
Izraeli fegyvergyár elleni támadás: válságstábot hívtak össze Csehországban + videó
Az angliai Stockton-on-Tees-ben élő ikerpár eddig összesen 160 ezer fontot, vagyis több mint 70 millió forintot áldozott arra, hogy külsejük elnyerje a jelenlegi formáját.
Dolly Simpson Barbie babaként szeretett volna kinézni, ezért a plasztikai beavatkozások mellett döntött, Daisy pedig hamar követte a példáját. Szeretteik kezdetben nagyon féltették őket, nehogy túlzásba essenek a műtétekkel – írta szerdán a Daily Star.
Az egykor táncosként dolgozó 26 éves ikrek az interneten árulnak magukról különböző pikáns tartalmakat, az ebből befolyó pénzből pedig finanszírozzák a „ráncfelvarrásokat”, amelyekkel egyelőre nem terveznek leállni. A testvérek külön is, de együtt is a kés alá fekszenek, a mellüket is ugyanazon a napon munkáltatták meg.
Dolly mindig is elégedetlen volt a vaginájával, úgy vélte, abnormális mennyiségű hús van az intim részén, ami alaposan megnyirbálta az önbizalmát.
A modell egészen Romániáig repült, hogy a legkiválóbb specialisták megformázzák a hüvelyét. Nagyon elégedett az eredménnyel, sőt, Daisy látva testvére sikerét, elvégeztette ugyanezt a műtétet, így most mindketten „dizájnervaginával” büszkélkedhetnek.
Dolly korábban még a bokáját is szégyellte megmutatni nyilvánosan, ehhez képest most az egyik legnépszerűbb internetes oldalon vetkőzik.
Mindketten rendkívül elégedettek az átalakulásukkal, az orrplasztikájuk azonban nem sikerült egyformán jól, habár ugyanaz az orvos egy azon napon végezte el a két beavatkozást.
Daisy azonban nincs kétségbe esve, hiszen a régi orrától azért jobban tetszik neki az új, másfelől pedig bármikor kész újra megműttetni.
Korábbi tartalom:

Izraeli fegyvergyár elleni támadás: válságstábot hívtak össze Csehországban + videó

Terrortámadás Csehországban: már Közép-Európába is elért az illegális migráció hatása, amit eddig csak Nyugat-Európában láttunk

Terrortámadás történt Csehországban: felgyújtottak egy Izraelhez köthető fegyvergyárat

Életét vesztette egy olasz hegymászó a Mont Blanc-on

A gyártó szerint váratlan, heves szélroham okozta a halálos áldozattal járó szerdai drótkötélpálya-balesetet Svájcban

Tűz ütött ki egy autóalkatrész-gyárban Dél-Koreában, sokan megsérültek

Meloni azt mondta az uniós vezetőknek, hogy megérti Orbán Viktor ukrajnai álláspontját

Éheztették és kutyapórázon tartották kislányukat

Kaja Kallas kijelentette, Brüsszel azon dolgozik, hogyan tudják kierőszakolni Magyarországból a 90 milliárdos hadikölcsön jóváhagyását

Többen meghaltak egy épülettűzben az indiai fővárosban

Hátborzongató gyilkosság: Döbbenet, hova vezetett a fiatalkorú gyanúsított első útja

Lezuhant egy svájci sífelvonó kabinja - videóval