Csak azért maradt életben, mert egy férfi, még időben megtalálta. A nő titkolta a terhességet, még saját édesanyja sem tudta, hogy gyereket vár. Úgy tűnik azonban megbánta, hogy elhagyta a fiát és szeretné magához venni. Azt mondja, már képes lenne felnevelni. A nő ellen azonban közben vádat emeltek emberölés kísérlete miatt.
Megfojtalak te…!
Halálosan megfenyegette a magyar jogász modellt, Zimány Lindát, azt üzente neki, hogy őt és az édesanyát is megfojtja. De más celebekkel is végezni akart egy 28 éves férfi, aki a Belügyminisztériumtól pénzt követelt és azzal fenyegetőzött, hogy ha nem kapja meg, akár terrorcselekményeket is elkövet. Végül Belgiumban tartóztatták le, most pedig bíróság elé állt. A férfi részben beismerte a bűncselekményeket, de a terrorfenyegetést tagadta. Szerinte túl lett fújva az ügy!