A börtönben ülő DK-s polgármester szekerét tolta Magyar Péter öccse - Videó

Óbuda súlyos korrupciós bűncselekménnyel gyanúsított, letartóztatásban lévő DK-s polgármesterének szekerét toló web- és Facebook-oldal munkáját segítette Magyar Péter öccse, Magyar Márton. Az EP-választások előtt az Óbudai Indexen rendszeresen jelentek meg a kormányoldalt támadó, ugyanakkor a ma már börtönben ülő Kiss Lászlót támogató tartalmak. Birtokunkba került egy olyan videófelvétel is, amin Magyar Péter öccse riporterként, mikrofonnal a kezében zaklatta a helyi fideszes képviselőket - írja a Magyar Nemzet.

Hiába derült ki már jóval az európai parlamenti választások előtt, hogy súlyos visszaélések történhettek a baloldali vezetésű III. kerületben, Óbuda polgármestere, az azóta hivatali vesztegetéssel meggyanúsított és rács mögött ülő Kiss László mégis újrázni tudott. Az talán sokak figyelmét elkerülte, hogy a választások előtti időszakban a helyi baloldalt támogatta egy rejtélyes, azóta már nem aktív web- és a hozzá köthető Facebook-oldal, az Óbudai Index. Az oldalon rendre a Fideszt támadó és Kisséket támogató tartalmak jelentek meg a választást megelőzően, utolsó posztjukban még meg is ünnepelték Kiss László ismételt megválasztását.

Az internetes kutakodásainkból kiderül, hogy a weboldalt a választások előtt egy évvel hozták létre. Az archívumban megtalálható verzió alapján nem rendes hírportálként, inkább blogként működött, nincs impresszum, semmilyen kapcsolatra utaló információ, viszont az egyértelmű, hogy politikai tartalmú fizetett reklámokra is költöttek. A honlap utolsó módosítása 2024. augusztus 13-án történt.

Figyelemre méltó, hogy egy nappal később, augusztus 14-én vették őrizetbe az óbudai korrupciós ügyben nyomozó ügyészek Kiss Lászlót. Helyettese, Czeglédy Gergő kezén nem sokkal korábban, júniusban kattant a bilincs. Jelenleg mindketten letartóztatásban vannak, többek között vesztegetéssel gyanúsítják őket.

Magyar Péter öccse is segítette a Kiss Lászlóékat támogató portált

A Magyar Nemzet információi szerint az Óbudai Indexnek dolgozott Magyar Péter öccse, Magyar Márton is. Mindezt erősíti az a lap birtokába jutott videó, amiben látható, hogy Magyar Márton mikrofonnal a kezében óbudai fideszes képviselőket zaklat. Azt ugyanakkor a képviselők kérdésére nem akarta Magyar elárulni, hogy milyen portáltól érkezett és a sajtóigazolványt sem volt hajlandó felmutatni.


A lap megkeresésére Magyar Márton azt állította, hogy nem dolgozott az Óbudai Index nevű oldalnál, de azt elismerte, hogy segített nekik anyagokat készíteni. További kérdéseikre azonban nem kívánt válaszolni és bontotta a vonalat.

Ezért azt már nem tudták megkérdezni, hogy kapott-e pénzt, és ha igen, mennyit ezekért a munkákért. Az azonban ma már tudható, hogy a fideszeseket vehemensen támadó Magyar Márton ettől függetlenül milliókat zsebelt be az államhoz köthető cégektől.

Millós megbízások, gyanús összefonódások

Ismert, az újabban médiacéget is alapító Magyar Mártonról nemrég derült ki, hogy a fizetési listáján volt annak a cégnek, amelynek Magyar Péter a Diákhitel Központ vezérigazgatójaként a Kehi-jelentés alapján túlárazott megbízásokat adott.

Sőt, Magyar Márton havi 750 ezer forintért végzett kommunikációs tanácsadói feladatokat a Volánbusznál is, abban az időszakban, amikor Magyar Péter az állami vállalat igazgatótanácsában ült. Ha ez még nem volna elég: a férfihoz a közmédiától is áramlott pénz, hiszen az MTVA-nak is dolgozott 2023 szeptemberétől, a Családfamesék című műsor kreatív szerkesztőjeként.

