
„Nem tudom megmagyarázni, miért, de hívogat” – Dulin Metta bevallotta, Dubaj lehet az új otthona
Szeptember 1-jével elindult az Otthon Start program, amely az első lakásukat vásárlók számára kínál kedvező, fix kamatozású hitellehetőséget. Szabó András Csuti különösen nagyra értékeli a konstrukciót, hiszen saját tapasztalataiból tudja, milyen nehézségekkel járhat az első lakás megszerzése.
A műsorvezető a Borsnak idézte fel a kezdeti éveket.
Huszonhárom, vagy huszonnégy éves voltam, amikorra a nagyszüleim segítségével és két munkahelyen dolgozva összejött a beugró egy lakáshitelre.
Akkoriban a svájci frank alapú hitel volt az egyetlen megoldás számomra, hiszen sem a forint, sem az euró alapu hitelhez nem volt elég az összjövedelmem. Majd, ahogy olyan sokan, én is belekerültem abba a bizonyos hitelcsapdába, amiből végül a kormány mentett ki azzal, hogy száznyolcvan forintban fixálta az árfolyamot, így sikerült végtörlesztenem úgy, hogy nem csak a saját megtakarításaim, de a családtagjaimé is belement
- emlékezett vissza az üzletember, aki a most elérhető, kedvező feltételekkel működő programot különösen jó lehetőségnek tartja.
Nyilván engem közvetlenül már nem érint a három százalékos lakáshitel, de közvetve nagyon is. A húgom számára ugyanis jó lehetőség. Ő ráadásul az egészségügyben dolgozik, így további kedvezményekre is jogosult. Ha jól tudom, évi 1 millió forint, további támogatást kaphat majd, mint közalkalmazott. Szóval szerintem, amit ez a forint alapú és fix kamatozású hitel tud, az több mint zseniális. De természetesen csak azok számára, akik megfelelnek az egyébként igen tágra szabott feltételrendszernek.
- fogalmazott Csuti.
A nyitókép forrása: TV2/Mokka

„Nem tudom megmagyarázni, miért, de hívogat” – Dulin Metta bevallotta, Dubaj lehet az új otthona

Demcsák Zsuzsa fia miatt utazott egy másik országba: ez történt a nagy találkozáson

Tóth Gabinak már csak egy versenyzője van talpon a Megasztárban - így készül az élő show-ra

Schumacher családjába házasodik a magyar autóversenyzés csillaga, Keszthelyi Vivien

Megszületett Sydney van den Bosch kislánya - Fotó

"Semmi keresni valónk nincs egymás mellett" - már biztos a válás a Házasság első látásra párjánál

Felfoghatatlan veszteség érte a gyászoló Republic együttest

Ne hagyjátok ABBA! A zsűri is dalra fakad a Sztárban Sztár All Stars következő adásában

Dubajba indult Rubint Réka és lánya, de a reptéren ragadtak: így töltötték a várakozást!

„Fú, de sz*r ez!” – kiakadt a Megasztár próbáján Marics Peti mentoráltja

Erre senki sem számított! Saját műsort kap Aurelio a TV2-n: íme a részletek!

Így telt P. Diddy 56. születésnapja a börtönben: ezt kapta reggelire a rapper a rácsok mögött