
17 év után, erdőben bukkantak egy halottnak hitt férfire
Egy nyugat-virginiai házaspár szeméttel teli, vécéből származó szennyvízzel, és legyekkel fertőzött házban lakott négy gyermekével az Egyesült Államokban. 13 éves fiuk még májusban hívta ki a családhoz a rendőrséget, miután a szülők brutálisan megverték őt. A párt most letartóztatták - írta a Crime Online.
Az 56 éves Daniel, és a 34 éves Samantha Perkins tavasszal megverte egyik fiukat, aki ezután kihívta hozzájuk a rendőrséget. Az egyenruhásokat undorító körölmények fogadták a hattagú család otthonában: a házuk szeméttel és kosszal volt tele, a padlón az eldugult vécéből származó szennyvíz folyt, a fürdőszobában pedig legyek repkedtek.

Fotó: Daniel és Samantha Perkins/North Central Körzeti Börtön
A bántalmazott 13 éves fiún zúzódásokat fedeztek fel, és a gyerek vérzett is. Rajta kívül további három: egy 1, 3, és 11 éves gyermeket is találtak a hálószobában. Közülük a 3 éves alultáplált volt. A rendőrök ezután felvették a kapcsolatot a gyermekvédelmi szolgálattal. Ezután mind a négy gyermeket állami gondozásba vették.
Mindkét szülőt testi sérülést okozó elhanyagolással, az apát pedig ezen kívül gyermekbántalmazással is vádolják. A North Central Körzeti Börtönben tartják fogva őket.

17 év után, erdőben bukkantak egy halottnak hitt férfire

Megtörte a csendet az agyevő amőba miatt elhunyt szlovák kisfiú édesanyja

Tíz évvel a Bataclan-mészárlás után – Párizs még mindig viseli a sebeket + videó

Teherautó gázolt el több embert egy dél-koreai piacon

Életét vesztette a kedden lezuhant török katonai repülőgépen utazó 20 katona

Halálra gázoltak egy másfél éves kisgyereket

Két kiskorú megerőszakolt és brutálisan összevert egy ötéves kislányt

Meghalt egy családapa, miután leomlott egy szállodaerkély

Zelenszkij még ma európai katonákat akar a háborúba küldeni!

Egyre durvább az újabb ukrán korrupciós botrány

Összeesett és meghalt egy 27 éves futó méterekre a céltól

Megfulladt egy csecsemő, miután részeg anyja elaludt rajta