A baloldali média rántotta le a leplet Magyar Péter hazugságáról

Újabban már a baloldali média is cáfolja Magyar Péter hamis állításait. Ezúttal a 444.hu tényellenőr portálja, a Lakmusz írt egy részletes cikket arról, hogy a Tisza Párt elnöke nem mondott igazat arról, hogy hány alkalommal vett részt az európai parlamenti üléseken. A politikus az általa közölt több mint ötvenszázalékos arány helyett valójában csak az ülések 38 százalékán vett részt. A Magyar Nemzet összeállításában felidézi Magyar Péter legsúlyosabb vagy éppen legabszurdabb hazugságait.

Részletes elemzést közölt a 444.hu Lakmusz nevű „tényellenőr” blogja arról, hogy Magyar Péter hány alkalommal jelenhetett meg eddig a munkahelyén, az Európai Parlamentben.

A cikk különböző forrásokra hivatkozva végül megállapította, hogy a Tisza Párt elnöke nem mondott igazat, amikor arról beszélt, hogy az EP üléseinek jóval több mint ötven százalékán részt vett. A Lakmusz szerit ez az arány csak 38 százalék, amivel Magyar Péter messze a legkevésbé aktív a magyar EP-képviselők közül.

Sőt, a 444 blogja arra is felhívta a figyelmet, hogy a Tisza Párt elnöke Deutsch Tamás munkájáról sem mondott igazat, ugyanis azt állította, hogy kétszer annyi ülésen vett részt, mint a fideszes politikus. Ezzel szemben tény, hogy Deutsch Tamás az EP üléseinek 88 százalékán jelen volt, ami több mint kétszerese Magyar részvételeinek. 

A Tisza Párt első emberét eddig is számos alkalommal érték hazugságon, de az újdonság, hogy már a baloldali média is leleplezi valótlan állításait.

De nézzük Magyar Péter legsúlyosabb állításait, amelyek nem bizonyultak valósnak! 

Fotó: MTI/Balogh Zoltán

„Politikai porond? Még viccnek is rossz!”

Már az első alkalommal, amikor a nyilvánosság elé lépett – a Partizánnak adott tavaly februári interjúban –, olyat állított, amit később ő maga cáfolt.

Magyar Péter azt mondta a műsorvezető kérdésére: „viccnek is rossz”, hogy a politika porondjára akarna lépni. Alig telt el néhány hét, március közepén már egyértelművé vált, hogy Magyar politikai szervezetet épít, pártot alapított, elindult a június 9-i választásokon és európai parlamenti mandátumot szerzett.


Hazugság az ATV-ről

Előfordult olyan eset is, amikor egyértelműen dokumentált tényeket tagadott le a Tisza Párt elnöke.

Magyar Péter június 10-én az ATV Egyenes beszéd című műsorában azt vetette a műsorvezető szemére, hogy március 28. és május 3-a között nem hívták be a televízió adásába. Rónai Egon ezt cáfolta, és egy dokumentumköteget is átadott Magyarnak, amiben részletezték a meghívásokat dátum szerint.

A politikus ekkor felugrott a székéből és sértődötten kiviharzott a stúdióból. Később még az ATV részletes tényközlése után is „hazug narratívának” nevezte a csatorna állításait, és az sem zavarta, hogy 2024. április 8-án konkrétan szerepelt is az Egyenes beszédben.


Valótlanság arról, hogy soha nem bántotta a feleségét 

A múlt év tavaszán egy kaposvári kampánygyűlésén a Tisza Párt elnöke azt állította, hogy a volt felesége, Varga Judit korábbi igazságügyi miniszter a Frizbi tv-nek adott interjúban nem mondott olyat, hogy bántotta volna, „olyat viszont mondott, hogy ő engem igen”.

A valóság ezzel szemben az, hogy Varga Judit több olyan esetet is említett, amikor Magyar Péter fizikailag is bántalmazta. Egyik alkalommal terhesen nekilökte az ajtónak, máskor késő este, ittasan könyvekkel dobálta a volt feleségét, majd levette a nadrágját és az övvel együtt azt is hozzávágta.


Önmagát cáfolta 

Magyar Péter önmagát is megcáfolta, amikor arról beszélt tavaly május 9-én a miskolci látogatása során: nem kell elhinni, hogy korábban Mészáros Lőrinchez jelentkezett munkára, mert ez csak a „propaganda hazugsága”. (A videón 3:00-tól.)


