódmezővásárhelynél
Megsérült egy nő és egy férfi is, mindkettejüket kórházba szállították.

Keresztbe fordult egy gépkocsi az M85-ösön Rábapatonánál
Keresztbe fordult egy gépkocsi az M85-ösön Rábapatonánál
A tűzoltók riasztották a forgalmi akadályhoz.
Baleset okoz fennakadást az M3-as autópályán, egyelőre áll a forgalom!
Több autó ütközött össze az érintett szakaszon.
Baleset okoz fennakadást az M3-as autópályán, egyelőre áll a forgalom!
Több autó ütközött össze az érintett szakaszon.
Két autó rohant egymásba Mosonmagyaróváron - Mentő is a helyszínen
Egy sávon halad a forgalom az Ostermayer utca érintett szakaszán.
Drónnal ütközött az útellenőr az M1-esen
Április 12-én, szombaton délután különös baleset történt az M1-es autópálya 158-as kilométerénél, a Lajta pihenő lehajtójánál. Egy, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kezelésében lévő drón gyakorlórepülés közben – egyelőre tisztázatlan okból – nekiütközött az MKIF autópályakezelő útellenőrző járművének, egy Mercedes Sprinter típusú kisbusznak.
Szokatlan baleset az autópályán: drónnal ütközött az útellenőr
Drónnal ütközött egy útellenőr az M1-es autópályán még szombaton. A szokatlan balesetről részletek derültek ki.
Képeken a megrázó baleset helyszíne, a mentők már csak a halál beálltát tudták megállapítani
Lesodródott és fának csapódott egy autó Csengelénél.
Pótkocsis teherautó fekszik keresztbe ezen a borsodi úton – A gázolaj is folyik, teljes útzár van!
Rendőrségi és tűzoltó egységek is a helyszínre vonultak. A baleset miatt teljes útlezárás van érvényben a helyszínelés idejére. Kiömlött gázolajat takarítanak.
Mentőhelikopter is érkezett a szabadbattyáni balesethez – válaszolt az OMSZ
Közlekedési balesetet szenvedett Szabadbattyán egyik szociális munkatársa. Az OMSZ is megszólalt a sérült állapotáról!
Megrázó fotók készültek a halálos tragédia helyszínén
Hiába vonultak nagy erőkkel a helyszínre a hivatásos szervek, a sofőr életét nem tudták megmenteni.
Mentőhelikopter is érkezett a hajdú-bihari balesethez!
Csütörtök délután riasztották a hatóságokat. A balesethez mentőhelikopter is érkezett.

Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, olyan megalázó kijelentés hangzott el Sebestyén Balázs műsorában
Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, olyan megalázó kijelentés hangzott el Sebestyén Balázs műsorában
Ismért törvényt sértett a Rádió 1.
Húsvétra már kiadták az országos riasztást, ezt nem láttuk jönni
Csütörtöktől folyamatosan romlani fog pár napig az időjárás.
Húsvétra már kiadták az országos riasztást, ezt nem láttuk jönni
Csütörtöktől folyamatosan romlani fog pár napig az időjárás.
Hányas házszám alatt élsz? Ezt üzeni otthonod titkos energiájáról
A házszámnak - mint minden számnak - fontos üzenete van.
Barbra Streisand férje kifecsegte a hálószobatitkaikat
James Brolin közel 30 éve él boldog házasságban híres feleségével. Barbra Streisand férje most végre elárulta a hosszú kapcsolatuk titkát...
Most kaptuk: szalagkorlátnak ütközött egy gépkocsi - torlódásra lehet számítani!
A tűzoltók már intézkedtek.
Ennyire rosszul megy a szekér? Meghan Markle már megint Katalin hercegnét utánozza
Meghan sokak szerint minden pénzzé akar tenni.
Megtuduk, mit eszik valójában húsvétkor Borbás Marcsi
Húsmentes fogás, bárány és mézes krémes. Ezt a menüt készíti húsvétra Borbás Marcsi.
Most jött a hír, ismét kórházba került Sallai Nóra
A színésznőt ugyanott kezelik, ahol korábban.
Farm VIP: Kiderült, mit kezd Leo a nyereménnyel, még egy luxusutazásra is futja belőle
Szerda este óriási véghajrában nyerte meg az ötödik évadot.