50 év szabadságvágy - Hamarosan élőben Budapesten a Mandoki Soulmates

Történelmi időutazásra hívja a Mandoki Soulmates mindazokat, akik hisznek a zene világformáló erejében.

Augusztus 21-én, Budapesten a Budai várban a Szentháromság térnél olyan este bontakozik ki, ahol nem márványból vagy bronzból, hanem hangjegyekből és érzelmekből épül emlékmű. Egy este, ahol a múlt emlékei és a jelen dallamai egyetlen lélegzetbe olvadnak össze, és minden hang, minden akkord a szabadság iránti örök, olthatatlan vágyat zengi – egyszerre emlékezve és a jövőbe mutatva, ahol a zene válik a közös üggyé.

Egy teljes zenei életpálya emelkedik diadalívként a közönség elé. A világhírű zeneszerző, szövegíró, producer és előadóművész, Leslie Mandoki visszatér Budapestre legendás formációjával, a Mandoki Soulmates-szel, hogy közösen írják tovább a szabadság zenéjének történetét. Az est méltó jelmondata: 50 év szabadságvágy, mely Leslie életútjának hitvallása – olvasható az együttes közleményében.

Fotó: MTI/Mohai Balázs

A történet, amely a Bem Klubból indult…

A koncert egy időtlen emlékezés dallamaiból szőtt hangszőnyeg, szabadságra hangolt, élő zenei önarckép, amely öt évtized eseményeit öleli át egyetlen este alatt. Egy életút, amelyben a bátorság minden akkordja, a hit minden remegő motívuma, és a művészi hűség rendíthetetlen ritmusa összeforr, hogy egyetlen nagyívű történetté nemesedjen. Leslie Mandoki története ott sarjadt, ahol a szabadság nevét még csak suttogva merték kiejteni… az egykori budapesti Bem Klub falai között. Ez a különleges szellemi sziget nem csupán koncerthelyszín volt, hanem a kreatív ellenállás és a belső ébredés bátor menedéke a diktatúra dermesztő közegében.

A hetvenes években, amikor sokan még csak reménykedtek egy szabadabb világ lehetőségében, Leslie már akkor is a zenében találta meg lázadásának nyelvét. Barátaival Szűcs Lacával (Emerson) és Csupó Gáborral innen indultak útnak, miután útlevélkérelmeiket újra és újra elutasították. Hárman együtt nemcsak közös álmokat, de közös rezgést is hordozva szöktek át a határokon: lelkük ugyanazon a hullámhosszon szólalt meg. Ez a három fiatal nemcsak tehetségükben, hanem a szabadság iránt érzett mély és olthatatlan vágyukban is egymásra talált.
1975-ben életüket kockára téve vágtak neki a lehetetlennek: egy több kilométeres sötét alagúton keresztül, a föld alól indultak el Nyugat felé, távol a korlátok, a cenzúra és az elfojtott és széttört álmok világától. Ez a disszidálás nem csupán fizikai menekülés volt, hanem egy belső forradalom is, egy döntés, amelyben az elszántság, a hivatástudat és az erkölcsi következetesség fonódott össze. Leslie számára ez volt az a mérföldkő, amikor a zene végleg túlnőtt a hangjegyeken, erkölcsi állásfoglalássá vált, és azóta is a szabadságvágy nyelvén szólal meg.


A zene, mint küldetés

Az út, amely a Bem Klubból indult, végül nemcsak a nemzetközi sikerlisták élére, hanem a világ legnagyobb színpadaira vezette Leslie Mandokit, de a gyökerek, az eszmék, a barátságok és az első hangok mindmáig visszhangzanak minden dallamában. Azóta is ezt vallja, ezt játssza: szívvel, lélekkel és megalkuvás nélkül. Stúdiója, a világhírű Red Rock Studio, immár több mint négy évtizede a világ egyik legnagyobb, legjelentősebb és leginspirálóbb alkotóműhelye, ahol a művészet nem ismer határokat. Formációja, a Mandoki Soulmates, a legendás zenekarvezetők zenekara, egy kivételes közösség, ahol a zenei szabadság nem pusztán ideológia, hanem élő valóság. Egy alkotói szövetség, ahol a különböző nemzedékek, műfajok és kultúrák egymásba fonódnak, és együtt építenek hidat emberek, társadalmak, kultúrák, nézetek és kontinensek között. Leslie producerként, zeneszerzőként és szövegíróként (addigra már angol nyelven) hamar az igényes, mélyen rétegzett zenei világ képviselőjévé vált, akinek neve mellé a legnagyobbak írták oda a sajátjukat, többek közt olyan legendák játszanak a zenekarában, mint Ian Anderson (Jethro Tull), Jack Bruce (Cream), Al Di Meola, Bobby Kimball (Toto), vagy Greg Lake (Emerson, Lake & Palmer)…

