16 éves fiú zúzta le barátja vagyont érő, új sport BMW-jét - videóval

Túltolta a vagánykodást és nem bírt az 500 lóerős sportkocsival.

Balesetet okozott egy 16 éves fiú, miután barátja új BMW M4-esével kezdett driftelni egy amerikai lakóövezetben nemrégiben. A Michigan állambeli Dearborn városában történt incidens során a sportautó lesodródott az útról, felhajtott egy járdára, majd végül egy családi ház kertjében kötött ki – írta meg a Carscoops a minap.

A közösségi médiában megjelent információk szerint a tinédzser a barátja szüleitől kapott méregdrága, nagy teljesítményű autóját vitte el egy körre. A sportkupé irányítása azonban hamar kicsúszott a kezéből: a biztonsági kamerafelvételeken jól látható, ahogy a jármű nagy sebességgel halad, majd hirtelen és indokolatlanul elrántja a kormányt, ezzel előidézve a megcsúszást.

A baleset miatt az autó hátsó lökhárítója leszakadt, a bal hátsó kerék pedig teljesen kiszakadt a helyéről. Személyi sérülés nem történt, a két fiatal sértetlenül megúszta az esetet.


A fiatal sofőrt gondatlan vezetésért jelentették fel, amely Michigan állam törvényei szerint vétségnek számít. A szabálysértés akár 500 dolláros (180 ezer forintos) pénzbírsággal és, vagy 93 napos elzárással is sújtható, emellett hat büntetőpont is jár érte, ugyanúgy, mint az ittas vezetésért, a rendőrség elől való menekülésért vagy akár a halálos baleset okozásáért.

Az eset komoly vitát váltott ki a közösségi oldalakon. Sokan kérdőjelezik meg, hogy a szülők miért vásároltak egy több mint 100 ezer dolláros (35,6 millió forintos), 500 lóerő feletti teljesítményű sportautót egy fiatal számára, akinek még alig van vezetési tapasztalata.

A BMW M4 egy prémium sportkupé, amelynek alapára is meghaladja a 80 ezer dollárt, de az extrákkal és teljesítménynövelő csomagokkal az ár akár a 100 ezer dollárt is könnyedén elérheti.

2025. június 01. 19:37
Két hongkongi repülőtéri biztonsági alkalmazott meghalt hétfőn kora reggel, miután egy Dubajból érkező teherszállító...
Azért kell az aláírásgyűjtés és azért kell a Nemzeti Konzultáció, hogy a magyar emberek Orbán Viktort a brüsszeli cs...
Megerőszakolták Michael Schumacher egyik ápolóját a legendás Forma-1-es pilóta otthonában. Az ügy most került bírósá...
10 állat vesztette életét, mire kifejlesztette a megfelelő adagot.
Már a levegőben érezni a feszültséget, a várakozást és a csillogást. A Megasztár versenyzői folyamatosan azon dolgoz...
family
Kifutópályák, amik hegyek közé, házak fölé vagy éppen a tenger szélére épültek. A világ legbizarrabb repterein lando...
family
Szerda reggel fékezés nélkül csapódott egy menetrend szerinti busz Szolnok belvárosában egy iskola épületébe. A jár...
family
Felháborodtak a nyugdíjasok a Tisza Párt adóemelési tervein. A Tényeknek azt mondta egy idős hölgy, hogy méltatlan a...
Minden idők legnagyobb Békemenete lehet a holnapi. Orbán Viktor a közösségi oldalán kiemelte, hogy az október 23-i B...