
14 millió forintot tankoltak el fél év alatt a cég pénzén Kiskunhalason
A különleges, több irányban állítható ágyakat Polgár Csaba, főigazgató főorvos és Takácsi Nagy Zoltán, a Sugárterápiás Központ vezetője vette át.
A három darab elektromosan, a beteg által is állítható ágyak egy speciális matraccal vannak felszerelve ezáltal a hosszú ideig fekvő beteg számára a lehető legkényelmesebb helyzetet biztosítja azzal, hogy minimalizálja a hosszú fekvés szövődményeit, mint például a felfekvéses fekély kialakulásának esélyét.
Összeségében nagyban javítja a hosszan fekvő tumoros betegek életminőségét es egyúttal egészségvédő hatása is van.
A három ágy és a kiegészítők értéke meghaladja az egymillió forintot. A Megyünk Tovább Előre Alapítvány célja, hogy tumoros betegek életminőségét javító eszközöket vásároljanak, valamint, hogy sportolási lehetőségeket szervezzenek a gyógyult tumoros betegeknek orvosaikkal és ápolóikkal közösen.

14 millió forintot tankoltak el fél év alatt a cég pénzén Kiskunhalason

Nekicsapódott a fénysorompónak, majd felborult egy kocsi Hódmezővásárhelyen

Fékezés nélkül csapódott a kamion rakományába Kunszentmártonnál - Videóval

Többen megsérültek, tűz ütött ki Csepelen

Gabonatároló tetejéről zuhant le egy férfi Hevesnél, nem élte túl

Rejtélyes horror: Holttestet találtak egy debreceni panelház tárolójában

Egy nőre bukkantak a járdán Ercsiben, drámai esetről érkezett a hír

Mi történt valójában a kalandparkban? - Döntő fordulat jöhet a karateedző büntetőperében

Lövések is dördültek, kivonult a TEK Baranyába

Megszólalt az MVM: ekkor érkeznek a gázszámlák és a rezsistop kedvezmény

Életveszélyes reakció: mentőhelikopter érkezett Padragra

Videón, ahogy elérte a jégeső az ország keleti részét