Munkássága nem áll meg a szakmai teljesítménynél, zenei küldetése hidakat építeni hangokból, gondolatokból, emberi értékekből.

Egy lélektársakból született világnyelv

1992-ben e szellemiség mentén született meg a Mandoki Soulmates formáció, amely már a nevében is üzenetet hordoz, lélektársak zenei közössége, ahol nem a stílus határai, hanem az eszmék és érzelmek közös tere az, ami összeköt.
A tagjai között az elmúlt évtizedek legkiválóbb művészei tűntek fel: Chaka Khan bársonyos ereje, Steve Lukather gitárjának epikus ívei, Till Brönner, Randy Brecker lírai trombitaszólói és Cory Henry spirituális orgonafutamai mind hozzájárultak e különleges műhely ragyogásához. De ne felejtsük el a Supertramp alapítójának, John Helliwell egyedülállóan melankolikus szólóit és ahogyan Richard Bona elbűvölő közvetlenséggel tárja elénk zseniális játékát.

A Mandoki-életmű valódi csúcspontját a Red Rock Studio megalapítása jelentette: egy hely, ahol a zene a gondolat, a hang pedig a világlátás hordozója. Az elmúlt 43 évben 72 aranylemez, számos platinalemez született itt, de az igazi értéket nem ezek fénye, hanem a bennük rejlő emberi üzenet adja.

A jövő emlékei

2024-ben új korszak kezdődött, megjelent az A Memory of Our Future című konceptlemez, amelyben a jelen bizonytalanságai és a közös jövő iránti felelősség szólamai fonódnak össze.

Ez az album a béke, az emberség és az európai egység melletti kiállás zenei manifesztuma lett, amely nemcsak Magyarországon, de a nemzetközi listákon is az élre tört.


Az amerikai szaklapok az év albumának választották, az angol szakma kritikusai ünnepelték, a német kritika pedig „a humanizmus himnuszaként” méltatta. Leslie Mandoki munkássága így nemcsak a művészi kiválóság, hanem az értékalapú gondolkodás példája is: olyan világot álmodik és játszik, ahol a zene a szív nyelve, a közösség hídja, és a jövő emlékezete.


A szabadságvágy ünnepe augusztus 21-én

A Mandoki Soulmates a józan ész üzenete, a szabadság, az összefogás és a határtalanság kinyilatkoztatása, amelyet Leslie Mandoki és társai zenében és hitben hirdetnek. És ez így lesz 2025. augusztus 21-én Budapesten, a Budai Várban. Egy ünnep, jubileum és ajándék minden zenekedvelőnek!

2025-ben a Mandoki Soulmates bekerült az amerikai Rock and Roll Hall of Fame legendás falai közé. Nagy tisztelettel ünnepelték a zenekart, Leslie Mandokit, a formáció szellemi vezetőjét, alapítóját és legújabb sikeres albumukat, az A Memory of Our Future-t is. Leslie zenéje nemcsak a hangok harmóniája, hanem valódi iránytű egy szabadabb, emberibb világ felé, ahol a dallamok átjárót építenek múlt és jövő, álom és valóság között.

A koncert

A koncert egy hazatérés. A Bem Klubból induló ifjú zenész tehetségével meghódította a világ nagy színpadait, és augusztus 21-én a magyar nemzet színpadán ünnepli az ötvenéves útját, az örök szabadságvágyát, az emberség és a bátorság örök üzenetével.

