Az Európai Unió szintjén 2024-ben állhat be jelentős változás, ha az akkor esedékes európai parlamenti választásokon a hiteles jobboldali pártok jelentős eredményt tudnak elérni. Ennek érdekében ma is épül a nemzeti erők nemzetközi összefogása, melynek hazánk aktív résztvevője, sőt, egyik motorja – mondta el az Origónak adott interjúban Koskovics Zoltán, az Alapjogokért Központ geopolitikai elemzője. Hozzátette azt is, hogy az öngyilkos politikát folytató kormányok előbb-utóbb megbuknak, és olyan vezetők léphetnek a helyükre, akik jobban tisztában vannak a nemzeti érdek fontosságával és mibenlétével. Ilyesmire láttunk példát a közelmúltban Olaszországban is.
Az RWE német energetikai vállalat az ország energiaválságának kezelése érdekében szélerőműveket bont le, hogy bővítse a szomszédos szénbányát. Az Európát sújtó energiaválság valóban ennyire drasztikus megoldásokat követel?
Annyi bizonyos, hogy az egyetlen tartós megoldást az jelenti, ha számos forrásból bőségesen biztosítjuk az energiahordozók meglétét az európai piacokon. Ez az egyetlen módja annak, hogy kilábaljunk az energiaválságból és lejjebb szorítsuk az elszabadult árakat.
Világos az, hogy a kontinens nem bővelkedik energiahordozókban, de helyes lépés, ha az európai országok saját lelőhelyeiket maximálisan kihasználják. Természetesen azokat a zöld megoldásokat is ki kell aknázni, melyek tartósan, megbízható módon termelnek áramot. Ilyen például az atomenergia.
A jelenlegi berlini koalíció felelőtlen hozzáállására a legjobb példa az, ahogy Olaf Scholz kormányának tagjai hónapokig azon vitatkoztak, hogy üzemben tartsák-e a meglévő három atomerőművüket. Egy felelős kormányzat azon törné a fejét, hogy lehetne újraindítani a nemrég bezártakat.
Ezt a témát a német atomenergetikai szakértők a nyár folyamán fel is vetették; a TÜV Rheinland Csoport, a világ egyik vezető műszaki szolgáltatásokat nyújtó szervezete úgy vélte, hogy három, közelmúltban leállított németországi atomerőmű biztonságosan újraindítható. A politika azonban nem nőtt fel a feladathoz.
A The New York Times arról írt, hogy semmit sem érnek a szankciók, ráadásul az Európai Unió számos elkötelezetten szankciópárti tagállama is növelte Oroszországgal zajló kereskedelmének volumenét az orosz-ukrán háború kitörése óta.
Mondhatjuk, hogy a kettős mérce hozzájárul a válság mélyítéséhez? Az európai szankciós politika jelentős részben egy póz, melyet az eurokraták és a balliberális európai kormányok ideológiai indíttatásból vettek fel. A valóságon azonban mindez aligha változtathat. Ha megvonjuk az elmúlt nyolc hónap mérlegét, akkor arra a következtetésre kell jutnunk, hogy
Az unió gazdasága egyszerűen képtelen abban a tempóban elhagyni az orosz nyersanyagimportot, mint amit a szankciós dogma megkövetelne.
A The New York Times azt tárta fel, ahogy a szükség utat vág magának az ideológiai mellébeszélés dzsungelén át.
„Ha Európának szüksége van az orosz nyersanyagokra, akkor az európai cégek és országok meg fogják találni a módját, hogy hozzájuk jussanak. A holland kormány például lehetővé tette a minisztériumok számára, hogy a legkülönbözőbb cégek számára kimondottan engedélyezzék az EU-s szankciók megkerülését.”
Már a nyár során számos hír érkezett arról, hogy nyugati országok Indián és Kínán keresztül vásároltak orosz cseppfolyósított földgázt, kőolajat, illetve kőolajszármazékokat. Ez a kiskapukon át, titokban zajló kereskedelem azonban olyan felárral jár, melyet végső soron az európai polgárok fizetnek meg.
Az orosz-ukrán háború kirobbanása után Oroszország ellen Brüsszel nyolc szankciós csomagot fogadott el. Számíthatunk a jövőben továbbiakra?
Mindaddig amíg a jelenlegi politikai elit vezeti az EU-t és annak legfontosabb tagállamait, számítanunk kell további szankciós csomagokra, hiszen ezek a politikusok erre tették fel teljes karrierjüket. Nehezen képzelhető el az, hogy egy nap szembenézzenek a valósággal és elfogadják annak szükségességét, hogy a szankciós politikát radikálisan újra kell gondolni.
Minden bizonnyal a hivatalukban eltöltött utolsó percig szajkózzák majd, hogy „a szankciók működnek" és újabb csomagokon törik majd a fejüket. Márpedig idén megtapasztalhattuk azt, hogy az energetikai szankciók lebegtetése is milyen dráguláshoz vezetett a piacokon. A változás lehetősége azonban ott van az európai polgárok kezében.
Az öngyilkos politikát folytató kormányok előbb-utóbb megbuknak, és olyan vezetők léphetnek a helyükre, akik jobban tisztában vannak a nemzeti érdek fontosságával és mibenlétével. Ilyesmire láttunk példát a közelmúltban olaszországban is.
Az Európai Unió szintjén 2024-ben állhat be jelentős változás, ha az akkor esedékes európai parlamenti választásokon a hiteles jobboldali pártok jelentős eredményt tudnak elérni. Ennek érdekében ma is épül a nemzeti erők nemzetközi összefogása, melynek hazánk aktív résztvevője, sőt, egyik motorja.
Fotók: illusztráció (MTI)