Az már csak hab a tortán, hogy ez ellen a közmédia ellen hirdetett bojkottot és szervezett tüntetést nemrég Magyar Péter, persze a Magyar testvéreket az efféle ellentmondások nem kimondottan zavarják. Ilyen ellentmondásra tökéletes példa, hogy Magyar Márton 2020 nyarán még a régi Index melletti tüntetést instruálta – mondván, veszélyben van a sajtószabadság –, de ez nem gátolta meg abban, hogy 2023-tól az Economxnál dolgozzon mint szerkesztő, műsorvezető. Mint közismert, az Economxot ugyanaz az Indamédia adja ki, mint az Indexet.

Korrupció Óbudán

Az óbudai korrupciós botrány szálai több évvel korábbra vezetnek vissza. A bombát Anonymous robbantotta néhány éve, több videó kiszivárogtatásával. Például közzétette azt a rejtett kamerás felvételt, amin látható, hogy vélhetően korrupciós pénzeket számolnek egy autóban. A felvételeken jól kivehető, ahogyan az összegeket papírzacskóba tették. Az álarcos alak tájékoztatása szerint a III. kerületi önkormányzat megbízásaiból visszaosztott pénzről volt szó.

Az ügyben nyomozás indult, az első gyanúsítottakat március elején fogták el, de az érintettek köre idővel tizenhat főre bővült. A gyanúsítások túlárazott és fiktív szerződésekről, százmilliós kenőpénzek visszaosztásáról szólnak.

Címlapfotó: YouTube/ Kontroll

2024. október 18. 11:01
Iskolai tömegmészárlást, véres erőszakot reklámozott Azahriah
A menedzsmentje úgy megijedt, hogy törölte a videót.
Indonéziában kitört a Lewotobi Laki Laki tűzhányó
Az Indonézia keleti részén fekvő Flores szigeten kitört a Lewotobi Laki-Laki tűzhányó, amely az indonéz vulkanológia...
Mérgező gombát szolgáltak fel ebédre egy családnak, gyilkosságként kezelik az ügyet
A bélszínben volt elrejtve.
Több ezren menekültek Indiába a szomszédos Mianmarból két helyi gerillaszervezet között kirobbant harcok miatt
Már több ezren menekültek Mianmarból a szomszédos Indiába a mianmari junta ellen harcoló két fegyveres csoport közöt...
Holtan találták Roman Sztarovojt
Saját autójában bukkantak rá a holttestére.
Menczer Tamás: Magyar Péter megint bebizonyította, hogy egy forrófejű pojáca
„Már a sajátjainak is kínos. Biciklit vezessél, Kicsi, ne országot! Abból is háromkerekűt, és azt is csak zárt udvar...
Orbán Viktor: Folyamatosan dolgozunk a viharkárok elhárításán, segítségért a 112 hívható
Jelenleg is több százezer háztartásban van áramkimaradás.
Újból földrengést mértek Csongrád közelében
Földmozgást regisztráltak Csongrád közelében, a rengést a lakosság is érezhette - közölte a HUN-REN Földfizikai és Ű...
Stohl András a következő Nagy Ő!
Több mint két évtizede folyamatosan jelen van a hétköznapjainkban – színpadon, televízióban, a közéletben. Díjakkal ...
Menczer Tamás: Az lehetne egy rossz kívánság, hogy Azahriah kérjen tőled elnézést
Magyar Péteren pedig jól látszik a zavarodottság Varga Judit mondatai miatt a kommunikációs igazgató szerint.