Egy hónappal korábban a Válasz Online podcastműsorában azoban még egészen másképp adta elő a történetet.

– Én tárgyaltam akkoriban Mészáros Lőrincnek valamelyik cégével, de nem Mészáros Lőrinccel. Ugye, én valóban el szerettem volna – egy piaci cégnél dolgoztam – és el szerettem volna menni egy másik piaci céghez – fogalmazott Magyar Péter. (A videón: 8:46-tól.) 


Internetblokkolónak hazudott rádiókészülékek

Egészen nevetséges hazugságokkal is előállt Magyar Péter, ilyen volt például, amikor azt állította, hogy a kampányrendezvényein szándékosan blokkolják a hatóságok az internetelérést.

A közösségi oldalán azt írta: „Két napja elkezdte blokkolni a titkosszolgálat az internetet és a mobilelérést a Tisza Párt országjáró körútjának helyszínein. Két nap alatt egyszer tudtunk csak élő közvetítést adni itt a Facebookon. A fényképek Hajdúnánáson készültek civil ruhás rendőrökről (titkosszolgálati munkatársakról?) és a feltételezhetően a blokkoláshoz használt eszközről.”

A rendőrség a Police.hu portálon közzétett tájékoztatásában gyorsan helyretette a legvadabb összeesküvés-elméleteket idéző hazugságot.

A közösségi oldalakon közzétett – nehezen azonosítható –fényképfelvételeken minden valószínűség szerint egy szolgálati (EDR) rádiókészülék látható, olyan, amilyet a rendőrök – így a gyűlések biztosításába beosztott munkatársaink is – használnak – közölte a hatóság. 


Durván elhazudott reálbérek

Vaskos hazugságokat közölt a magyar életszínvonal alakulásáról is a Tisza Párt elnöke.

A választási kampány hajrájában a közszolgálati televízióban rendezett vitán azt mondta Magyar Péter, hogy az utóbbi két évben 15-20 százalékkal csökkentek a reálbérek. 

Ezt a durva valótlanságot éppen a Lakmusz leplezte le, a KSH adataira támaszkodva. Eszerint 2022-ben a magas infláció ellenére a reálkeresetek 2,5 százalékkal emelkedtek, és 2023-ban is csak 2,9 százalékkal csökkentek. Két év alatt az összesített reálbércsökkenés nem 15-20 százalékos volt, hanem mindössze 0,47 százalékos.


Hamis állítások a szegénységről

Ismét a 444 tényellenőri csapata cáfolta Magyar gyakran hangoztatott állítását arról, hogy hazánk az EU második legszegényebb országa.

Mint azt a Lakmusz írja: a vásárlóerő-paritáson számított egy főre jutó GDP leginkább az országok jóléti szintjének kifejezésére alkalmas mutató.

A tagállami adatokat évente frissíti az Eurostat, az utolsó felmérés 2023 decemberében készült. Ebben Magyarország egy főre jutó GDP-je az unió átlagának 76,4 százalékát érte el vásárlóerő-paritáson. Ezzel a 27 tagállam közül az ötödik legrosszabb helyen állunk – írták a tényellenőrök.


Abszurditás: 88 éves átlagéletkor Belgiumban

Egészen képtelen kijelentései is voltak a Tisza Párt elnökének, hiszen egyik alkalommal azt mondta, hogy „Nyugat-Európában, Belgiumban az emberek 90 százaléka sportol, és az átlagéletkor 88 év. És 80 éves korukig egészségesen élnek az emberek.”

Természetesen abszurd számokat emlegetett Magyar Péter, a valóságban Belgiumban 41,9 év az átlagéletkor, míg az Európai Unió átlaga 44,5 év.

2025. február 01. 12:46
A privatizáció után kontroll nélkül emelték az árakat a nyugati tulajdonú közműcégek.
A miniszterelnök közösségi oldalán közzétett bejegyzésben üzent Brüsszelnek.
A Fidesz kommunikációs igazgatója is reagált arra a Ripostban megjelent hírre, miszerint a Tisza Párt egyik meghatár...
Rendőröket és polgárőröket is riasztottak a helyszínre.
Amint arról a Magyar Nemzet korábban beszámolt, Brüsszel újabb súlyos forráselvonással fenyegeti az európai mezőgazd...
Idomított csimpánzokhoz hasonlította a magyar gazdákat a Tisza Párt egyik agrárszakértője. Kökény Attila az uniós ag...
A rendőrök közigazgatási hatósági eljárás keretében vizsgálják az eset körülményeit.