210 kilóval akart guggolni a testépítő, belehalt

A fiatal férfit hiába szállították kórházba, már semmit sem tehettek érte.

A 33 éves Justyn Vicky az indonéziai Sanurban található Paradise Bali edzőteremben edzett, amikor hatalmas hibát követett el. A testépítő és táplálkozási tanácsadó a minap 210 kilogrammot akart guggolva kinyomni, de a megerőltető gyakorlat során a súlyzó a vállaira nehezedett, ami miatt nem tudott kiegyenesedni, a mögötte álló pedig hiába próbált segíteni neki, Justyn a földre esett a súly pedig a nyakára zuhant. A baleset következtében olyan létfontosságú idegek sérültek, melyek kapcsolódnak a szívhez, valamint a tüdőhöz, a sebészek pedig hiába tettek meg minden tőlük telhetőt, a sportoló életét már nem tudták megmenteni - írta meg az Unilad.

Vicky jó ember volt, udvarias és társaságkedvelő. Mindig megosztotta az edzéssel kapcsolatos ismereteit. Tanácsokat adott az edzőtársainak, hogy legyenek óvatosak és ne lépjék túl saját határaikat az edzés során

– így nyilatkozott közeli barátja, Gede Sutarya a tragédia után.

Címlapfotó: Justyn Vicky Instagram-oldala

2023. július 21. 16:38
Két hongkongi repülőtéri biztonsági alkalmazott meghalt hétfőn kora reggel, miután egy Dubajból érkező teherszállító...
Azért kell az aláírásgyűjtés és azért kell a Nemzeti Konzultáció, hogy a magyar emberek Orbán Viktort a brüsszeli cs...
Megerőszakolták Michael Schumacher egyik ápolóját a legendás Forma-1-es pilóta otthonában. Az ügy most került bírósá...
10 állat vesztette életét, mire kifejlesztette a megfelelő adagot.
HORRORBALESETEK - Hárman haltak meg balesetekben az elmúlt 24 órában. Demecsernél versenyzett két sofőr, egyikük nek...
időjárás-jelentés, 2025. október 20., hétfő reggel
Nemcsak többen leszünk fizikailag, hanem lélekben és szívben is biztosan azok lesznek és azok vannak többen, akik a ...
A kül-és biztonságpolitikáért felelős európai uniós főképviselő ugyanakkor elismerte, hogy minden békekezdeményezést...