Egymásba rohant három autó, az egyik a tetején állt meg
Egymásba rohant három autó, az egyik a tetején állt meg
A fővárosból kivezető szakaszon ütközött össze több autó csütörtökön késő délután.
Karambol a baranyai kereszteződésben, most a 6-os főúton
Újabb baleset zavarta meg Baranya közlekedését a csütörtök délutáni órákban. Egy személygépjármű és egy kamion ütközött össze a 6-os főút hosszúhetényi kereszteződésénél, a kocsi az árokban állt meg.
Karambol a baranyai kereszteződésben, most a 6-os főúton
Újabb baleset zavarta meg Baranya közlekedését a csütörtök délutáni órákban. Egy személygépjármű és egy kamion ütközött össze a 6-os főút hosszúhetényi kereszteződésénél, a kocsi az árokban állt meg.
Bűnös kirándulás és cserbenhagyásos gázolás
Kirándulásnak indult, bűnügy lett belőleA megyei napilap ötven évvel ezelőtti tudósítása egy négy fiatalból álló társaság zűrös kalandját idézte meg, akik 1975. június 7-én Budapestről Martonvásárra indultak, hogy Szanyi János orbánhegyi szőlőjéből bort hozzanak. A kirándulásból azonban bűnügyi történet lett: betörtek egy idegen pincébe, ahonnan élelmiszert, egy karórát és egy Skoda slusszkulcsát vitték el. A lopott járművel az M7-esre hajtottak, de egy rendőrségi helikopter megjelenésekor pánikba estek, és többen kiugrottak a mozgó autóból. A kocsit vezető Deák Ferenc tovább hajtott, de végül lerobbant. A társaság tagjai vonattal, jegy nélkül próbáltak meg visszajutni, éjszakájukat pedig a pettendi váróteremben töltötték. Budapestre visszaérve ismét találkoztak, de a rendőrség végül elfogta őket. A cikk részletesen beszámolt a botladozó szökési kísérletekről, a romos házban húzott megállóról és a büntetőeljárásról, amely már a közveszélyes munkakerülés és járműlopás vádját is tartalmazta.
Furgon és autó karambolozott, mentőt is riasztottak a helyszínre
A Hunyadi és a Petőfi utca sarkán történt a baleset csütörtökön délután.
Két személygépkocsi ütközött a zalai város központjában
Összeütközött két személygépkocsi csütörtökön déltájban Zalakaroson, a Gyógyfürdő téren – jelezte a Zala Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság sajtószolgálata. Tájékoztatójuk szerint a város hivatásos tűzoltói az egyik autót áramtalanították, a másiknál erre nem volt szükség. Az eset során személyi sérülés nem történt.
Csúnyán összetört két kocsi a győri felüljárón - fotó
Karambolozott két kocsi csütörtökön délután Győrben.
Vízbe fulladt egy 13 éves fiú Baranyában − az elmúlt évek legszörnyűbb esete
A Palatinus Strandon elhunyt kislány tragédiáját követően a baranyaiaknak is felsejlik egy szörnyű eset. Sajnos vízbe fulladásos halálesetekből vármegyénknek is kijutott az elmúlt években.
Hazafelé tartott az érettségiről, súlyos balesetet okozott egy fiatal sofőr (+ videó)
Két ember súlyosan megsérült, a járművek pedig totálkárosra törtek, miután egy fiatal sofőr nagy sebességgel belerohant egy előtte bekanyarodni készülő autóba.
Döbbenetes sofőrök vannak! Olyat vett fel a fedélzeti kamera, amin rengetegen kiakadtak! (videó)
Hajszál híja volt annak, hogy tragédia legyen a vége. Baleset veszélyes helyzetet rögzített egy fedélzeti kamera vármegyénkben.
Három sérült egy sátoraljaújhelyi balesetben
Csütörtök kora délután egy autó a szembejövő sávba hajtott. A balesetben többen is megsérültek.

Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, olyan megalázó kijelentés hangzott el Sebestyén Balázs műsorában
Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, olyan megalázó kijelentés hangzott el Sebestyén Balázs műsorában
Ismért törvényt sértett a Rádió 1.
Húsvétra már kiadták az országos riasztást, ezt nem láttuk jönni
Csütörtöktől folyamatosan romlani fog pár napig az időjárás.
Húsvétra már kiadták az országos riasztást, ezt nem láttuk jönni
Csütörtöktől folyamatosan romlani fog pár napig az időjárás.
Hányas házszám alatt élsz? Ezt üzeni otthonod titkos energiájáról
A házszámnak - mint minden számnak - fontos üzenete van.
Barbra Streisand férje kifecsegte a hálószobatitkaikat
James Brolin közel 30 éve él boldog házasságban híres feleségével. Barbra Streisand férje most végre elárulta a hosszú kapcsolatuk titkát...
Most kaptuk: szalagkorlátnak ütközött egy gépkocsi - torlódásra lehet számítani!
A tűzoltók már intézkedtek.
Ennyire rosszul megy a szekér? Meghan Markle már megint Katalin hercegnét utánozza
Meghan sokak szerint minden pénzzé akar tenni.
Megtuduk, mit eszik valójában húsvétkor Borbás Marcsi
Húsmentes fogás, bárány és mézes krémes. Ezt a menüt készíti húsvétra Borbás Marcsi.
Most jött a hír, ismét kórházba került Sallai Nóra
A színésznőt ugyanott kezelik, ahol korábban.
Farm VIP: Kiderült, mit kezd Leo a nyereménnyel, még egy luxusutazásra is futja belőle
Szerda este óriási véghajrában nyerte meg az ötödik évadot.