A verseny előtt ütközött, most meghalt

Meghalt a kórházban az a kerékpár versenyző, akit két hete ért súlyos baleset a Bocskaikertnél, Debrecen mellett. A férfi az időfutam előtt, bemelegítés közben hajtott egy álló autónak, mentőhelikopter vitte el. Úgy tudjuk később átszállították Győrbe, ahol szombaton meghalt. A verseny igazgatója megtörten nyilatkozott a Tényeknek, azt mondta, hogy az áldozat „teljes életet élt, azt csinálta, amit szeretett, a sportot.”

2024. július 07. 18:16