
Minden amit tudni érdemes a mai tízmilliószoros napról: ezt tegye mielőtt éjfélt üt az óra!

Akon - akinek nevéhez olyan sikerek fűződnek, mint a Locked Up, a Lonely, a Smack That vagy az I Wanna Love You - július 16-án a nagyszínpadon ad koncertet - írták.
Az amerikai sztár az első szóló előadó a világon, aki egyszerre foglalta el a Billboard Hot 100 első és második helyét.
Akon mellett a brit John Newman, a koszóvói-albán DJ Regard, valamint a brit DJ Riton is színpadra lép az EFOTT-on, a magyar előadók közül pedig mások mellett a Wellhello, a Halott Pénz, a ByeAlex és a Slepp, a Bagossy Brothers Company, T. Danny és a BSW is várja a közönséget.
A szervezők korábbi tájékoztatása szerint az EFOTT - amelynek házigazdája idén a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) - a korábbiaknál is hallgatócentrikusabb és zöldebb lesz.
Egy nagyszínpad és egy kisebb színpad mellett két partyarénát is építenek, nappal pedig a strandon, valamint az UNIverzum névre keresztelt, egyetemi programokat nyújtó interaktív helyszínen is várják a közönséget.
MTI/A fotó illusztráció (instagram.com/akon)

Minden amit tudni érdemes a mai tízmilliószoros napról: ezt tegye mielőtt éjfélt üt az óra!

Jeff Goldblum a Wicked után felhagyott a húsevéssel

Aprótalpúval gyarapodott az ETO család

Bízott Palik Lászlóban a versenyző, ám a műsorvezető sem tudta a választ

Lakásokért, kincsekért és álmokért indul a a vadászat a TV 2-n!

Babát vár údonsült férjétől, akihez első látásra ment hozzá

Fogászati áttörés lehet a tudomány új csodája

Újra Kevin bőrébe bújt Macaulay Culkin, visszatért legendás szerepéhez, videóval

Bilincsbe verték Varga Viktort az Egyesült Államokban

„El tudtam volna képzelni magam mellé” – Sanya kimondta, ki tetszik neki

„A földön feküdtem...” – Szépréthy Roland miatt le kellett állítani az Észbontók forgatását

Nótár Mary otthona olyan, mintha egy luxusszálló lenne: arany mindenütt!