
Egy Nógrád vármegyei óvodában is felütötte a fejét a veszélyes vírus
Vasárnap délelőtt több rendőrautó és egy mentő is érkezett Salgótarjánban az Acélgyári útra egy bejelentés nyomán. A helyszínre riasztott egységek hosszú ideig helyszíneltek, később pedig kiderült, hogy egy csecsemő halt meg. A pici életét már nem tudták megmenteni.
Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) a Nógrád vármegyei hírportálnak, a Noolnak megerősítette, hogy rendőri intézkedés zajlott, de részleteket nem közöltek. Az Országos Mentőszolgálat a lap érdeklődésére viszont közölte, hogy a mentők egy csecsemő halálának tényét állapították meg.
A körülmények tisztázása a szakértők feladata
– tették hozzá.
Nyitókép: Shutterstock

Egy Nógrád vármegyei óvodában is felütötte a fejét a veszélyes vírus

Háromezer forintért akartak agyonverni egy 77 éves férfit

Ruhásszekrénybe bújt a rendőrök elől a rabló

Helyreigazítás

Sokkoló videó készült a szentmártonkátái halálos horrorbalesetről

Sztrókot kapott vezetés közben egy nő, árokba hajtott – Fotó

Kalapács alá kerülnek az álomautók Óbudán

Letartóztatták a férfit, aki megölte volt élettársát Szolnokon

Elrabolta volt barátnőjét egy hajdú-bihari férfi, megverte és ruha nélkül az utcán hagyta

Újabb fejlemény ByeAlex drogügyében: megszólalt a rendőrség

24 év után rács mögött az ajkai gyilkos szeretők

Csákánnyal akarta megölni volt élettársát egy férfi