A koncerten biztos, hogy felcsendülnek majd a legnagyobb Mandoki Soulmates-dalok és a legújabb korong melódiái, köztük: We Stay Loud, Blood in the Water, Devil’s Encyclopedia. A műsor számos meglepetést is tartogat… Egy biztos: felejthetetlen pillanatok várnak a közönségre.

Mandoki Soulmates – Megakoncert

Augusztus 21, este 7. BUDAPEST, BUDAI VÁR- SZENTHÁROMSÁG TÉR

„Hangosak maradunk, a zenéért, mert a dallamok a lelkünk szavai. Az emberségért, mert egymás nélkül nincsenek igazi győzelmek. A jövőért, mert a szabadság nem örökség, hanem küldetés, amit napról napra meg kell védenünk” – hangsúlyozta Leslie Mandoki.

A Memory of Our Future – albumrendelés.

2025. június 20. 17:44
Élettársa fogyatékos öccsét erőszakolta meg egy férfi
Szexuális erőszak súlyosabban minősülő esete miatt fegyházbüntetést kér a Veszprém Vármegyei Főügyészség ara a már l...
Saját gyerekéről készített pornográf felvételeket egy szegedi férfi
Eljárás indult egy saját gyermekéről is pornográf felvételt készítő szegedi férfival szemben, a bíróság elrendelte a...
Magyar Péter agresszívan reagált a Tisza-lista kiszivárgására – videóval
Magyar Péter már nem is tagadta a Tisza-lista létezését, és azt sem, hogy címkézték az embereket. A Tisza Párt elnök...
Szexzárdába foglalt szállást az egyik légitársaság a személyzetnek
A tévedésnek komoly következményei lettek.
Olyat kommentelt a neten, hogy rendőrök mentek érte
A gyanúsított dühében kommentelt és fenyegetőzött egy közösségi oldalon. A hajdúnánási rendőrök internetes agresszió...
Életem újdonsült anyaként!
Természetes szülésre készült, aztán az élet átírta a terveit, semmi sem úgy alakult a kórházban, ahogy azt tervezte ...
family
Mostantól minden más lesz!
Nehéz meglepni Stohl Andrást, de most még neki is leesett az álla, amikor meglátta, mit hozott ki az Újratervezés cs...
family
Óriásit kaszáltam!
Döbbenetes pillanat, őrjöngött a stúdió, fogták a fejüket a nézők, ilyen még soha nem történt a Szerencsekerék törté...
family
Tények teljes adás, 2025. június 20., péntek
SOKKOLÓ - Videón a soroksári motorosgázolás! A férfi előzés közben esett el, az autós pedig már nem tudott megállni ...
Ez lesz a Naplóban!
Újabb exkluzív interjúkkal és lebilincselő történetekkel folytatódik vasárnap este a Napló, kamerák elé áll például ...
family

