
Halálos tragédia történt Hajdú-Biharban
Kiterjedt gyérítést végeznek a szakemberek Somogy, Vas, Veszprém, Zala és Győr-Moson-Sopron megyében, a Duna mentén Bács-Kiskun, Fejér és Tolna megyében, valamint a fővárosban, illetve Borsod-Abaúj-Zemplén megye számos folyó menti településén - írták a közleményben.
A munkálatokat szélcsendes időben, az esti és éjszakai órákban végzik el.
A közlemény szerint az elmúlt heti kánikula és a több hete tartó csapadékhiány következtében az ország jelentős részén, főként az Alföldön szinte megszűnt a csípőszúnyogok jelenléte. A szárazság miatt eltűnt a tenyészőhelyek többsége és a tartós meleg a kifejlett szúnyogok élettartamát is csökkenti.

A fotó illusztráció: MTI
Ugyanakkor a Nyugat-Dunántúlon, néhány Duna menti régióban és az észak-keleti országrész egyes területein továbbra is jelentős a szúnyogártalom - ismertették.
Arról is beszámoltak, hogy érintett települések önkormányzatai egyedi értesítést kapnak a munkavégzés tervezett időpontjáról, továbbá a program megtalálható a katasztrófavédelem honlapján is.
Ha az időjárás nem teszi lehetővé az előre meghirdetett időpontban a szúnyoggyérítést, akkor a következő két nap során végzik a permetezést - áll az OKF közleményében.
Forrás: MTI

Halálos tragédia történt Hajdú-Biharban

Iskolából hazafelé mentett életet egy 17 éves fiú

Újabb hírek érkeztek a tiszaújvárosi robbanás sérültjeiről

Nemzetközi bűnbandát számolt fel a NAV

Veszprémbe költözött Samu

Drog miatt 2000 forintért ölte meg unokatestvérét Szabolcsban

Ittasan ütött el egy 15 éves biciklist, majd elhajtott Jánoshalmán

Tűz pusztított egy kétezer négyzetméteres csarnokban Gárdonynál

Letartóztattak egy rendőröket fenyegető férfit Kaposváron

Hernádi Zsolt: üzemi baleset történt

Méteres lángok csaptak fel Győrújbaráton, kiderült, mi okozta a tüzet

Összecsomózott övek tartották össze az M3-ason száguldó horrorkaravánt