17 éves fiú erőszakolt meg egy tinilányt, a haverjai le is videózták

Az áldozat hiába könyörgött, az ittas tinédzser nem hagyta abba.

Az eset még március 25-én történt az amerikai Nevada államban, Las Vegasban, amikor a 17 éves Aiden Cicchetti megerőszakolt egy erősen ittas tinilányt – írta meg a Mirror kedden.

A fiatal lány a barátaival bulizott, ám az este folyamán nagy mennyiségű alkoholt fogyasztott. A tini egy idő után viszont magatehetetlen állapotba került, így Aiden kapott az alkalmon és elcsábította egy autóhoz.

Beültette a hátsó ülésre, majd levetkőztette és megerőszakolta.

A kocsiban azonban nem voltak egyedül a fiatalok, a fiú haverjai ugyanis – előre eltervezve – az első ülésekről nézték végig az eseményeket, sőt le is videózták az aktust.


Másnap a lány Aiden konyhájában ébredt egy pléddel betakarva és összezavarodva. Miután azonban hazaért, szinte felrobbant a telefonja az értesítésektől, ugyanis a fiúk addigra már szétküldték mindenkinek a videót.

A lány az egyik barátnője tanácsára elmesélte a történteket az iskola pszichológusának, majd együtt értesítették a hatóságokat, akiknek átadták a kompromittáló felvételeket.

Ezt követően a rendőrök elfogták és kihallgatták a 17 éves fiút, de ő azt állította, hogy a lány is akarta az együttlétet, beleegyezett az aktusba.

A videókon viszont jól hallható, ahogy a lány keservesen sír, könyörög, sőt ellenzi a közösülést.

Nem, nem, nem! Állj!

- kiabálta az ittas áldozat.

Aident a bizonyítékokkal való szembesítés után őrizetbe vették, a bíróságon először június 21-én kell megjelennie.

Az ügy vizsgálata még folyamatban van.

2023. május 30. 16:08
New York államban többen meghaltak, amikor balesetet szenvedett egy turistákat szállító busz pénteken.
Több mint 67 év börtönbüntetésre ítélt az egyesült államokbeli Colorado bírósága egy gambiai katonát, aki a vád szer...
Éles diplomáciai feszültség alakult ki Franciaország és Olaszország között, miután Matteo Salvini olasz minisztereln...
Kocsis Máté szerint „a brüsszelita MANöken teljesen elvesztette a fonalat a kamuzásban. Kár folytatnod a blöffölést,...
A jegyvizsgálóra támadt egy dühös utas egy Németországba tartó vonaton Győrnél, mert ellenőrizni akarták a férfi men...
Tragikus hirtelenséggel meghalt egy 47 éves tarpai tűzoltó a Tisza-parton. 3 kiskorú gyereket hagyott félárván. Az ö...
Garázdaság miatt tartóztatta le a rendőrség azt a férfit, aki pár napja bútorokat tört szét és azzal támadt egy társ...
Először egy motorral belecsapódtak az autójába, majd nem sokkal utána elgázolták. Néhány perc alatt két baleset is é...
Súlyosan megsérült egy 15 éves fiú miután két autó egy kisbusz és egy kamion ütközött péntek este az M5-ös autópályá...