beruházás

5,4 milliárd forint összegű beruházást valósít meg a Sugo Food Kft. Baján

A belga tulajdonú zöldségfeldolgozó Sugo Food Kft. 5,4 milliárd forintból háromelemű beruházást, első ütemben új tortilla chips gyártóüzemet valósít meg bajai székhelyén. A fejlesztéshez a magyar kormány 1,7 milliárd forint támogatást biztosít - jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Baján.

2021. január 11. 09:31

Szijjártó Péter elmondta: az élelmiszeripar remekül helytállt a világjárvány idején. A magyar élelmiszeriparban működő vállalatoknak és dolgozóiknak köszönhetően Magyarországon semmilyen ellátási probléma nem adódott, sőt a tavalyi év első 10 hónapjában további 8 százalékkal tudott növekedni az ágazat teljesítménye, és ma már 147 ezer embernek biztosítanak megélhetést az élelmiszeripari vállalkozások - fogalmazott a miniszter.

Orbán: minél több vakcinának kell lennie Magyarországon
Emberéletek múlnak a vakcinán, és minden élet számít, ezért fontos, hogy minél több vakcina legyen Magyarországon.
Ma van a magyar kultúra napja
Ma van a magyar kultúra napja, amelyet országszerte és a határokon túl is megünnepelnek.
Már a börtönből szabadulása napján is csalt - VIDEÓ
Országszerte károsított meg szállásadókat egy férfi, aki mentősnek adta ki magát, pedig soha nem dolgozott a mentősz...
"Rám fog rohadni a műanyag zár"
Hazugság, ezt mondta Lagzi Lajcsi ügyvédje arról a hírről, hogy nyomozók szállták meg a mulatós sztár házat kora reg...
Vakcinaigazolványt kapnak a védettek
Védettséget igazoló plasztik kártyát kapnak azok, akik beoltatják magukat a koronavírus ellen, vagy már átestek a fe...
Biden számos rendeletet írt alá a járvány megfékezését célzó intézkedésekről
Joe Biden amerikai elnök első teljes hivatali napján, csütörtökön egy sor rendeletet írt alá a koronavírus-járvány m...
Villogni akart, egy kiégett autó lett a vége - VIDEÓ
A fiatal férfi gumiégetésből tartott bemutatót barátainak, amikor olyasmi történt, amivel ő maga sem számolt.
Gulyás: a háziorvosok bérnövekedésének mértéke a praxisközösség szorosságától is függ
A háziorvosokra is kiterjesztik az orvosi béremelést, de esetükben a növekedés mértéke attól is függ, hogy a doktor ...
Február 14-ig meghosszabbította a szükségállapotot a cseh parlament
Csehországban február 14-éig meghosszabbította a szükségállapotot csütörtökön a cseh parlament alsóháza, a képviselő...
Légicsapást mért szíriai célpontokra Izrael
Izraeli légicsapás ért több, Hama tartománybeli célpontot péntekre virradóra Szíriában, a légvédelem több rakétát me...