6,3 milliárd forintot kaptak volna a feketepiacon a gyógyszerhamisítók, de lebuktak

Az illegális kémiai laborban a nyomozók közel tízmillió darab nyugtatót, valamint 8 tonna vegyszert foglaltak le.

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) Nemzetközi Bűnözés Elleni Főosztály Kábítószer Bűnözés Elleni Osztálya bűnszervezetben elkövetett gyógyszerhamisítás bűntett megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást az 51 éves budajenői L. László, valamint öt társa – köztük egy 48 éves debreceni vegyész és egy szír férfi – ellen.

A gyógyszerhamisító bűnszervezet nemzetközi bűnügyi információcsere nyomán került a magyar nyomozók látókörébe. Kiderült ugyanis, hogy az elmúlt időszakban jelentősen megnőtt egyfajta hamis nyugtatógyógyszerek lefoglalása a skandináv országokban. A külföldi hatóságok által lefoglalt tabletták hazánkhoz voltak köthetők: a rajtuk lévő magyar címke, valamint az elfogott futárok származása is ezt támasztotta alá. Így a KR NNI munkatársai a gyors és hatékony felderítés érdekében felvették a kapcsolatot külföldi kollégáikkal, és az ügyészségek bevonásával és vezetésével közös nyomozó csoportot hoztak létre.

A konstruktív együttműködésnek köszönhetően a nyomozók megállapították, hogy a bűnbanda tavaly augusztus óta egy zsámbéki illegális laborban állította elő az illegális nyugtatószereket, majd azt tabletta formájában legyártva Norvégiába csempészte, és ott értékesítette. Tevékenységüket konspirált módon, erre alkalmas applikációk segítségével folytatták. A nyomozás adatai szerint, egy dobozt – melyben száz tabletta volt – 4,5-5,5 euroért árultak.


A szervezet vezetője az 51 éves budajenői L. Lajos volt: a hamis gyógyszerek gyártásához és csomagolásához szükséges alapanyagokat ő szerezte be, és az elkészült termékek raktározását és értékesítését is ő koordinálta. A tablettákat, utasításának megfelelően gyártotta le a 48 éves debreceni vegyész. A csapat többi tagja a külföldre csempészésében vett részt: a kamionsofőrök beszervezésében, illetve a tabletták rakományba rejtésében, és a vevőkkel való kapcsolattartásban.  

A nyomozók március 24-én összehangolt akció keretében fogták el a szervezet tagjait, továbbá 11 helyen tartottak kutatást. Ennek során közel tízmillió darab nyugtatótablettát, két tablettázógépet, valamint több mint százezer gyógyszeres üveget és több tízezer, üvegek jelölésére használatos matricát, valamint ugyanennyi betegtájékoztatót foglaltak le. A tabletták nagykereskedelmi ára több mint 170 millió forint, kiskereskedelmi értéke pedig több mint 6,3 milliárd forint - számolt be róla a rendőrség.


Az egyik helyszín az a zsámbéki labor volt, ahol egy lepárló gyártósort, különböző vegyészeti labor- és hűtőberendezéseket, valamint összesen 8 tonna olyan vegyi anyagot találtak, ami alkalmas arra, hogy azokból gyógyszert állítsanak elő. Ezen túl, a bűncselekmények elkövetésével összefüggésbe hozható bizonyítási eszközök mellett vagyonvisszaszerzés keretében lefoglaltak egy 16 millió forint értékű hajót is. 

A nyomozók az akció során elfogott hat férfit gyanúsítottként hallgatták ki, majd közülük ötöt bűnügyi őrizetbe vettek, és kezdeményezték letartóztatásukat. A bíróság az öt gyanúsítottból négynek elrendelte a letartóztatását, egy főnek pedig a technikai eszközzel felügyelt házi őrizetét.

A laboratórium egy zsámbéki családi házban üzemelt, pár helyiséggel, ugyanakkor óriási kapacitással. Az ott folyó előállítás tulajdonképpen „home office”-ban működött. Megdöbbentő volt látni, hogy a gyártás nyolc reaktorban zajlott akkor is, amikor a rajtaütés történt - számolt be róla Boross Zoltán, rendőr ezredes.

