
Dráma a 4-es főúton: több embert a roncsokból vágtak ki
Szorosan a fegyveres őrök mellett, kéz és lábbilincsben érkezett a bíróságra csütörtökön a zákányi gyerekgyilkos apa, aki az egész országot sokkoló kegyetlenséggel, egy disznóölő pisztollyal végzett kétéves kisfiával egy éve. Fejbe lőtte a gyereket.
Síri csend volt, amikor belépett a tárgyalóterembe. A 37 éves férfi ráadásul valószínűleg gyermeke anyjával is végezni akart, mert áthívta magához a nőt, hogy beszéljenek kapcsolatukról. Ekkor viszont kisfiuk holtteste már letakarva feküdt a házban. A nő szerencsére nem ment el a férfihez, aki 3 év együtt élés után, nem tudta feldolgozni a szakításukat. A csütörtöki előkészítő ülésen tagadta, hogy ő ölte meg a kétéves Kristófot.
Vigyázz magadra talán egy másik életben újra találkozunk! Soha nem felejtelek el
– ezt posztolta az apa a gyilkosság másnapján.
Két nappal később pedig már másik fiával együtt pizzáztak a házban, amíg a szomszéd szobában még ott volt meggyilkolt kétéves gyermeke. Ráadásul a vádlott és ügyvédje sokkoló dologra készül. Azt akarják, hogy tanúként hallgassák meg a férfi másik, mindössze hétéves kisfiát.
Hazugságvizsgálatot is kértek, de ezt a bíróság elutasította. A kétéves kisgyerek meggyilkolása az egész Somogy vármegyei községet megrendítette, megemlékezést is tartottak a tragédia után. Szerintük a halál sem lenne elegendő büntetés a gyerekgyilkosnak.
A megrázó ügy tárgyalással folytatódik, többek között fegyverszakértő meghallgatásával. A kegyetlen, többszörösen minősülő emberöléssel vádolt férfi, élete végéig börtönbe kerülhet.

Dráma a 4-es főúton: több embert a roncsokból vágtak ki

Új hírek jöttek a szentmártonkátai vonatbaleset egyetlen túlélőjéről

Darabokra szakadt a teherautó, mindent csirkehús lepett el az M5-ösön

211 bulizót igazoltattak a rendőrök

Gyerekek tucatjai betegedtek meg Veresegyházán

Népszerű bébiételről derült ki, hogy baj van vele - visszahívták a boltokból

Perceken múlt az élete, összeesett egy nő az egyik budapesti uszodában

A Bloomberg is arról cikkez, hogy a MOL szárnyal Orbán Viktor washingtoni győzelme után

Sállal próbálta megfojtani feleségét, de elfáradt a biharkeresztesi férfi

Irgalmatlan balhé, dobálózás, csapkodás alakult ki egy kispesti kúton - Videóval

Hernádi Zsolt: elkerülte Magyarország az üzemanyagár-robbanást az amerikai megállapodással

Hihetetlen, hogy mivel helyettesítette a rendszámot