
Fogászati áttörés lehet a tudomány új csodája

Több mint harminc év telt el azóta, hogy a világ megismerhette Kevin McCallistert, a Reszkessetek, betörők! című kultikus filmsorozat rosszcsont főszereplőjét, és bár sokáig úgy tűnt, az őt megformáló színészt, Macaulay Culkint nem láthatjuk többé a legendás szerepben, most ő maga cáfolt rá erre. A 45 éves világsztár nemrégiben a már felnőtt Kevin bőrébe bújt egy idősek otthoni ellátásával foglalkozó cég, a Home Instead reklámja kedvéért.
A történet szerint a fiú ismét otthon van, ám ezúttal nem a betörőkkel, hanem a valódi élet kihívásaival néz szembe. Kevin mindent megtesz azért, hogy a házban egyedül élő édesanyja környezetét biztonságosabbá tegye, ezért buborékfóliával burkol be mindent, miközben az egyik testvérével beszél telefonon.
Csak aggódom amiatt, hogy anya egyedül van, tudod? Mi van, ha elesik, vagy leszakad a hó, és itthon ragad? Ráadásul a hólapátos hentes még mindig szabadlábon van
– jelenti ki Kevin, amivel arra a történetre utal vissza, amivel bátyja riogatta őt az első filmben.
Igen ám, de amint ezt kimondja, felbukkan egy pár csizma és egy hólapát, amelya nézőknek is ismerős. Ebben a kulcsjelenetben azonban nem a 2011-ben elhunyt Roberts Blossom által korábban alakított karakter, az öreg Marley jelenik meg, hanem annak felnőtt unokája, mégis ugyanazzal a bölcsességgel, mint annak idején a nagyapja. A lány megkérdezi Kevintől, mit csinál, majd tanácsot ad neki, hogyan segíthetne jobban édesanyjának, Kate-nek.
Megpróbáltál már beszélni vele arról, hogy kérjen egy kis segítséget?
– szegezi a kérdést Kevinnek Marley unokája, és mivel a kisfilmből természetesen nem maradhattak ki a Reszkessetek, betörők!-re történő utalások, a lány nagyapja szavait idézve arról biztosítja McCallistert, hogy ezeket a beszélgetéseket elindítani a legnehezebb, de azt követően nem kell többé aggódnia.
Nem könnyű, de komplikáltak az ember érzései a családja iránt...
– hangsúlyozza a lány, mire Kevin azt feleli:
Ez pont olyan volt, mint a nagyapád. Az arc, a szem, a csizma! Libabőrös lettem tőle. Remekül eltaláltad.
Nyitókép: YouTube / Home Instead

Fogászati áttörés lehet a tudomány új csodája

Bilincsbe verték Varga Viktort az Egyesült Államokban

„El tudtam volna képzelni magam mellé” – Sanya kimondta, ki tetszik neki

„A földön feküdtem...” – Szépréthy Roland miatt le kellett állítani az Észbontók forgatását

Nótár Mary otthona olyan, mintha egy luxusszálló lenne: arany mindenütt!

Mamma Mia, ez Ferenc József? Így alakult át Hajós András – videó

Másodszor sem jött össze a szerelem Brem Lacinak? Döbbenetes bejelentést tett

Nem ismerték fel az Észbontók új házigazdáját a játékosok

Sosem láttuk, sosem hallottuk így a Sztárban Sztár zsűri gárdáját: 40 pontos produkciót állítottak színpadra

A Mátrában építi álmai házát a korábbi Exatlon-bajnok: így néz ki most az új otthona!

Halló Halló, feltűnt egy kis manó - új kalandokkal tér vissza Pumukli

Vége? Válságba került a Házasság első látásra kedvenc párosának kapcsolata, most megszólalt Réka és Ricsi