Fotók: police.hu

2021. március 29. 11:28
Két hét után meghalt az izraeli kisfiú, akinek az édesanyját brutális merényletben meggyilkolták
Kéthetes korában elhunyt a merényletben meggyilkolt várandós nő császármetszéssel súlyos állapotban világra hozott k...
Megérkeztek az utolsó képek a parajdi sóbányáról – így már sohasem láthatjuk
A sóbányát pénteken teljesen elöntötte a víz.
Indiában többen meghaltak egy petárdagyárban bekövetkezett robbanásban
Robbanás történt az észak-indiai Pandzsáb állam egy petárdákat gyártó üzemében, legkevesebb öten meghaltak, és több ...
Orbán Viktor: Ukrajna uniós tagsága pénzügyi tragédia lenne
Ukrajna európai uniós tagsága pénzügyi tragédiával, gazdasági öngyilkossággal érne fel - részletezte az MTI, a minis...
Figyelmeztet a miniszterelnök: az online csalások nyolcvan százaléka ukrán gyökerű Magyarországon
Egyre több magyar esik áldozatául az ukrán hátterű online csalásoknak.
Készülj, ez hajmeresztő lesz!
20 méter magasra repültek, vagy éppen a hajuknál fogva lógatták őket. Sokkoló, vagy inkább hajmeresztő produkcióknak...
family
Gyerekként ez volt az álmom
Hamarosan élőben láthatjuk, amint Kapu Tibort felbocsátják az űrbe. De nem csak rá, hanem Cserényi Gyulára is hatalm...
family
Megrázó vallomások a Naplóban
Kaiser Ede - akinek a neve összeforrt a móri bankrablással - először enged be kamerát az otthonába. Most vasárnap is...
family
Tények teljes adás, 2025. május 30., péntek
MEGDÖBBENTŐ - Kamaszok vertek össze egy középkorú férfit Móron viccből, az áldozat két nappal később hatalmas kínok ...
Mokka Eszterrel!
Nem szokatlan neki a hajnali kelés, sőt egyenesen azt mondta, hogy élvezi is. Ráadásul azért teszi mindezt, hogy Önö...
family

Keresztbe fordult egy gépkocsi az M85-ösön Rábapatonánál
Keresztbe fordult egy gépkocsi az M85-ösön Rábapatonánál
A tűzoltók riasztották a forgalmi akadályhoz.
Baleset okoz fennakadást az M3-as autópályán, egyelőre áll a forgalom!
Több autó ütközött össze az érintett szakaszon.
Baleset okoz fennakadást az M3-as autópályán, egyelőre áll a forgalom!
Több autó ütközött össze az érintett szakaszon.
Két autó rohant egymásba Mosonmagyaróváron - Mentő is a helyszínen
Egy sávon halad a forgalom az Ostermayer utca érintett szakaszán.
Drónnal ütközött az útellenőr az M1-esen
Április 12-én, szombaton délután különös baleset történt az M1-es autópálya 158-as kilométerénél, a Lajta pihenő lehajtójánál. Egy, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kezelésében lévő drón gyakorlórepülés közben – egyelőre tisztázatlan okból – nekiütközött az MKIF autópályakezelő útellenőrző járművének, egy Mercedes Sprinter típusú kisbusznak.
Szokatlan baleset az autópályán: drónnal ütközött az útellenőr
Drónnal ütközött egy útellenőr az M1-es autópályán még szombaton. A szokatlan balesetről részletek derültek ki.
Képeken a megrázó baleset helyszíne, a mentők már csak a halál beálltát tudták megállapítani
Lesodródott és fának csapódott egy autó Csengelénél.
Pótkocsis teherautó fekszik keresztbe ezen a borsodi úton – A gázolaj is folyik, teljes útzár van!
Rendőrségi és tűzoltó egységek is a helyszínre vonultak. A baleset miatt teljes útlezárás van érvényben a helyszínelés idejére. Kiömlött gázolajat takarítanak.
Mentőhelikopter is érkezett a szabadbattyáni balesethez – válaszolt az OMSZ
Közlekedési balesetet szenvedett Szabadbattyán egyik szociális munkatársa. Az OMSZ is megszólalt a sérült állapotáról!
Megrázó fotók készültek a halálos tragédia helyszínén
Hiába vonultak nagy erőkkel a helyszínre a hivatásos szervek, a sofőr életét nem tudták megmenteni.
Mentőhelikopter is érkezett a hajdú-bihari balesethez!
Csütörtök délután riasztották a hatóságokat. A balesethez mentőhelikopter is érkezett.

Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, olyan megalázó kijelentés hangzott el Sebestyén Balázs műsorában
Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, olyan megalázó kijelentés hangzott el Sebestyén Balázs műsorában
Ismért törvényt sértett a Rádió 1.
Húsvétra már kiadták az országos riasztást, ezt nem láttuk jönni
Csütörtöktől folyamatosan romlani fog pár napig az időjárás.
Húsvétra már kiadták az országos riasztást, ezt nem láttuk jönni
Csütörtöktől folyamatosan romlani fog pár napig az időjárás.
Hányas házszám alatt élsz? Ezt üzeni otthonod titkos energiájáról
A házszámnak - mint minden számnak - fontos üzenete van.
Barbra Streisand férje kifecsegte a hálószobatitkaikat
James Brolin közel 30 éve él boldog házasságban híres feleségével. Barbra Streisand férje most végre elárulta a hosszú kapcsolatuk titkát...
Most kaptuk: szalagkorlátnak ütközött egy gépkocsi - torlódásra lehet számítani!
A tűzoltók már intézkedtek.
Ennyire rosszul megy a szekér? Meghan Markle már megint Katalin hercegnét utánozza
Meghan sokak szerint minden pénzzé akar tenni.
Megtuduk, mit eszik valójában húsvétkor Borbás Marcsi
Húsmentes fogás, bárány és mézes krémes. Ezt a menüt készíti húsvétra Borbás Marcsi.
Most jött a hír, ismét kórházba került Sallai Nóra
A színésznőt ugyanott kezelik, ahol korábban.
Farm VIP: Kiderült, mit kezd Leo a nyereménnyel, még egy luxusutazásra is futja belőle
Szerda este óriási véghajrában nyerte meg az ötödik évadot.