Ott rajtuk kívül két kamaszlányt is nevelnek, és neveltek még másik két gyereket is, akiket azóta már örökbe fogadtak. Nem is akárhogyan, ahogy hamarosan látják, elképesztően szerető környezetben. A szakemberek szerint pedig ez a legfontosabb, vagyis hogy a gyerekek igazi családban nőjenek fel.
Megfojtotta, majd elásta haragosát az erdőben - Tények 18.00
Az áldozat élettársa sírva nyilatkozott. További részletek a Tényekben 18.00-kor a TV2-n!