Egymásba rohant három autó, az egyik a tetején állt meg
Egymásba rohant három autó, az egyik a tetején állt meg
A fővárosból kivezető szakaszon ütközött össze több autó csütörtökön késő délután.
Karambol a baranyai kereszteződésben, most a 6-os főúton
Újabb baleset zavarta meg Baranya közlekedését a csütörtök délutáni órákban. Egy személygépjármű és egy kamion ütközött össze a 6-os főút hosszúhetényi kereszteződésénél, a kocsi az árokban állt meg.
Karambol a baranyai kereszteződésben, most a 6-os főúton
Újabb baleset zavarta meg Baranya közlekedését a csütörtök délutáni órákban. Egy személygépjármű és egy kamion ütközött össze a 6-os főút hosszúhetényi kereszteződésénél, a kocsi az árokban állt meg.
Bűnös kirándulás és cserbenhagyásos gázolás
Kirándulásnak indult, bűnügy lett belőleA megyei napilap ötven évvel ezelőtti tudósítása egy négy fiatalból álló társaság zűrös kalandját idézte meg, akik 1975. június 7-én Budapestről Martonvásárra indultak, hogy Szanyi János orbánhegyi szőlőjéből bort hozzanak. A kirándulásból azonban bűnügyi történet lett: betörtek egy idegen pincébe, ahonnan élelmiszert, egy karórát és egy Skoda slusszkulcsát vitték el. A lopott járművel az M7-esre hajtottak, de egy rendőrségi helikopter megjelenésekor pánikba estek, és többen kiugrottak a mozgó autóból. A kocsit vezető Deák Ferenc tovább hajtott, de végül lerobbant. A társaság tagjai vonattal, jegy nélkül próbáltak meg visszajutni, éjszakájukat pedig a pettendi váróteremben töltötték. Budapestre visszaérve ismét találkoztak, de a rendőrség végül elfogta őket. A cikk részletesen beszámolt a botladozó szökési kísérletekről, a romos házban húzott megállóról és a büntetőeljárásról, amely már a közveszélyes munkakerülés és járműlopás vádját is tartalmazta.
Furgon és autó karambolozott, mentőt is riasztottak a helyszínre
A Hunyadi és a Petőfi utca sarkán történt a baleset csütörtökön délután.
Két személygépkocsi ütközött a zalai város központjában
Összeütközött két személygépkocsi csütörtökön déltájban Zalakaroson, a Gyógyfürdő téren – jelezte a Zala Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság sajtószolgálata. Tájékoztatójuk szerint a város hivatásos tűzoltói az egyik autót áramtalanították, a másiknál erre nem volt szükség. Az eset során személyi sérülés nem történt.
Csúnyán összetört két kocsi a győri felüljárón - fotó
Karambolozott két kocsi csütörtökön délután Győrben.
Vízbe fulladt egy 13 éves fiú Baranyában − az elmúlt évek legszörnyűbb esete
A Palatinus Strandon elhunyt kislány tragédiáját követően a baranyaiaknak is felsejlik egy szörnyű eset. Sajnos vízbe fulladásos halálesetekből vármegyénknek is kijutott az elmúlt években.
Hazafelé tartott az érettségiről, súlyos balesetet okozott egy fiatal sofőr (+ videó)
Két ember súlyosan megsérült, a járművek pedig totálkárosra törtek, miután egy fiatal sofőr nagy sebességgel belerohant egy előtte bekanyarodni készülő autóba.
Döbbenetes sofőrök vannak! Olyat vett fel a fedélzeti kamera, amin rengetegen kiakadtak! (videó)
Hajszál híja volt annak, hogy tragédia legyen a vége. Baleset veszélyes helyzetet rögzített egy fedélzeti kamera vármegyénkben.
Három sérült egy sátoraljaújhelyi balesetben
Csütörtök kora délután egy autó a szembejövő sávba hajtott. A balesetben többen is megsérültek.

Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, olyan megalázó kijelentés hangzott el Sebestyén Balázs műsorában
Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, olyan megalázó kijelentés hangzott el Sebestyén Balázs műsorában
Ismért törvényt sértett a Rádió 1.
Húsvétra már kiadták az országos riasztást, ezt nem láttuk jönni
Csütörtöktől folyamatosan romlani fog pár napig az időjárás.
Húsvétra már kiadták az országos riasztást, ezt nem láttuk jönni
Csütörtöktől folyamatosan romlani fog pár napig az időjárás.
Hányas házszám alatt élsz? Ezt üzeni otthonod titkos energiájáról
A házszámnak - mint minden számnak - fontos üzenete van.
Barbra Streisand férje kifecsegte a hálószobatitkaikat
James Brolin közel 30 éve él boldog házasságban híres feleségével. Barbra Streisand férje most végre elárulta a hosszú kapcsolatuk titkát...
Most kaptuk: szalagkorlátnak ütközött egy gépkocsi - torlódásra lehet számítani!
A tűzoltók már intézkedtek.
Ennyire rosszul megy a szekér? Meghan Markle már megint Katalin hercegnét utánozza
Meghan sokak szerint minden pénzzé akar tenni.
Megtuduk, mit eszik valójában húsvétkor Borbás Marcsi
Húsmentes fogás, bárány és mézes krémes. Ezt a menüt készíti húsvétra Borbás Marcsi.
Most jött a hír, ismét kórházba került Sallai Nóra
A színésznőt ugyanott kezelik, ahol korábban.
Farm VIP: Kiderült, mit kezd Leo a nyereménnyel, még egy luxusutazásra is futja belőle
Szerda este óriási véghajrában nyerte meg az ötödik évadot.